Kiderült, hogy a kannabisz álmosít
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A kannabiszt tartalmazó készítmények akkor is segítenek az inszomniás betegeken, amikor a hagyományos gyógyszerek csődöt mondanak – derült ki egy frissen publikált brit tanulmányból, amelyben 124 önkéntes alvásminőségét vizsgálták 18 hónapon keresztül.
A kannabisszal kezelt betegek többsége jobb alvásminőségről számolt be a kísérlet időtartama alatt, mint előtte, emellett a szorongás és a depresszió tünetei is mérséklődtek náluk. A krónikus fájdalommal élők a fájdalom csökkenését is a kezelés hatásának tulajdonították.
A résztvevők mindössze 9 százaléka számolt be kellemetlen mellékhatásokról, amelyek azonban a kutatók szerint nem voltak életveszélyesek, ezek között a fáradtság és a szájszárazság volt a leggyakoribb. A felsorolt mellékhatások között érdekes módon az álmatlanság is szerepelt.
18 hónap
Simon Erridge, az orvosi kannabisz felhasználásával foglalkozó Curaleaf Clinic kutatási igazgatója szerint a mostani kutatás bebizonyította, hogy ezek a készítmények biztonságosan használhatóak. Erridge szerint a korábbi kutatásokból már kiderült, hogy ezek a gyógyszerek hatékonyak lehetnek az álmatlanság ellen, a 18 hónapos időtartam miatt viszont most már arra is fény derült, hogy hosszabb távon is alkalmazhatóak, igaz, akadtak olyan betegek, akiknél tolerancia alakult ki a hatóanyaggal szemben.
Az álmatlanság a kutatók szerint a Föld lakosságának nagyjából 10 százalékát érinti, ezért különösen fontos azoknak a gyógyszereknek a felkutatása, amelyek segítenek enyhíteni a tüneteken. A kísérletet Nagy-Britanniában engedélyezett gyógyszerekkel végezték.
Korábban már kiderült, hogy a kannabisz nem pszichoaktív hatóanyaga, a CBD egy sor betegség ellen hatékony, a pszichoaktív anyag, a THC pedig rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító, az orvosi marihuánát pedig ott, ahol engedélyezett, a sclerosis multiplextől a Crohn-betegségig számos esetben alkalmazzák.
* * *
Szeptemberben a mesterséges intelligencia (AI) főbb kutatási irányaival, korlátaival és társadalmi kockázataival foglalkozunk az exkluzív, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, következő tudományos estünkön, a 12. Qubit Live-on.