A Qubit Live 11. eseményén a trianoni békeszerződés 105. évfordulóján a meghívott előadóink a békeszerződés megítéléséről, társadalmi hatásairól és az azt övező félreértésekről és félremagyarázásokról beszéltek. A margitszigeti Kristályban megrendezett telt házas eseményre a Qubit+ előfizetői válthattak jegyet, most azok számára is elérhetővé tesszük az előadásokat, akik személyesen nem tudtak eljönni a rendezvényre.

Tényleg tök hülyék lettek a magyar nemesek, és ennek következtében nem sikerült tárgyalóképes embert küldeni Trianonba? Bár a 11. Qubit Live első nézői kérdésének feltevője nem pont így fogalmazott, mégis alaposan belecsapott a lecsóba. Ablonczy Balázs történész a válaszában lehűtötte a kedélyeket: szerinte nem ilyen egyszerű a történet, és nem is valószínű, hogy fel lehetne rajzolni a kora újkortól Trianonig egy olyan nyílegyenes ívet, amiből ki lehetne hozni egy efféle politikai hanyatlástörténetet. A kérdésben elhangzott az is, hogy a Habsburgok kizsákmányolták Magyarországot, de Ablonczy szerint ez sem egészen így volt.

Apponyi rossz híre

Ami a magyar politikai elitet illeti, Ablonczy szerint az sem volt olyan rossz, mint a híre. Tény, hogy ahogy Hatos Pál is felhívta rá a figyelmet az előadásában, a korszellemben volt egy olyan nagyravágyás, ami miatt sokan nagyhatalomként vagy leendő nagyhatalomként tekintettek Magyarországra. „Előre a Balkánra, előre a Konstantinápolyi Magyar Patriarchátus felé, előre a Líbiai Magyar Alkirályság felé” – sorolta Ablonczy az álmokat, amelyekből végül nem lett semmi, ezért is volt különösen fájó a bukás. Szerinte Apponyi Albert sem volt „az a vérgőzös, konzervatív nacionalista”, aminek be van állítva. „Furán hangzik, de Apponyi egy internacionalista pacifista volt”, mondta, az a „csatársor pedig, amit Magyarország kiállított a békedelegációra”, a lehető legjobb volt, bár a delegációk egyes tagjai nagyhatalmi illúziókba ringatták magukat.

Ablonczy szerint a trianoni békeszerződés alapvetően nem a magyar nemzetiségek felszabadulási vágyáról szólt. Senki nem akart nemzetileg emancipálódni Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben, mert mindenki evidensnek vette, hogy magyar, a határok pedig, amelyek a trianoni döntés után létrejöttek, nagyhatalmi szándék eredményei voltak. A keleti részen a határmegvonás lényege a vasút volt: az utódállamok sikeresen érveltek azzal, hogy hiába magyar többségűek a végül Romániához csatolt települések, az ország élhetősége miatt el kell csatolni őket.

Horvátország problémája

A történész illúziónak nevezte azt az elképzelést is, hogy ha „jobban bánunk a nemzetiségeinkkel, akkor szerettek volna velünk maradni”. Ablonczy szerint erre az ellenpélda éppen Horvátország, ami akkora szuverenitást kapott, amekkorát csak lehetett, mégsem ragaszkodott a Magyarországgal való kapcsolathoz, sőt, nem is volt Magyarország része, hiába hirdetik ezt az autókra ragasztott Nagymagyarország-matricák. Akkoriban még nem voltak ilyen matricák, de Ablonczy szerint még a „legmegveszekedettebb magyar nacionalista” is tisztában volt vele, hogy mi az ország státusza.

Ungváry Krisztián szerint a horvát-magyar viszony egyik legjobb példája a MÁV: hiába nem tartozott Horvátország Magyarországhoz (csak a magyar koronához), minden vasúti alkalmazottól elvárták, hogy tudjon magyarul. Ebben volt nagyhatalmi és nacionalista törekvés is, de ahogy Ablonczy mondta, a horvátoknál ez egyfajta modernizmusellenességgel is párosult: a magyar fejlesztéseket gyanakodva fogadták, az ellenük való lázadás pedig maga után vonta a magyarellenességet is. Ezt a kapcsolatot szerinte jól mutatja az is, hogy Horvátország elszakadásának szimbolikus pillanata az volt, amikor a zágrábi főpályaudvarról leverték a magyar címert – mielőtt még máshonnan leverték volna.

