„Bár a klímaváltozás mozgatórugóival és hatásaival kapcsolatban már elegendő biztos tudományos bizonyítékkal rendelkezünk, az államok klímaváltozással kapcsolatos jogi kötelezettségének konkrét tartalmával, és bírósági kikényszeríthetőségével kapcsolatosan mindmáig nagy volt a jogi bizonytalanság” – írja a Másfélfok klímablogon megjelent elemzésében Sulyok Katalin környezetjogász, a Durhami Egyetem docense, az ELTE ÁJK magántanára az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) közelgő konferenciája előtt, amit november 10. és 21. között rendeznek meg a brazíliai Belémben.

A magyar klímavédelmi tudományos testületben is oroszlánrészt vállaló Sulyok aról számol be, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság, az ENSZ legfőbb bírói szerve, ami a bős-nagymarosi vitában is döntést hozott Magyarország és Szlovákia jogvitájában, idén júliusban 140 oldalas tanácsadó véleményben részletezte, hogy a nemzetközi jog szabályai alapján milyen éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségek terhelik a tagállamokat.

Vanataui példa

Mint arról néhány éve beszámoltunk, Vanuatu, a 300 ezer lakosú csendes-óceáni szigetország 2021-ben a hágai bíróság elé citálta a világot, mondván, hogy a nagyjából 80 kisebb-nagyobb szigetből felépülő államnak joga van az éghajlatváltozás káros hatásaival szembeni védelemhez. „A Bíróság a szóbeli tárgyalás előtt egy teljes napig konzultált az IPCC tagjaival az éghajlatváltozás tudományos tényeiről, bizonyítékairól. (...) és a klímatudomány legfrissebb tényeinek figyelembevételét az államok számára is előírta” – írja Sulyok.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamok vállalásainak igazodniuk kell a klímaválság egyre növekvő kockázataihoz és a mindenkori tudományos eredményekhez, valamint együttesen alkalmasnak kell lenniük arra, hogy elérjék a 2015-ös Párizsi Megállapodás másfél fokos felmelegedési célját.

Mint Sulyok írja, a kormányok „kötelesek a lehető legnagyobb ambícióval eljárni, és ez a kötelezettség nem pusztán szimbolikus, hanem egy szigorú gondossági kötelezettség, azaz az állam köteles minden szükséges intézkedést megtenni a másfél fokos cél megtartása érdekében”, mivel a „Párizsi Megállapodásból fakadó követelmények be nem tartása esetén az államok kötelezettségszegést követnek el”.

A hágai testület véleménye kimondja, hogy a határon átnyúló súlyos környezeti károkozás megelőzésének szokásjogi kötelezettsége kiterjed az éghajlatváltozás okaira. Ez a megelőzési kötelezettség, így Sulyok, minden államra vonatkozik, így a kis kibocsátó, illetve adott esetben fejlődő, szegény államok is kötelesek csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Szankciók

Sulyok szerint a nemzetközi jog a nemzetközi kötelezettségek megszegése maga után vonja a jogsértő cselekmények abbahagyását vagy a mulasztások megszüntetését; a jogellenes cselekmények vagy mulasztások megismétlődésének kizárására vonatkozó biztosítékok és garanciák nyújtását és a sértett államok kártalanítását.

A süllyedő szigetországok és a fejlődő államok legfontosabb törekvése a tanácsadó véleményezési eljárásban arra irányult, hogy a hágai testület mondja ki, hogy a klímaváltozás okozta károkért kártérítés is kérhető. A Párizsi Megállapodásból ez a passzus a fejlett országok ellenállására kikerült, most azonban a bíróság megerősítette, hogy elvi jelleggel mindhárom jogorvoslat (köztük az anyagi kártérítés is) megítélhető – írja Sulyok.

A környezetjogász szerint a döntés legfontosabb elvi következménye, hogy a tanácsadó vélemény jelentősen csökkentette az eddig fennálló jogbizonytalanságot. Bár szűk értelemben a tanácsadó vélemények nem bírnak kötelező jogi erővel, a döntés várhatóan mégis nagy hatással lesz majd más bíróságok jogértelmezésére a klímaperekben.