Két évtizeddel az ország teljes vízkörforgását kedvezőbb irányba alakító Nagy Zöld Fal program előtt 1978-ban kezdődött a világ legnagyobb homoksivatagának számító Takla-Makán nyugat-kínai peremvidékén az az erdősítési, pontosabban cserjésítési kísérlet, amelynek eredményeiről a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány számol be.

Az ausztrál Connect Sci tudományos portál ismertetője szerint a sivatag terjeszkedésének megakadályozására tömegesen telepített cserjeféléknek köszönhetően nem csak a táj lett zöldebb az elmúlt fél évszázadban, de a biomassza gigantikus szén-dioxid-elnyelőként is kiválóan teljesít.

Amerikai és kínai kutatók a felszíni vegetációt is monitorozó NASA-műholdak idősoros adatainak elemzése alapján mérték fel, hogy miképpen változott a légköri szén-dioxid koncentrációja a homoksivatag peremvidékén.

A műholdfelvételek tanúsága szerint a vizsgált terület feletti „hideg foltban” a szén-dioxid szinte tartósan alacsonyabb 1-2 ppm-el (vagyis milliomod részecskével), mint a környező régiókban.

A kutatók szerint ugyan a klímaválságot nem oldja meg a sivatagok zöldítése, de fontos megérteni, hogy hol, milyen feltételek mellett és mennyi légköri szén-dioxid vonható ki és köthető meg. Most kiderült, hogy még a sivatagok sem reménytelenek.