Áll a bál Skandináviában: egy norvég régész szerint hamis a dánok nemzeti büszkesége, a jellingi rúnakő

„Ha valaki Jellingről mond valamit, azzal magáról Dániáról mint nemzetről is állít valamit” – ismerte el Håkon Glørstad, az Oslói Egyetem régésze nemrégiben megjelent tanulmányában, amiben épp ezt tette: szerinte a dán nemzettudat szó szerinti alapköve, a jellingi rúnakő nem az, aminek látszik. Pontosabban kőnek kő, rúnák is vannak rajta, de Glørstad szerint az általánosan elfogadott vélekedéssel szemben nem Kékfogú Harald állíttatta a tizedik században, hanem egy Absalon nevű püspök-politikus a 12. század végén.

A régész arra számít, hogy az elméletét a dán kollégák legalábbis fenntartásokkal fogadják majd, sokan pedig feleslegesnek vagy felháborítónak tartják, de épp ezt tartja érdekesnek a kutatómunkában: ahelyett, hogy elfogadta volna a széles körben elterjedt és igazoltnak vélt elméletet a rúnakő eredetéről, más megközelítést választott. Glørstad úgy gondolja, hogy a történelmi emlék számos részletét nehéz Kékfogú Haraldhoz és korához kötni, a tizenkettedik századi eredet viszont megmagyarázná ezeket az anomáliákat.

Gorm rúnaköve

Jellingben két rúnakő található, a régebbit III. (Öreg) Gorm állíttatta 950-ben (vagy korábban) felesége, Thyra (esetleg Thyri) emlékére. Ez a kisebbik a kettő közül, és leginkább arról nevezetes, hogy ezen említik először Dániát Dániaként, a szövegben pedig egyes értelmezések szerint Thyrát, mások szerint Gormot említik az őrvidék (Dánia) újjáépítőjeként. Johannes Brøndsted dán régész szerint a hagyomány Thyrának tulajdonítja a nagy földsánc, a Danevirke déli határmenti szakaszainak kijavítását. Haki Antonsson, a University College London történésze szerint a felirat kettős célt szolgál: bár látszólag a feleségnek állít emléket, elsősorban azt üzeni, hogy maga Gorm Dánia uralkodója.

Gorm köve
photo_camera Gorm köve Fotó: Roberto Fortuna / National Museum of Denmark CC-BY-SA

Brøndsted szerint ennél sokkal többet nem is nagyon lehet tudni Gormról és Thyráról, legfeljebb annyit, hogy valamikor 940 körül halt meg (ezt azóta inkább 958-ra teszik) fiukról, Haraldról viszont annál többet. A kisebbik rúnakő eredetiségét egyébként Glørstad sem vitatja, csak a nagyobbét, ami közvetlenül visszautal a Gorm által állítottra – csak éppen, ahogy a norvég kutató állítja, jóval későbbről, és kifejezetten azzal a szándékkal, hogy kihasználja a régebbi kő, illetve Harald király tekintélyét.

Gorm köve színesen
photo_camera Gorm köve színesen Fotó: J. C. Schou

Harald rúnaköve

A kő Antonsson szerint megerősíti Gorm üzenetét, azt, hogy bizonyos dinasztiák, ebben az esetben a jellingiek több népcsoport és nagyobb területek felett uralkodhatnak. Harald kövén a következő szöveg olvasható: „ezt a követ Harald emeltette apja, Gorm, és anyja, Thorvi (Thyre) emlékére. Az a Harald, aki megnyerte magának egész Dániát és Norvégiát, és kereszténnyé tette a dánokat”.

Harald rúnaköve
photo_camera Harald rúnaköve Fotó: Mogens Schou / National Museum of Denmark CC BY NC 4.0

A kő másik felén a keresztre feszített diadalmas Krisztus képe látható, nem a szenvedő, vérző Krisztusé, ezzel pedig Antonsson szerint a szerző (Harald vagy Absalon) azt akarta üzenni, hogy a dánok Jézus Krisztus vezényletével győzni fognak, és örök élet vár rájuk, és ezt a Megváltón kívül csak egyvalakinek köszönhetik: magának Haraldnak, aki az úr kegyeibe ajánlotta a népét, és akit maga Isten választott ki erre a feladatra. Brøndsted szerint a követ a „dánok keresztlevelének” is nevezik, a keresztre feszített Krisztus mellett pedig egy nagy oroszlán képe, illetve egy azt körbefonó inda (mások szerint kígyó) látható rajta.

Harald ellen később fia, Hegyesszakállú Sven is fellázadt, de ez a mostani történet szempontjából mellékes – viszont Frans G. Bengtsson a Rőde Orm című regényében alapos és kalandos leírást adott róla, igaz, itt Haraldot Poppo püspök azzal térítette meg, hogy meggyógyította a fogfájását, míg a legendárium azt tartja, hogy a királyt nem ez, és nem is a reálpolitika győzte meg a kereszténység igazságáról, hanem az, hogy Poppo kiállta a tűzpróbát.

Harald rúnaköve, ahogy eredetileg kinézhetett
photo_camera Harald rúnaköve, ahogy eredetileg kinézhetett Fotó: Palnatoke / Wikimedia Commons, CC BY-SA 2.0

John Haywood, az Encyclopaedia of the Viking Age szerzője ehhez még hozzáteszi azt is, hogy Harald a régészeti leletek tanúsága szerint a tizedik század végén egy nagy fatemplomot is emeltetett Jellingben, ahová valószínűleg apja, a pogány Gorm csontjait is áthelyeztette, legalábbis erre utal az, hogy az egyik temetkezési dombban talált sírkamra üres, a templom maradványai alatt lévőben pedig nagyjából a Gorm halálának megfelelő korú csontokat találtak. A kereszténységet felvett király valószínűleg így próbált megváltást szerezni az apjának, de ettől még nem biztos, hogy magát a rúnakövet is ő állíttatta volna.

A problémák

Glørstad szerint Harald rúnaköve körül akadnak megmagyarázhatatlan dolgok. Az első, ami szemet szúrt neki, a szöveg iránya: míg a legtöbb rúnakő felülről lefelé olvasandó, Haraldé balról jobbra, a mai európai olvasási szokásoknak megfelelően értelmezhető. A régész szerint ráadásul a tizedik század végén, amikor állítólag a rúnakövet emelték, a stílusa sem volt szokványos: egyetlen másik korabeli lelet sem hasonlít rá.

A véset szövege, írja Glørstad, inkább egy tizenkettedik századi sírfeliratra hasonlít, amelyben az elhunyt érdemeit és teljesítményeit foglalják össze, és a kő típusa sem felel meg a korabeli szokásoknak, arról nem is beszélve, hogy a rajta található minták is túl összetettek a többi korabeli lelethez képest. A régésznek az oroszlán is gyanús: a tizedik század végén, amikor Harald élt, ez még nem számított különösebben elterjedt szimbólumnak a térségben, a tizenkettedik században, I. Valdemár király idejétől viszont Dániában már annál inkább. Valdemár fogadott fivére volt Absalon lundi érsek, aki Glørstad elmélete szerint kiegészítette Gorm rúnakövét a Haraldnak tulajdonított újabb emlékművel.

A 12. században Valdemár Dánia egységesítésén dolgozott, ehhez pedig (írja Glørstad) az utódok által csodált viking uralkodók nimbusza kifejezetten jól jött – a Harald által felvett, szintén nemzetegyesítő kereszténységről nem is beszélve. A régész szerint ráadásul Absalon püspöknek nem csak a műveltsége, hanem az eszközei is megvoltak hozzá, hogy meghamisítsa a rúnakövet, ugyanis egy saját rúnakovácsot is alkalmazott, aki értett a faragáshoz.

Ez nem csak dekorációs célokat szolgált volna, a felsőbb osztályok ugyanis el is tudták olvasni a rúnaírást, bár, ha igaz Glørstad elmélete, a megrendelőnek és az olvasónak is kézreállóbb volt európai módra, balról jobbra olvasni, mint a tizedik században bevett módon, felülről lefelé. „Absalon legitimálni akarta Dánia helyét Európában és a világban”, írja Glørstad, ennek érdekében pedig nem riadt vissza attól sem, hogy a Harald idejétől elütő nyelvi és képi megoldásokat alkalmazzon.

