A lovak intelligenciája jóval fejlettebb az eddig gondoltnál

A lovasemberek évezredes tapasztalatát megerősítő új kutatási eredményt ismertető tanulmányt közölt hétfőn az Applied Animal Behaviour Science folyóirat.

A Notthingham-i Trent Egyetem kutatói által lefolytatott kísérletsorozat szerint a lovak (Equus caballus) képesek előre gondolkodni és tervezni, és egyáltalán, sokkal intelligensebbek, mint azt az eddigi viselkedéskutatások alapján feltételezni lehetett – írja a brit Guardian.

A kutatócsoport a fentiek kiderítésére egy speciális kísérletsorozatot dolgozott ki, amelyben összesen 20 különböző korú és nemű egyed viselkedését vizsgálták. A három szakaszból álló teszt során a lovaknak lámpákat kellett felkapcsolgatniuk úgy, hogy az orrukkal megérintik az adott lámpa kapcsolójaként funkcionáló lapokat. Az első fázisban minden egyes fel- és lekapcsolás jutalmat ért. A második fázisban már csak a felkapcsolásért járt jutalomfalat, a harmadikban pedig a kutatók nemhogy csemegével nem szolgáltak, de még 10 másodperces játékmegvonással is szankcionálták, ha az alanyok egy már égő lámpát próbáltak felkapcsolni. (Az utóbbi azt jelentette, hogy egyszerűen áramtalanították a kapcsolótáblát.)

A kísérlet első és második fázisában a lovak random sorrendben, és folyamatosan nyomogatták orrukkal a lapokat, a „büntetéses” fázisban azonban szinte teljesen megszűnt az összevisszaság, minimálisra csökkent azon esetek száma, amikor a derék négylábúak hibáztak.

„A korábbi kutatások szerint a lovak egyszerűen csak reagálnak az ingerekre, nem proaktívak, nem gondolkodnak előre, és nem tervezik meg cselekedeteiket. Mi viszont azt találtuk, hogy tökéletesen tisztában vannak tetteik következményeivel és azok várható kimenetelével” – idézi a lap a kutatást vezető Louise Evanst.

„Az időkorlát elég volt ahhoz, hogy azonnal kihozzuk belőlük azt a teljesítményt, amit szerettünk volna, mintha azt mondták volna: Rendben, játsszunk a szabályok szerint!” – mondta a Guardiannek Evans, aki szerint a stratégiaváltása azt jelzi, hogy a lovak magasabb szintű kognitív képességekkel rendelkeznek annál, mint azt eddig a tudomány lehetségesnek tartotta.

Vagyis, a lovak az első két kísérleti fázis során is tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy mit is csinálnak, de nem látták szükségét, hogy különösebben koncentráljanak a feladatra, hiszen a jutalom garantáltan megérkezett. A szankciók után azonban fokozottan kezdtek figyelni és célirányosan, az ok és okozati kapcsolat alapján cselekedni. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a lovak képesek a modellalapú tanulásra. „Mivel az emberben az ilyen típusú gondolkodást lehetővé tevő prefrontális agykérgük fejletlen, ezért feltehetően egy másik agyterületet kell használniuk, ami azt is jelenti, hogy az intelligenciának nem feltétlenül van köze az agy anatómiai fejlettségének” – állítják eredményeik fényében a kutatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás