Herpeszvírussal támadja meg a legveszélyesebb bőrráktípust egy új terápia, amit heteken belül jóváhagyhatnak

július 10.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Heteken belül jóváhagyhatnak egy melanóma kezelésére szolgáló, herpeszvírusra épülő terápiát az Egyesült Államokban – írta meg kedden a New Scientist. A döntésre azután kerülhet sor, hogy a genetikailag módosított RP1 herpeszvírus kedvező eredményeket mutatott egy klinikai vizsgálatban.

A melanóma a legveszélyesebb bőrrák típus, ami a bőr pigmenttermelő sejtjeiből alakul ki, elsősorban ultraibolya sugárzás (UV) hatására. A kutatásban a vírust 140, előrehaladott melanómával rendelkező beteg tumorjaiba juttatták be, akiknél a hagyományos kezelés már nem volt hatásos. A résztvevők a módosított vírus mellett egy nivolumab nevű gyógyszert is kaptak, ami a tumorok elleni immunválaszt hivatott erősíteni.

A kezelt betegek 30 százalékánál lecsökkent a tumorok mérete, és közülük minden második betegnél a tumorok teljesen eltűntek. „A kezelésre reagálók fele teljes reakciót mutatott, vagyis teljesen eltűnt minden tumoruk” – mondta a lapnak Gino Kim In, a Dél-kaliforniai Egyetem kutatója, aki kollégáival nagyon izgatott a klinikai vizsgálatuk eredmények miatt.

Az RP1 egy genetikailag módosított herpes simplex vírus (képen, művészi illusztráció), ami a daganatos sejteket fertőzi meg
Fotó: KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRA/Science Photo Library via AFP

Az RP1 egy módosított herpes simplex vírus (HSV-1), ami felismeri és megfertőzi a rákos sejteket, bárhol is legyenek a szervezetben, és immunválaszt vált ki ellenük – miközben az egészséges sejteket nem károsítja. Korábban már az USA-ban és Európában is jóváhagytak egy, a melanóma kezelésére szolgáló herpeszvírus terápiát, a T-VEC-et. Ennél a kutatók szerint az RP1 fejlettebb, így jobban szétterjed a tumorban és a szervezetben, és nemcsak a beinjektált területen fejti ki a hatását.

Más kezelések ebben a stádiumban nem működnek ilyen jól, vagy komolyabb mellékhatásokkal járnak. Egy nagyobb, 400 fő bevonásával folytatott klinikai vizsgálat jelenleg is folyamatban van, de az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóval ennek befejezése előtt jóváhagyhatja a herpeszvírus és a nivolumab kombinált terápiáját az előrehaladott melanóma kezelésére. „Az FDA a hónap végén meghozhatja döntését” – mondta a kutató.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: