Drasztikus evolúciós változást okoztak a madáretetők a Kaliforniában élő kolibriknél

Drasztikus evolúciós változást okoztak a madáretetők a kaliforniai Anna-kolibrik körében egy friss kutatás szerint, amiről szerdán számolt be a Science hírportálja. A madarak csőrének alakja és mérete mindössze néhány generáció alatt jelentős változáson esett át, ami kutatók szerint káprázatosan mutatja az evolúció működését.
„Látszólag arra tartanak, amerre mi megyünk és gyorsan alkalmazkodnak, hogy sikeresek legyenek új környezetükben” – mondta a portálnak a friss kutatás egyik társszerzője, Nicolas Alexandre, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) korábbi genetikus hallgatója. A 10 centiméter hosszú, zöld-vörös tollazatú Anna-kolibrik Észak-Amerika nyugati partvidékén őshonosak.

Az első kolibrietetők a 20. század elején jelentek meg, de igazán a második világháború után szaporodtak meg az USA-ban. A Global Change Biology folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint az etetők megjelenése nemcsak elősegítette a madarak északi irányú elterjedését, hanem a madarak csőre is hosszabb és nagyobb lett miatta.
Ez a kutatók szerint az állatok adaptálódását tükrözheti, aminek köszönhetően jóval több nektárt is képesek felszürcsölni, mint amit egyébként virágok biztosítanának nekik. A tanulmány csodálatosan mutatja be működés közben az evolúciót, mondta Roslyn Dakin, a Carleton Egyetem etológusa, aki nem vett részt a kutatásban.
Az evolúciós változás azokon a területeken volt leglátványosabb, ahol az etetők sűrűbben helyezkednek el. Eközben az Anna-kolibrik történeti elterjedési területétől északra élő példányoknál ellentétes folyamatokat figyeltek meg. Itt az állatok csőre kisebb és rövidebb lett, vélhetően azért, hogy kevesebb hőt veszítsenek a hidegebb környezetben.
* * *
Erős témát választottunk megint, az immár 105 éves trianoni béke körülményeit, traumáját, máig ható geo- és nemzetpolitikai következményeit, valamint modernizációellenes hatásait vizsgáljuk a júniusi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, a tizenegyedik Qubit Live-on.

Velünk lesz Ungváry Krisztián történész, egyetemi tanár, lapunk állandó szerzője, Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, Hatos Pál történész és jogász, az Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Intézetének vezetője és Török-Illyés Orsolya színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: