Kudarcba fulladtak a műanyagszennyezésről szóló tárgyalások Genfben
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A világ műanyagszennyezésének visszaszorításáról tárgyalt az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) 185 tagországa augusztus 5-től tizenegy napon át, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. A műanyagszennyezés elleni lépések globális delegálását az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Közgyűlése végzi, amely 2022 tavaszán 175 tagország közreműködésével létrehozta a Kormányközi Tárgyaló Bizottságot (INC) az ENSZ műanyagegyezményének kidolgozására.
Ehhez képest az augusztus 15-én lezárult nemzetközi tárgyalásokat a nemzetközi szennyezőanyag-eltávolítási hálózat koordinátora, Bjorn Beeler úgy kommentálta, hogy „a konszenzus halott” – írja az AP News. Ezzel szemben az ENSZ környezetvédelmi programjának vezetője, Inger Andersen szerint „jelentős előrelépés” történt, de hozzátette, hogy belátható időn belül nem várható áttörés.
A hatékony döntéshozói lépések szükségességét mutatja, hogy a világ évente több mint 400 millió tonna új műanyagot állít elő, és ez a mennyiség a jelenlegi trendek szerint 2040-ig akár 70 százalékkal is nőhet. Luis Vayas Valdivieso, a tárgyalóbizottság elnöke két szerződéstervezetet mutatott be a genfi ülésen az országok álláspontjai alapján, azonban 184 résztvevő ország képviselője utasította vissza a további tárgyalások alapjául szolgáló dokumentumokat.
Az Európai Bizottság delegáltja, Jessika Roswall környezetért, vízügyi rezilienciáért és versenyképes körforgásos gazdaságért felelős biztos bizakodva kommentálta az eseményeket és újabb tárgyalásra számít a jövőben. Ugyanakkor Norvégia, Ausztrália, Tuvalu és más országok képviselői csalódottan távoztak a maratoni diskurzusról, ugyanis konkrét cselekvésekre számítottak a konszenzus kudarca helyett. A borúlátó hozzáállás indokolt, ugyanis nem ez az első eset, hogy görgetik maguk előtt a megállapodást a döntéshozók. Tavaly decemberben, a dél-koreai Puszan városában kellett volna egyezségnek születnie a műanyaggyártás-kérdésében, de ekkor sem sikerült konszenzusra jutniuk a tagállamoknak.
Bár mintegy száz ország a műanyaggyártás mérséklését sürgette az idei tárgyaláson, az olajexportőr államok – köztük Szaúd-Arábia, Kuvait és az Egyesült Államok – elutasították a termelés korlátozását. Az amerikai delegáció inkább a hulladékkezelés, az újratervezés és az újrahasznosítás javítására helyezte volna a hangsúlyt, de Szaúd-Arábia ennél radikálisabb álláspontot képviselt. Az ország delegációja szerint ugyanis egyik bemutatott tervezet sem volt kiegyensúlyozott, és kizárólag a többi ország érdekeit szolgálta volna.
Noha a tárgyalásokat lezáró dokumentum nem tartalmaz konkrét kötelezettségvállalásokat, elismeri, hogy a műanyagtermelés jelenlegi szintje fenntarthatatlan, és meghaladja a hulladékkezelési kapacitásokat. Graham Forbes, a Greenpeace delegációvezetője szerint „körbe-körbe járunk. Nem várhatunk más eredményt, ha mindig ugyanazt csináljuk.” A civil szféra képviselői szerint a valódi előrelépéshez szavazásos mechanizmus bevezetésére lenne szükség.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Történelmi lehetőség előtt állnak a világ országai, hogy kimondják: sokkal kevesebb műanyagot kell gyártani
Célegyenesbe ért az ENSZ műanyagszennyezés elleni nemzetközi egyezményének tárgyalássorozata, ahol a műanyaggyártás jelentős visszaszorítását forszírozó feleknek az olajiparral kell megküzdeniük azért, hogy 90 százalékkal kevesebb műanyaghulladék kerülhessen a környezetbe.
Globális tárgyalások kezdődnek egy kötelező érvényű műanyagegyezményről
Az ENSZ környezetvédelmi programjának Nairobiban tartott csúcstalálkozóján döntés született arról, hogy a 173 aláíró ország még 2022-ben véglegesíti a műanyagszennyezés megállításáról szóló multilaterális szerződést.
Már az agyunk is tele van mikroműanyaggal
A kutatók által vizsgált agyi minták tömegének 0,5 százalékát mikroműanyagok tették ki, ami azt jelenti, hogy az agyszövetben akár 20-szor jobban megtapad a szennyező, mint más szerveinkben.