Február 24-én rektort választanak az ország legnagyobb egyetemén, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az ELTE nemcsak az ország legnépszerűbb egyeteme, de a hazai rangsorokban is rendre az élen végez: a HVG tavalyi listáján az első lett, legkiválóbb kara pedig a TTK, a Center for World University 2024-es, kétezres rangsorában legjobb magyar egyetemként az 544. helyet kapta, az Academic Ranking of World Universities listáján szintén tavaly 501 és 600 közé helyezték. Jelenleg kilenc kara és harmincezer hallgatója van két városban, Budapesten és Szombathelyen. Az ELTE nincs az úgynevezett modellváltó egyetemek között, így az EU nem zárta ki az Erasmus és Horizont programokból.

A jelenlegi rektor, Borhy László (a BTK Régészettudományi Intézet Ókori Régészeti Tanszékének egyetemi tanára) második rektori ciklusa július 31-ig tart. A rektorválasztás időpontját márciusról hozta előre a minisztérium február 24-re. Három jelölt indul a versenyben, az eddigi rektorhelyettes, Darázs Lénárd, az ÁJK Polgárjogi Tanszékének egyetemi tanára, Horváth Zoltán, az Informatikai Kar Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszékének vezetője és Katz Sándor, a TTK Elméleti fizikai Tanszékének egyetemi tanára. Kissé későinek tűnhet, de még csak most, hétfőn kerül sor arra a nagyobb, átfogó egyetemi fórumra, ahol a három rektorjelölthöz bárki kérdéseket intézhet – az eseményt az FDSZ (Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete) szervezte, és nem sajtónyilvános. Az egyetem ezzel azt üzeni, hogy a választás nem tartozik a széles nyilvánosságra, az intézmény dolgozói és hallgatói viszont úgy érezhetik, hogy be vannak vonva a folyamatba – de hogy milyen mértékű ez a bevonás és az aktivitás, azt már többen többféleképpen ítélik meg az egyetemen belül.

A rektort a szenátus választja. A nagy létszámú testületbe az egyes karok delegálnak tagokat, valamint a Hallgatói Önkormányzat, a HÖK (nem is keveset, tizenegy tagjuk van a szenátusban), illetve a doktori iskolák, a doktorandusz önkormányzat, a szakszervezet, az oktatást-kutatást támogató közalkalmazottak, valamint még úgynevezett meghívott tagok is vannak benne. Nem közvetlen rektorválasztás van tehát, az egyes szervezeti egységek álláspontja a szenátusi tagokon keresztül csatornázódik be a választásba. Ettől függetlenül komoly tétje van annak, hogy egyénenként ki mit gondol. Már csak azért is, mert meglehetősen komoly problémák vannak az ELTE-n az általános alulfinanszírozottságtól a bizonyos esetekben tarthatatlanul alacsony oktatói és dolgozói béreken át az alacsony ösztöndíjakig.

Az utóbbi időben az ELTE egysége is megkérdőjeleződött, legalábbis a tanárképzést mintha elkezdte volna a kormány leválasztani róla, és határozottan átterelni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Pedagógusképzés több helyen is folyik az ELTE-n és ez egyetem egyik legfontosabb tevékenysége.

Ami a bérek kérdését illeti, Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter januári interjújában, amelyet az Index-nek adott, már üzent is a még nem létező új vezetésnek:

„Az adott egyetem tudományos és oktatási közösségének lehetősége, mi több, felelőssége van arra vonatkozóan, hogy az adott intézmény jövőjével kapcsolatban javaslatot tegyen. Az ELTE esetében most rektorválasztás zajlik. Tehát megválasztják a rektort, akinek a programjában a jövőre vonatkozó tervek is megfogalmazódnak, amiket az egyetem szenátusa támogat. Vélhetően ezt követően keresik meg a kormányt, amely, mint eddig mindig, most is kész tárgyalni. A bérekről a szakszervezetekkel – azaz nem az egyetem tudományos, oktatási közösségével – már számtalan tárgyalást folytattam az ELTE-vel, a BME-vel és a Zeneakadémiával is.”

Azaz finoman leválasztja a szakszervezetet, amely eddig is élesen és keményen konfrontálta a kormányt a helyzettel, az egyetem „tudományos, oktatási közösségéről”, mintha előbbi nem képviselné az utóbbit, valamint az egésztől külön kezeli a vezetést, ami elég egyértelműen a megosztás stratégiája.

Eközben a kormányzat más módon is demonstrálja, hogy mit gondol az ELTE-ről. Épp a BTK mögött épül a pesti belvárosban a Pázmány új campusa, a vadonatúj épülettömbtől kőhajításnyira pedig ott lesz majd az ELTE campusa, ahol megállt az idő. Az egyik épület olyan állapotban van, hogy be sem lehet menni, a többi, bár szép, de korszerűtlen, a bútorok a nyolcvanas évekből maradtak itt, jobbára elavultak a műszaki berendezések, nincs jól működő légkondicionálás, hiánycikk a hosszabbító és a nyomtatópapír, itt-ott akadozik a net, és hiába nyüzsgő az élet, a pincébe szorul a zsebkendőnyi kávézó és az aprócska közösségi tér, ahol le lehetne ülni. Viszont még mindig özönlenek a hallgatók, külföldről is. Jelenleg mintegy 80 országból kétezren – hogy egyes jobb módú országokból érkezők mit gondolnak például a BTK-n az állapotok láttán, az persze nagy kérdés. Egészen biztos, hogy amiért ott vannak, az nem az infrastruktúra, hanem a szellemi potenciál.

