A vámpírdenevérek öleléssel üdvözlik egymást és ételt hoznak a többieknek
Nem sokat tudtunk erről a Közép- és Dél-Amerikában élő fajról, amíg egy kutató kamerát nem helyezett el az odújukban.
Nem sokat tudtunk erről a Közép- és Dél-Amerikában élő fajról, amíg egy kutató kamerát nem helyezett el az odújukban.
A mélyponton alig száz maradt belőlük, de közös portugál és spanyol erőfeszítéseknek hála úgy tűnik, a kihalásuk mégsem következik be. Ha elérik az ötezer példányt, az ibériai hiúz megmenekül – most kétezernél jár a számláló.
Nem kell a pöttyöket számolgatni, vagy nyakörvekkel kísérletezni, hiszen úgy tűnik, a leopárdok üvöltésében egyéni elemek is vannak, amelyek alapján azonosítani és követni lehet egy-egy példányt.
Páll-Gergely Barna nemzetközileg ismert csigakutató biológus harmincnál is több kollégájával írt tanulmányban hívja fel a figyelmet arra, hogy a fajmeghatározás és a fajok elterjedésének vizsgálata az elmúlt 50 évben drámai mértékben visszaszorult.
Vannak fajok, amelyek csak kalóriaszerzés céljából fogyasztanak etanoltartalmú gyümölcsöket, de egyes rovarok esetében a párzásnál is fontos szerepe van az alkoholnak.
Ezek a különleges erszényesek kiterjedt odúhálózatot építenek, és nem bánják, ha más erdei állatok lángálló bunkerként használják ezt a rendszert.
A klímapolitikai, éghajlatkutatási témákra szakosodott újságíróként dolgozó londoni Josh Gabbatis 21 évnyi munkájának gyümölcsét a Guardian mutatta be.
A zoológusok mintegy 1500 olyan állatfajt ismernek, amelyeknél mindennapos az azonos nemű egyedek közötti szex. Ez a legújabb kutatások szerint evolúciós szempontból épp olyan hasznos lehet, mint az utódnemzéshez vezető, különböző neműek által űzött verzió.
A tudósok eddig azt hitték, hogy a madarak elhullott állatoktól vagy vedlés idején szerzett szőrből csinosítgatják fészkeiket, lelkes madárrajongóknak hála azonban kiderült, hogy élő mosómedvék, kutyák és macskák szőrét is megdézsmálják.
A klímaváltozás elmélyíti a széncinegék „dühkezelési problémáit”, és vannak olyan időszakok, amikor lakhatási problémák miatt minden tizedik kormos légykapót lemészárolják.
Nem csak az ember öli saját fajának tagjait, sőt messze nem az ember a legagresszívabb állat a Földön. Szemelvények a palackorrú delfinek, a koalák és a csimpánzok rémtetteiből.