Egy új bizonyíték arra utal, hogy a neandervölgyiek többet háborúzhattak, mint azt a kutatók eddig gondolták
Az észak-iraki Kurdisztán Shanidar-barlangjában feltárt, 75 ezer évvel ezelőtt elhunyt neandervölgyi ember (Shanidar A) lapockáján olyan sebhelyet talált a Cambridge-i Egyetem kutatócsoportja, ami arra utal, hogy a fegyveres összecsapások jóval gyakoribbak lehettek az ősemberek között, mint azt az eddigi kutatások mutatták. A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint a lapockán található 15 milliméteres lyukat egy fából készült lándzsa okozta. A neandervölgyi emberek Európa és Nyugat- illetve Közép-Ázsia nagy részén – időnként a Homo sapiens-szel egyszerre – a középső paleolitikumban éltek a körülbelül 40 ezer évvel ezelőtti kihalásukig.
A tanulmányban elemzett neandervölgyi maradványon található sebhely elhelyezkedésének és szögének vizsgálatából a kutatók arra következtettek, hogy a lándzsa az áldozat mellkasán keresztül hatolt a testébe, majd a tüdőt és a fontos vérereket megsértve a bal lapockán keresztül távozott a testből. „A halálos csapás szándékos szívlövés lehetett” – nyilatkozta Emma Pomeroy, a Cambridge-i Egyetem Régészeti Tanszékének kutatója, a kutatás vezetője a BBC News-nak. Ez a lándzsával okozott sebhely az első bizonyíték arra, hogy az őskori Közel-Keleten élesített fa lándzsákat alkalmaztak az ott élő törzsek.
Bár Pomeroy szerint a sebhely akár egy vadászati baleset eredménye is lehetett, Chris Stringer professzor, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban, a BBC-nek elmondta, hogy a sebhely kiterjedése és elhelyezkedése szándékos támadásra vall. A vizsgált neandervölgyi maradvány sebhelye hasonlít az 1957-ben, szintén a Shanidar-barlangban talált másik neandervölgyi ember részben begyógyult bordasérüléseihez, amit egy kőhegyű lándzsa okozhatott a régészek szerint.
Az észak-iraki barlangban az 1950-es években legalább tíz neandervölgyi ember maradványait tárták fel a kutatók, és Stringer szerint minél több maradvány kerül elő ehhez hasonló sérülések nyomaival, az „arra utal, hogy az interperszonális erőszak mélyen gyökerezik az emberi őstörténetben” – idézi a BBC. A gyakori erőszakos cselekmények korai megjelenésére szolgáltatott hasonló bizonyítékokat az észak-spanyolországi „Csontok gödrének” nevezett lelőhelyen felfedezett húsz emberi maradvány is, amin 57, a kutatók szerint szándékosan okozott fejsérülést találtak.
Kapcsolódó cikkek:
Egy ötvenezer éves csont lándzsahegy arról árulkodik, hogy a neandervölgyi ősember nem csak kő eszközöket volt képes előállítani
Tudatosan megmunkált, lócsontból készült lándzsahegy, amelyet vadászathoz használtak. Azt jelzi, az emberelőd kifinomultabb technológiákban is járatos volt.
59 ezer évvel ezelőtti műtét nyomait hordozhatja egy neandervölgyi fog
Orosz kutatók 59 ezer évvel ezelőtti fogfúrásra találtak bizonyítékokat. A beavatkozás kínzó fájdalmakkal járhatott, de arra utalhat, hogy eddig alábecsültük a neandervölgyiek kognitív képességeit.