Kreatív könyveléssel csökkentené a szénlábnyomát 90 százalékkal az Európai Unió 2040-ig
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
90 százalékkal csökkentené 2040-ig az Európai Unió szénlábnyomát az Európai Bizottság egy szerdán bejelentett új törvénytervezettel – írta meg a Politico. A kibocsátáscsökkentő jogszabály, aminek ismertetésekor Európa nagy része éppen a hőségtől szenved, végül enyhébbre sikerült az eredetileg tervezettnél.
A Bizottság tudományos tanácsadók javaslatára egy éve fogalmazta meg a 2040-es kibocsátáscsökkentési célt, ami kiegészítené a tagállamok 2030-as és 2050-es vállalásait. Ezt eredetileg kizárólag az Európai Unió területén belül meghozott, konkrét intézkedésekkel kellett volna elérni, de a kormányok ellenállásának hatására a tagországok példátlanul tág mozgásteret kaptak a klímacél teljesítésére.
Ez lehetővé teszi a tagországoknak, hogy a klímacélt részben szén-dioxid-leválasztással, valamint úgynevezett nemzetközi karbonkreditekkel érjék el. Utóbbival a tagállamok kiszervezhetik a kibocsátáscsökkentő intézkedések egy részét fejlődő országoknak. A jogszabálytervezet értelmében ugyanis az uniós országok pénzelhetnek EU-n kívüli klímaprojekteket, és az azokból származó kibocsátáscsökkentést sajátjukként számolhatják el. A tervezet kritikusai, köztük az EU tudományos tanácsadói szerint ez alááshatja az unió saját kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseit.
Wopke Hoekstra, klímapolitikáért felelős uniós biztos egy szerdai sajtótájékoztatón azt közölte, hogy a tagállamoknak biztosított további mozgástér „javít a meglévő rendszeren”. Hoekstra szerint csak az számít, hogy miként használhatják majd az országok ezeket a karbonkrediteket, aminek részletes szabályait most kezdi el a Bizottság kidolgozni.
A Politico információi szerint a biztosi testület tényleg szigorúan kívánja szabályozni a kreditek használatát, amire eleve csak 2036-tól adnának lehetőséget, 3 százaléknyi kibocsátáscsökkentésben maximalizálva. A tagországok által támogatott EU-n kívüli projektektől megkövetelnék, hogy jelentős kibocsátáscsökkentést érjenek el, és megfelelő hatástanulmánnyal rendelkezzenek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kezdődik a melegrekordhullám – így sül meg Európa 2025-ben is
Perzselő fotóválogatásunk virtuális katasztrófaturistáknak, avagy nyugalom, máshol még melegebb van! A magyar földeket sújtó aszály azonban így is tovább fokozódik a héten.
Beindították a Mammoth-ot, a világ legnagyobb szén-dioxid-leválasztó üzemét
Az izlandi üzem 36 ezer tonnányi szén-dioxidot tud majd évente befogni a légkörből, ami egy csapásra megnégyszerezi a szén-dioxid-leválasztási technológia globális kapacitását.
Utoljára 125 ezer éve volt ilyen meleg a Földön
2024 volt az első év, amikor a globális felmelegedés átlépte a 1,5 fokos kritikus küszöböt – jelentette be csütörtökön a EU klímafigyelő szervezete, a Copernicus. Európa még a globális átlagnál is gyorsabban melegszik.