Elsősorban a fejés során adódhat át tehenek között a H5N1 madárinfluenza, nem pedig a légutakon keresztül – derül ki egy, a Nature folyóiratban szerdán közölt kutatásból, amely kísérleti úton tesztelte a kórokozó terjedésének útvonalait.

Az Egyesült Államokban idén márciusban észlelték a szarvasmarhák között terjedő vírust, amely az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint eddig 14 államot és 231 tejgazdaság állományát érintette. A kórokozó, ahogy korábban összefoglaltuk, genetikai vizsgálatok alapján december óta terjedhet az állatok között. A járványkitörés megfékezése azóta sem sikerült – az elmúlt 30 napból 42 esetet jelentettek, többségüket Kaliforniából.

A hatóságok eddig négy, egyértelműen a szarvasmarhajárványhoz köthető emberi fertőzést regisztráltak, és jelenleg is vizsgálat alatt áll egy ötödik, rejtélyes eset, ahol egy missouri páciens állatokkal történő érintkezés nélkül kapta el a kórokozót.

Most Jürgen Richt, a Kansasi Állami Egyetem és Martin Beer, a németországi Friedrich-Loeffler Intézet virológus professzorainak vezetésével egy kutatócsoport megvizsgálta, mi a vírus szarvasmarhák közötti átadódás legvalószínűbb útja. Ehhez kísérleteikben borjakat fertőztek meg a jelenleg az állományban terjedő H5N1 B3.13 jelű vírustörzzsel, ezután pedig fejősteheneken is elvégezték ezeket a kísérleteket a B3.13 vírusokkal, és a H5N1 Európában vadon élő madarak között terjedő változataival.

A borjakat orrukon keresztül fertőzték meg, majd az orrüregükben a vírus mérséklet replikációját figyelték meg. Az állatok enyhe tüneteket produkáltak, és nem adták tovább a kórokozót. Egészen más történt, amikor fejősteheneket emlőmirigyeiken keresztül fertőztek meg a kórokozóval. Az állatok súlyosan megbetegedtek, és a tejben nagyon magas szintet ért el a vírus koncentrációja, felső légútjaikban ugyanakkor nem mutatták ki jelenlétét.

Ebből arra következtettek, hogy a vírus a tejjel és a fejési procedúra során terjedhet. Korábbi terepi megfigyelések arra utalnak, mint írják tanulmányukban, hogy a terjedésnek a fejőgépekhez lehet köze, amit erősít az is, hogy újabb vizsgálatok szerint a nyers tejben található H5N1 vírusok órákig fertőzőek maradhatnak a fejőgépeken.

A kísérletekből az is kiderült, hogy nemcsak a B3.13, hanem a H5N1 európai változatai is képesek a fejőstehenek megfertőzésére. Amikor a fertőzések lefolyása után megszekvenálták az európai H5N1 vírus genomjait, a PB2 E627K mutációt azonosították bennük, ami az emlősökhöz történő alkalmazkodás egyik ismert jele madárinfluenza-vírusoknál.

Egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a vírus tovább adaptálódott volna az emlősökhöz, és képes lenne tartósan emberről emberre terjedni. A kutatók szerint ehhez a H5N1-nek többek közt jobban kellene kötnie az emberi sejtfelszíni receptorokhoz, stabilabbá kellene válnia és jobban ki kellene tudnia cselezni a veleszületett immunválasz egyik kulcsszereplőjét, az MxA antivirális fehérjét.

Ugyanakkor a járvány során eddig megfertőződött állatok, köztük tehenek, baromfik és vadon élő madarak, valamint az emberek gyakori találkozása szerintük lehetőséget ad arra, hogy a szarvasmarhákban keringő vírustörzs és emberi szezonális influenzavírusok között géncsere történjen, ami új, potenciálisan emlősöket könnyebben fertőző törzsek kialakulásának ágyazhat meg. Emiatt úgy vélik, minél hamarabb meg kellene állítani a kórokozó szarvasmarhák közötti terjedését és azt, hogy tovább tudjon alkalmazkodni az emlősökhöz.

A H5N1 először 1997-ben okozott emberi fertőzéseket, és az igazolt fertőzöttek körében azóta megfigyelt, közel 50 százalékos halálozási rátája miatt a virológusok az egyik legveszélyesebb kórokozóként tartják számon. A vírusnak 2020 óta a 2.3.4.4b csoportba tartozó változatai terjednek – ide tartozik a szarvasmarhákat fertőző B3.13 is, amelyek azóta példátlan pusztítást végeztek európai, észak-amerikai, és dél-amerikai madár, valamint emlőspopulációkban.