Hübrisz, revízió és a székelyek legendája

A következő kérdés a versailles-i békéről és annak a trianoni szerződéssel való kapcsolatáról szólt. Hatos Pál szerint bizonyos tekintetben a versailles-i békéből következett Trianon is, de belejátszott az is, hogy a francia diplomácia több kérdésben engedett a román vagy a szerb igényeknek. A versailles-i békéről már annak idején is sokan gondolták, hogy hübriszes, de volt előzménye is: a breszt-litovszki béke és a bukaresti is hasonlóan igazságtalan volt. Voltak „ennek a hübrisznek előzményei, amelyeket gyakran nem emlegetünk”.

Itt kerültek szóba a szuperszékelyek: a kérdezőnek feltűnt, hogy a nemzeti összetartozásról szóló visszaemlékezésen alig esik szó más elcsatolt területekről, miközben Székelyföld, a székely himnusz és a székely zászló mindent visz. Ennek egyik magyarázata az elcsatolt területek nagysága is lehet, de Ablonczy szerint ennél többről van szó. Egy közvélemény-kutatásukban felmérték, hogy a válaszadók hol jártak az elcsatolt területek közül, és Szlovákia vitte el a prímet; Erdélyben kevesebben jártak, de Erdély kiemelt szerepét a mitikus múlt adja. A magyar kultúra védvára, a Vereckei-hágó, a történelmi hagyományok közelebb hozták Erdélyt a magyarokhoz, mint a fizikailag közelebb lévő helyeket, erre pedig a 19. században még rá is erősítettek.

A század második felében alakult ki a székelyeknek az a képe, miszerint ők egyfajta „szupermagyarok”, akik a legtisztább nyelvet beszélik, hordják a népviseletet és demokratikus parasztközösségben élnek, ráadásul a hegyekben: „a nemzeti tájba a puszta mellett beépül a hegység”, és hol találunk magyarokat és hegyeket egyszerre? „Hát ugye az a Székelyföld”. Mindez együtt, az 1940 és 1944 közötti turisztikai propagandával megfejelve tette még inkább kiemelt területté Székelyföldet, olyannyira, hogy jelentős pénzeket is szántak arra, hogy fejlesszék a Radnai-havasokban található nemzeti sportközpontot – mint Ablonczy megjegyezte, sportra akkor is volt pénz.

Elhangzott egy kérdés az Európai Unióban élő nemzetiségek problémáira és jogaira vonatkozóan is. És hogy mit kezd az EU a kisebbségekkel? Ungváry Krisztián szerint direkt módon nem sokat: nem várható el tőle, hogy segítsen a problémákon, de már maga az unió léte is hatalmas segítség, hiszen a szövetségen kívül és belül is nagyjából elképzelhetetlen, hogy európai országok egymásra támadjanak. Oroszország ugyan lerohanta Ukrajnát, legalább hat nemzetközi szerződést megszegve, de az európai országok között az okozott kár olyannyira meghaladná a remélt hasznot, hogy Ungváry nem is tud egyetlen olyan politikai mozgalomról sem, amelyik revíziós törekvésekkel sikert aratott volna. Valahol viszont mégis segít: élhetőbbé teszi a nemzetiségek számára az életet, ahogy minden más állampolgár számára is.

A nézők kérdései videó és podcast formájában is elérhetők. Nézd meg itt:

Vagy hallgasd alább:

Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Arról, hogy milyen traumákat okozott Trianon, sokan és sokat beszéltek: a Qubit 11. élő estjén Hatos Pál a hamis nosztalgiáról, Ablonczy Balázs a menekültekről és a demográfiai változásokról, Ungváry Krisztián az illiberalizmus és Trianon kapcsolatáról tartott előadást és kerekasztalt. Szóba került magának a traumának az átélése is – ezt az előadások után az est meglepetésvendége, Török-Illyés Orsolya színművész hozta közelebb a közönséghez Hervay Gizella öninterjújának és Előszó című versének felolvasásával: