Ezt a madárfajt 94 éve látták utoljára, de most sikerült lefotózni

május 22.
tudomány

A Calendulauda rufa nevű madárfaj (magyar elnevezése nem ismert) példányait 1931-ben még sikerült megfigyelni és begyűjteni, utána azonban hosszú időn át teljesen eltűnt a tudományos kutatás elől. A kisméretű, rozsdaszínű, pacsirtaszerű madár létezéséről csupán ellenőrizetlen, meg nem erősített észlelések tanúsodtak, hiteles bizonyíték eddig nem volt arra, hogy egyáltalán fennmaradt. Eltűnt fajként tartották számon, miközben hivatalosan nem sorolták a kihalt fajok közé

Calendulauda rufa
Fotó: American Bird Conservancy / Julien Birard, Idriss Dapsia, Pierre Defos du Rau

Most azonban kutatók Csád területén sikeresen lefotózták a Calendulauda rufa egy példányát, ami a madárfaj első, valóban megerősített jelenkori dokumentációja lehet, írja cikkében az IFLScience. Az eset arra is felhívja a figyelmet, hogy a nehezen megközelíthető élőhelyek, egyes térségek politikai instabilitása és a ritka előfordulás miatt még ma is létezhetnek olyan fajok, amelyekről a tudomány nagyon keveset tud.

A kisméretű barna madarat Nigerből, Csádból és Szudánból származó néhány szórványos megfigyelés alapján ismerték. A példányokat 1931-ben gyűjtötte be George Latimer Bates amerikai természettudós. Egy 2017-es fotón a kutatók a Calendulauda rufát vélték látni, de később kiderült, nem erről a madárról van szó.

Most azonban egy francia kutatópáros, Pierre Defos du Rau és Julien Birard, akik rendszeresen utaznak Csádba és más afrikai országokba vízimadarak kutatása céljából, 6–8 méteres távolságból le tudta fotózni a faj egy példányát. A Calendulauda rufa a feltételezések szerint nagy elterjedési területtel rendelkezhet, és egyes helyeken akár gyakori is lehet, ennek ellenére nem volt bizonyíték a létezésére. A szakértők szerint ennek oka főként a térségben meglévő biztonsági problémák és a politikai instabilitás, amelyek miatt nehéz a terepkutatás.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: