Tudják a majmok, hogy mit nem tud a másik, és segítenek neki, ha a csapatmunka sikere ezen múlik

Első alkalommal sikerült bizonyítani, hogy a bonobók (Pan paniscus) képesek felfogni, ha a partnerük nem tud valamiről, és ennek megfelelően alakítják a kommunikációs stratégiájukat is. Ehhez egy korábbi kutatásban már meglehetősen közel kerültek, de most egy új kísérletben minden potenciális zavaró tényezőt kizárva jutottak erre a következtetésre.
A korábbiakban megfigyelték, hogy a bonobók hangosabb vészjelzéseket adnak le abban az esetben, ha egy társukról úgy gondolják, hogy nem tud az őket fenyegető veszélyről, ebben az esetben egy kígyó jelenlétéről. Itt maga a kígyó volt a zavaró tényező: a hangosabb kiabálást éppenséggel okozhatta az izgalom is, így most laboratóriumi körülmények között vizsgálták, hogy veszély nélkül, egy több fordulós teszten vajon kiderül-e, hogy a majmok milyen vélekedéseket tulajdoníthatnak a másiknak.
A tesztben egyszerre egy bonobó és két kutató vett részt, közülük az egyik a játékmester szerepét játszotta. Az asztal egyik oldalán foglalt helyet a majom, a másikon egy játékos, közöttük pedig a játékmester. Az asztalon három, a szájával lefelé fordított pohár volt, az egyik alatt valamilyen csemegével. Az állatok reakcióját két forgatókönyv szerint vizsgálták: az egyikben az emberi játékos látta, hogy melyik pohár alatt van a csemege, a másikban nem, ezt pedig a bonobó is figyelemmel kísérhette. Ha az ember megtalálta az eldugott szőlőt, a bonobó megkaphatta.

Erős jelzések
Ha az ember látta, hogy hova rejtették a csemegét, és erről a majom is tudott, általában kivárta, míg letelik a kérdés elhangzása utáni tíz másodperc, ami után a kutató sikeresen megtalálta és a bonobónak adta a szőlőt. Ha viszont az ember nem látta, hogy melyik pohár alatt van a szőlő, a majmok mindent megtettek azért, hogy rávezessék a megfelelő megoldásra: egyikük, Kanzi, különösen szerette volna megkapni a szőlőt, ezért dörömböléssel és mutogatással próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy hol rejtőzik a csemege.
Chris Krupenye agykutató, a kutatás vezetője szerint a bonobók ellenőrzött körülmények között is úgy viselkedtek, mint a kígyó jelenlétekor: attól függően változtattak a kommunikációjukon, hogy milyen vélekedéseket tulajdonítottak a másiknak. Ez már magában is jelentős eredmény, de Luke Townrow, a tanulmány társszerzője szerint az igazán izgalmas rész még csak most következik: azt is megvizsgálják majd, hogy a bonobók tudatosan arra is törekednek-e, hogy megváltoztassák a partnerük vélekedéseit.