A kormeghatározás problémái

A második jellingi kő nyelvezete valóban érdekes: ahogy Brigit Sawyer rúnakutató, régész is felhívja rá a figyelmet, viszonylag kevés olyan nyom van, ami alapján egy rúnakő korát meg lehetne határozni. Szerinte ebből a szempontból a jellingi kettes (Harald köve) kivételnek számít, mert viszonylag jól behatárolható, hogy mikor készülhetett, de erre csak közvetett bizonyítékok alapján lehet következtetni, elképzelhető az is, hogy egyes elemeket később véstek rá.

A keresztény vagy pogány szimbólumok sem jelentenek biztos támpontot a kormeghatározásban, ezeket ugyanis akár később is rávéshették a kövekre, egyes esetekben pedig a Thorhoz szóló fohászok már jóval a kereszténység hivatalos felvétele után, egyfajta ellenreakcióként is megjelenhettek. Emellett Sawyer arra is felhívja a figyelmet, hogy a Harald rúnakövén látható díszítések sokkal kifinomultabbak, mint az apjáén láthatók, a szöveg mégis archaikusabb: Glørstad szerint ez épp annak köszönhető, hogy az, aki írta vagy íratta, már nem biztos kézzel nyúlt vissza a múltba, hanem kifejezetten arra törekedett, hogy a felirat régies legyen.

A kormeghatározás szempontjából a vésés stílusa sem perdöntő, Laila Kitzler Åhfeldt régész kutatásai szerint ugyanis ezt javarészt a választott kő diktálta, nem a vésnök saját stílusa – ennek ellenére 2023-ban mégis sikerült több rúnakövet egy bizonyos rúnakovácshoz, Ravnunvge-Tuéhoz kötni. Ezek a kutatások a régebbi, Gorm által állított rúnakövet, illetve Thyra szerepét vizsgálták, az újabb, Haraldnak tulajdonított kőre nem tértek ki.

Régészeti bizonyítékok

Glørstad az oroszlánon és az archaikus nyelvezeten kívül régészeti érveket is felhoz az elmélete mellett: azt ugyan nem lehet tudni, hogy Gorm kövét elmozdították-e a történelem során, de a feltárásokból kiderült, hogy Harald (?) rúnaköve alatt középkori sírokat találtak, ráadásul a szikla alapzata is hasonlóan épült, mint a közelben lévő, 12. században emelt kőtemplomé. A korabeli (tizedik századi) eseményekről szóló feljegyzésekben ráadásul nem is szerepel az, hogy Harald rúnakövet emelt volna, az viszont igen, hogy megpróbált az anyjának egy emlékművet emelni, ezzel azonban nem járt sikerrel.

Ahogy a régész előre meg is mondta, az elmélet nem aratott osztatlan sikert: a leginkább vitatott pontja az, hogy Harald király udvarában nem voltak olyan művészek, akik képesek lettek volna kifaragni a kvöet. Anne Pedersen, a Koppenhágai Nemzeti Múzeum igazgatója szerint ez egyszerűen nem igaz, több régészeti lelet is arra mutat, hogy a korban nemhogy a második jellingi kőhöz hasonlóan komplex, hanem még komplexebb művészeti alkotások is születtek.

Åhfeldt, aki szerint Gorm kövét Ravnunge-Tue véste, szintén kételkedik Glørstad elméletében: szerinte a rúnakutatók ismernek olyan rúnaköveket, amelyeket Absalon vésetett, de ezekről kiderül, hogy mikor és miért készültek, és nem hiszi, hogy a püspök titokban egy hamisítványt rendelt volna a dán nemzeti identitás megerősítésére. A norvég régész elmélete Adam Bakot, a Jellingi Múzeum igazgatóját sem győzte meg: szerinte nincs rá ok, hogy kételkedjenek a kő tizedik századi eredetében, bár magát a felvetést érdekesnek tartja, ahogy azt is, hogy más megvilágításban vizsgálják Harald rúnakövét.