Történelmi lehetőség előtt állnak a világ országai, hogy kimondják: sokkal kevesebb műanyagot kell gyártani

Hosszú évek lassú, de biztosnak tűnő haladása után megtorpanni látszanak a globális környezet- és klímavédelmi törekvések, aminek első jelei már – a szennyező fosszilis ipar barátjának és a nemzetközi egyezmények nagy ellenségének számító – Donald Trump újraválasztásánál körvonalazódtak, és a napokban véget ért ENSZ-klímacsúcs, a COP29 csúfos eredményeivel váltak még világosabbá. A konferencián ugyan vállalták az éghajlatváltozásra való felkészülésre szánt összegek megtriplázását, valamint a gazdag országok 300 milliárd dollárt ígértek a fejlődő világnak arra, hogy segítsenek az adaptációban, de a felmelegedést hajtó kibocsátás nagy részéért felelős fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetéséről már megint nem sikerült megállapodni – főleg abban a nemzetközi hangulatban nem, amely a második Trump-érára készül, és nem élvezi az USA eddigi klímabarát támogatását.

De ahogy véget ért a klímacsúcs, máris újabb komoly feladat elé néztek a világ környezetvédelemben érdekelt országai: november 25-én a dél-koreai Puszanban (Busan) kezdetét vette az ENSZ műanyagszennyezés elleni globális egyezményének ötödik, egyben utolsó tárgyalása. A 175 tagország küldöttei olyan megállapodás véglegesítésére törekszenek, amely jóval nagyobb fegyvertény lenne az egyre súlyosbodó műanyagválság leküzdésében, mint holmi szívószáltilalmak és rögzítettkupak-mizériák.

Már nem az óceánban úszkáló kóláskupakokon van a hangsúly, hanem az újszülöttek szervezetében is kimutatott mikroműanyagokon

Hogy égető problémáról van szó, az nem lehet vitás. Ahogy a kormányközi tárgyaló bizottság elnöke, Luis Vayas Valdivieso a hétfői nyitányon elmondta: „Jelentős beavatkozás nélkül az évente a környezetbe kerülő műanyag mennyisége 2040-re megduplázódik a 2022-es szinthez képest. Az emberiségen múlik, hogy kész-e szembenézni egy ilyen egzisztenciális kihívással.” Valdivieso egyben a mikroműanyag-szennyezésre is utalt, jelezve, hogy itt már nemcsak az óceánban úszkáló PET-palackokról és bébifókák fulladását okozó kóláskupakokról van szó, hanem arról, hogy az apró darabkákra szétfoszló műanyagok mára tényleg mindenhol ott vannak, így az emberi szervezetben is.

Az elmúlt öt évben csak itt, a Qubiten beszámoltunk arról, hogy mikroműanyag-szennyezést találtak a tengerekben, az óceánban, a Balatonban, az ivóvízben, az emberi májban, tüdőben és vesében, a bélrendszerben, a cumisüvegekben, a terhes nők méhlepényében, a férfiak péniszében és spermájában, a Föld légkörében, de még egy 30 éve lezárt barlangban is. Legutóbb már az emberi agyban is kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét, ráadásul a vizsgált agyi minták tömegének 0,5 százalékát ilyen anyagok tették ki, ami azt jelenti, hogy az agyszövetben akár 20-szor jobban megtapadhat a szennyező, mint más szerveinkben.

A mikroműanyag-szennyezés pontos élettani hatását persze még mindig nem ismerjük eléggé behatóan, de ez a néhány év is elég arra, hogy kezdjük megérteni, sok jót nem tartogatnak az emberiségnek. Például kimutatták, hogy az újszülöttek szervezetében is megtalálhatók az apró műanyagrészecskék, vagyis azok nemcsak a méhlepényben halmozódnak fel, hanem onnan a fejlődő magzatba is átjutnak. De már azt is tudjuk, hogy az élelmiszerekben megbúvó mikroműanyagok fokozhatják, mennyi zsírt emésztünk meg és szívnak fel a sejtjeink, ami növeli az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek és más olyan kórképek kialakulásának kockázatát, amelyek a túl sok zsír fogyasztásával járnak együtt.

Egy 2019-es elemzés szerint egy ember évente átlagosan 250 gramm műanyagot visz be a szervezetébe az elfogyasztott ételekkel és italokkal, ami hetente egy bankkártya súlyának felel meg. Bár akkoriban még nem volt egyértelmű, hogy ez feltétlenül bajt jelentene, egy három évvel ezelőtti kutatás már azt állította, hogy a mikroműanyagok olyan mennyiségben is károsítják az emberi sejteket, amennyi az élelmiszerekkel – például tengeri halakkal, sóval vagy puszta ivóvízzel – bekerül a szervezetbe.

Négy intézkedéssel 90 százalékkal lehetne csökkenteni a műanyagszennyezést