Évek óta tartja magát a feltételezés, hogy ez az alulfinanszírozottság szándékos. A kormányzat így akarja beterelni az ELTE-t az alapítványosításba, miközben bünteti is, leginkább a helyenként kritikus hangokért, egyre csökkenti az államilag finanszírozott hallgatói férőhelyek számát, közben elszívja a szakemberek egy részét is a jobban finanszírozott egyetemek felé.

Nem könnyű olyan munkatársakat, oktatókat találni az egyetemen, akik névvel megszólalnának a belső ügyekről. Egyik, névtelenséget kérő belső forrásunk szerint pontosan az a legnagyobb tétje a mostani rektorválasztásnak, hogy az ELTE milyen vezetővel megy bele a fenntartóval (praktikusan a kormánnyal) való tárgyalásokba. Olyannal, akinek van erős víziója és kemény koncepciója az ELTE hosszú távú jövőjéről és arról, hogy az egyetem miként őrzi meg és javítja a pozícióját (merthogy az „már főként csak a nevéből él”), és ennek tudatában tárgyal a fenntartóval, vagy olyannal, aki a jelenlegi „langyos” helyzet fenntartásában érdekelt. Mert ha az első változat jön be, akkor van esély a kormányzattal szemben megfelelően képviselni az egyetemi közösséget, ha a második, akkor mint kés a vajon, úgy megy át a kormányzati akarat. „Ha hat-nyolc évvel ezelőtt az egyetem már előállt volna egy erős koncepcióval, akkor nem itt tartanánk” – mondja ez a forrásunk, aki szerint jelenleg széttagolt, megosztott az intézmény, a karok és tanszékek a maguk túlélésén kénytelenek dolgozni, nagyon könnyű kijátszani egymás ellen a különböző csoportokat, miközben a nagy egészről nem sokan gondolkodnak átfogó módon. „Az ELTE-n is az a szokás alakult ki, hogy senki nem beszél semmiről, nem is merünk beszélni, ugyanakkor, ha négyszemközt beszélgetünk, akkor jön a siránkozás.”

Kérdéseket intéztünk a három rektorjelölthöz. Érdeklődtünk arról, hogy miként látják az egyetemen belüli nyilvánosság helyzetét, illetve azt, hogy az ELTE-n kívül miért van kevés szó a programjukról és úgy általában a rektorválasztásról. Nagyon hangsúlyos kérdés az ELTE-n a bérek, fizetések emelése, rendezése, azt is megkérdeztük tehát a jelöltektől, hogy erre látnak-e valódi esélyt, és ha igen, akkor a kormányzattal milyen módon terveznek erről megállapodni. Harmadik kérdésünk a „modellváltásra” vonatkozott: mi az álláspontjuk a modellváltásról, mit látnak reálisnak ebben a jelenlegi helyzetben?

A három jelölt egyike informálisan jelezte, hogy ő szívesen válaszolna a kérdésekre, de csak akkor, ha ezt a többiek is megteszik. Úgy tűnik azonban, a másik két jelölt elzárkózik a sajtó kérdéseitől. Azt hallani, hogy az egyetem jelenlegi vezetése kifejezetten nem szeretné, ha az intézményen kívül túl sok szó esne a rektorválasztásról és általában az egyetem helyzetéről.

A Qubit látta a három rektorjelölt bemutatkozó videóit, és birtokunkba jutottak a pályázatok is – amelyekről egyébként azt gondoljuk, hogy nyilvánosan is hozzáférhetőnek kellene lenniük. Azt mindegyik pályázó azonosítja, hogy nagy mértékben változik az a hazai és globális kontextus, amelyben a világ egyetemei működnek a piaci verseny élesedésétől az AI megjelenésén át a hallgatók számának és színvonalának gyors változásáig – ez utóbbin belül nagyon jelentős folyamat, hogy a tehetségesebb magyar diákok nagy része külföldi egyetemeket választ. A rektori pozícióra pályázók mindegyike sürgeti, hogy ezekre jobban, gyorsabban, hatékonyabban reagáljon az ELTE, ne csak véletlenszerűen, az egyes karokon eltérő lehetőségekkel és eltérő módon, hanem rendszerszinten, egységes stratégia alapján és proaktívan.

Miközben mindegyik jelölt úgy látja, hogy krónikus az alulfinanszírozottság, egyik jelölt sem támogatná feltétlenül a privatizációnak (mondjuk úgy: alapítványosításnak) azt a formáját, amely a többi hazai egyetemnél megvalósult.

