Beindították a Mammoth-ot, a világ legnagyobb szén-dioxid-leválasztó üzemét

Beindították a világ legnagyobb szén-dioxid-leválasztó üzemét Izlandon – jelentette be szerdán a svájci Climeworks startup. Amikor idén év végén elkészül, a Mammoth tízszer nagyobb lesz, mint elődje, az Orca, ami 2021 óta működik a szigetországban.
A szén-dioxidot közvetlenül a légkörből megkötő (direct air capture, DAC) technológiát használó Mammoth évente 36 ezer tonnányi szén-dioxidot tud majd befogni, vagyis gyakorlatilag megnégyszerezi a jelenlegi globális kapacitást, ami a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint 10 ezer tonnára tehető.
Az üzemet 2022-ben kezdték el építeni, és moduláris kialakításúra tervezték: eddig a 72-ből 12 szén-dioxid gyűjtőjét telepítették, amik már el is kezdték leválasztani a gázt a légkörből, a többit pedig még 2024 során beszerelik.

A Mammoth szűrői által befogott szén-dioxidot a cég egy partnerük, a Carbfix segítségével juttatja geológiai tárolókba. A bazaltos kőzetrétegekbe injektált, magas szén-dioxid tartalmú folyadék ezután ásványokat képez és hosszú távon stabil marad, amit a minőségbiztosítással és tanúsítással foglalkozó DNV ellenőriz. A Climeworks új üzeme az Orcához hasonlóan megújuló energiával működik és egy geotermális erőmű látja el hővel és energiával.
„A Mammoth üzemünk működésének megkezdése egy újabb igazolása a Climeworks felskálázási törekvésének, ami 2030-ig a megatonnás, 2050-ig pedig gigatonnás kapacitásig kíván eljutni. Ez egy példája a folyamatos kutatás-fejlesztési befektetéseinknek, amiknek célja a technológiánk optimalizálása és annak kiforrottabbá tétele valódi üzemeken keresztül” – mondta Jan Wurzbacher, a Climeworks társalapítója és társ-vezérigazgatója.
A cég a Mammoth teszteléséből és működtetéséből származó tapasztalatokat a következő légkörből szén-dioxidot leválasztó üzeméhez fogja felhasználni. A vállalat közleménye szerint már el is kezdtek dolgozni három, évente 1 millió tonnányi szén-dioxid tárolására képes leválasztó üzemen. Ezeket az Egyesült Államokba telepítik majd, és fejlesztésükre az amerikai Energiaügyi Minisztérium (Department of Energy, DOE) 600 millió dollárt biztosít a következő években.

A New Scientist szerint nem sokáig lesz a Mammoth a világ legnagyobb DAC üzeme, mert az Occidental Petroleum vállalat jövőre nyitja meg Texasban a Stratost, ami évente 500 ezer tonna szén-dioxidot tud majd kivonni a légkörből. A Climeworks 2030-tól évente 1,2 millió tonnányi szén-dioxidot szeretne kivonni a légkörből, míg az Occidental Petroleum még ambiciózusabb, és 2035-ig 100 üzemmel tervez, amik egyenként 1 millió tonnát tudnának leválasztani. Az emberiség az ipari forradalom óta hozzávetőleg 2500 milliárd tonna szén-dioxidot juttatott a légkörbe, ami miatt rohamosan közelít a 1,5 fokos klímacél túllépése.
Tavalyi cikkünkben alaposan körbejártuk a szén-dioxid-leválasztási technológiákat (Carbon Capture and Storage, CCS), az azokkal szemben felmerülő kritikákat és a szén-dioxid tárolás magyarországi lehetőségeit. Az eddigi kutatások alapján az országban bőven elegendő geológiai rétegek tárolókapacitása, de kevés konkrét lépés történt eddig azok kiaknázása felé.
Kapcsolódó cikkek

Magyarország tele van föld alatti szén-dioxid-tárolókkal, már csak használni kellene őket



Hihetetlen forróság tombolt tavaly a bolygón, és egy vezető klímakutató szerint nem értjük, hogy miért