„Még a lehetőségét sem kockáztatnám meg annak, hogy egy esetleges fenntartóváltás az uniós források elvesztésével járjon, és ezáltal elszigetelődésünkhöz vezessen. A jelenlegi helyzetben az egyetlen realisztikus forgatókönyvek azt tartom, hogy az ELTE továbbra is állami fenntartásban maradjon” – írja pályázatában Katz Sándor, aki leszögezi, emellett fog érvelni adott esetben a kormányzattal folytatott tárgyalások során is.

Darázs Lénárd ennél jóval árnyaltabban fogalmaz a modellváltásról:

„Az ELTE kimaradt a felsőoktatási intézmények modellváltási programjából. Ellentétben az alapítványi fenntartásba került egyetemekkel, így nem kapott sem vagyonjuttatást, sem az alaptevékenységek ellátásához társuló jelentős finanszírozás-bővítést, miközben oktatási, tudományos, harmadik missziós és nemzetköziesítési (sic!) eredményei messze meghaladják a modellváltott egyetemekét. (…) úgy tűnik, hogy a szakpolitika erőteljesebben a modellváltott egyetemekre és az egyházi egyetemekre fókuszál, amely fejlesztési keretrendszerben az ELTE helyzete nehezen pozícionálható. Ugyanakkor a helyzet fonákságát jól jelzi, hogy az ELTE nem került kizárásra az Erasmus-programokból, valamint pályázhat az európai kutatási és innovációs forrásokra. Eközben a nagy hagyományokkal rendelkező, sikeres, kiváló és közkedvelt ELTE-pedagógusképzést nem versenyalapú és nem organikus jelentős kihívás érte egy budapesti felsőoktatási intézmény részéről, amely nagyon jelentős anyagi forrásokkal rendelkezik, miközben adminisztratív korlátokkal kevésbé kell számolnia.”

Az eddigi rektorhelyettes azt is leszögezi, hogy erre a helyzetre reagálni kell és újra kell definiálni és újra kell építeni a kapcsolatot a fenntartóval - és „nagyon leegyszerűsítő lenne azt gondolni, hogy ez mindenáron a »modellváltást« jelenti.”

Horváth talán a legóvatosabb, kevesebb a direkt állásfoglalás a szövegében, de azt leszögezi, hogy az egyetem egységében gondolkodik, és szerinte bizonyos területek, például a pedagógusképzés és a tanárképzés fenntartása „ kiemelt állami felelősség”, mint ahogy azt is, hogy céljait az állami fenntartás keretein belül képzeli el megvalósítani.

„Többfajta tét van itt, az egyik az, hogy az alapítványosítás útjára lép-e az ELTE-ig, és ha igen, akkor milyen formában. Bár a rektorjelölti pályázatok elég egyértelműen nyilatkoznak ezzel kapcsolatban, nagy kérdés, hogy mi van a fenntartó fejében. Nagyon fura, nyilvánosság előtt zajló barkochbázás folyik ez ügyben” – mondja a Qubitnek Gregor Anikó, az FDSZ (Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete) ELTE-bizottságának elnöke, aki szerint nem igaz, hogy az egyetemnek nem volt erről elképzelése. „Több stratégiát lerakott már az asztalra az ELTE, és a fenntartó egyiket sem fogadta el. Amikor mi, szakszervezetként tárgyalunk a fenntartóval, akkor megint más hangzik el. Tavasszal, ugye az hangzott el a béremelés ügyében, hogy ott az alapítványosítás, a kettő összefügg. Az alapítványosított intézmények esetében pedig épp az volt az egyik slágertéma és mézesmadzag, hogy ha fenntartóváltás történik, akkor méltó munkakörülmények és méltó bérezés lesz. Ebben már egyébként van különbség az alapítványi egyetemek között, és itt egyre inkább nő is az elégedetlenség.”

Gregor szerint a bérkérdés a második lényeges pont. „Mi folyamatosan beszéltünk arról, hogy milyen bérszintek vannak az ELTE-n, tehát a tanársegédi 250 ezer forint, a doktori fokozattal rendelkező adjunktusok 280 ezer forint nettója nem az a szint, amiből meg lehet élni, és akkor a többi fizetési fokozatot és munkakört már nem is sorolom. A harmadik tét pedig a pedagógusképzés jövője. Ez az ELTE egyik komoly pillérét jelenti, leginkább a Bölcsészettudományi Karon, bár a pedagógusképzés átszövi az ELTE egész struktúráját. És hogyha azt kilövik, akkor az ELTE egyik lábát lövik ki. Fontos, hogy egyértelmű legyen az egyetem közösségének, hogy ez nem csak BTK-s belügy. Ezt a három témát látom a rektorválasztás legnagyobb tétjének, és a szakszervezeti tagság is többnyire ezekre kérdez rá a jelölteknél.”

A jelöltek hétfőn válaszolnak az egyetemi polgárok kérdéseire, onnantól még egy hét marad a választásig. Ugyanakkor azt a fórumot, amelyet Autonóm Aula címmel a hallgatók szerveztek február 20-ra az ELTE BTK-n, és ahová meghívták a MOME Front tagjait, a még nem alapítványosított Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóit is, és ahol a három egyetem helyzetéről és jövőjéről szólt volna a párbeszéd, néhány napja váratlanul törölték.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás