Budapest bűnös titkai Wukancsek Pál majomfaragó mestertől a Viszkisig
Vannak olyan utcák a városban, amelyekben nincs semmi különös (vagy épp nincs semmi), mégis kedvelem őket. A Nefelejcs utca nem tartozik közéjük – azt sem jegyeztem meg eddig, hogy pontosan hol van, csak annyit, hogy valahol a Keleti környékén. Az egykori Csikágóról persze tudtam: a negyed onnan kapta a nevét, hogy viharos gyorsasággal épült fel, aztán hamarosan olyan közbiztonsági állapotok kezdtek el eluralkodni benne, mint az amerikai Chicagóban, vagy még olyanabbak. A legolyanabb pedig a Nefelejcs utca volt – derül ki Kordos Szabolcs új könyvéből, az Egy város bűnös titkaiból. Persze a könyv nemcsak Csikágóról szól: szó esik benne a 2000-ben történt lövöldözésről az Oktogonon és Béla herceg 1272-es meggyilkolásáról is, de egyelőre maradjunk csak a Nefelejcs utcában.
Kordos új könyve bizonyos szempontból bevált receptet követ, ami nem csoda, hiszen ez már a szerző ötödik Budapest-kötete: voltak titkok, újabb titkok, legújabb titkok, aztán egy gasztronómiai kitérő után eljött az ideje annak is, hogy a szerző a bűnökkel foglalkozzon. Bár a többi könyvhöz hasonlóan ez sem útikönyv, nem is nevezhető éppen zsebbarát méretűnek, szokás szerint elsétáltam a könyv alapján néhány helyszínre – mind a tizenkilenc fejezetet végigjárni sok lenne, de aki erre vágyik, megteheti. A legtöbb helyszínen semmi nem utal arra, hogy ott történt valamikor valami, de ez nem csoda: a bűneseteknek ritkán állítanak emléktáblát.
Nincs itt semmi látnivaló
A Nefelejcs utcában sem utal arra semmi, hogy itt nevezetes épületek állnak, bár ha külön-külön minden bűnnek emléket állítottak volna a környéken, valószínűleg lépni se lehetne a tábláktól. Itt álltak a város leghírhedtebb bérházai, a Nefelejcs utca 25-27. szám alatti házról pedig sorra jelentek meg a rémhírek az újságokban. „Ollóval és késsel leszúrtak egy cukrászt a Nefelejcs utcában” – idézi az újságcímet Kordos, én meg kíváncsi lettem, és magam is rákerestem az Arcanumban. Maradjunk annyiban, hogy a szerző nem túlzott, amikor Pest első no-go zónájának nevezte a környéket: volt itt minden a garázda hentessegédtől a rendőröket fenyegető 200 fős tömegen át a rejtőzködő jászberényi rablókig.
Nekik Kordos nem állít emléket, de másoknak igen: mint megtudtam, a páratlan oldalon Abonyi József fogorvos négy bérházat is építtetett, ezek pedig különösen rossz hírnek örvendtek, cserébe viszont állítólag a bérháztulajdonosnak köszönhetjük a Csikágó nevet. És az is kiderült, hogy az 1920-as években itt élt a város összes kínaija is, köztük a lapok által csak Wakuncsek Pálként emlegetett majomfaragó mester, aki egy riportban arra panaszkodott, hogy már csak aprópénzt fizetnek a majomfejekért, pedig több óra is kell hozzá, hogy elkészüljön eggyel. Ha valaki, hát ő megérdemelt volna egy táblát, de nem kapott.
Próbáltam elképzelni, milyen lehetett ez a környék száz évvel ezelőtt (nem volt nehéz, a házak még állnak), de a Nefelejcs utcában nincs semmi olyasmi, ami ne lenne teljesen hétköznapi a Keleti környékén. Valójában az utcában gyakorlatilag nincs semmi a Róth Miksa Emlékházon és egy papírbolton kívül, és a pokolinak leírt bérházakban sincs mai szemmel semmi különös. Épp ez a könyv erőssége, mert a korábbi kötetekbe azért olykor becsúsztak olyan sztortik, amiket az átlagosnál tájékozottabb budapesti már ismert.
A Rákóczi és a Viszkis
Újabb érdekes helyszín a Rákóczi út: gondolom, itt sem kizárólag galamblelkű emberek laktak annak idején, de közülük is kilóg Szöllősi György, aki magát görög diplomatának kiadva akart csajozni, közben pedig gyilkosságba keveredett. A Blahától másfél percnyire lakott, egy mai napig is álló házban, de a mesterterve nem jött be: bár több nő is elhitte, hogy diplomata (hogy miért, az máig rejtély), végül gyilkosság miatt felakasztották 1963-ban. A magyarul is nehezen kommunikáló Szöllősi 18 évesen érkezett Budapestre szerencsét próbálni, de leginkább csak nőket akart felszedni, amikor pedig nem sikerült magát nyugati nagymenőnek eladni, megölte azt az áldozatát, aki leleplezte, ezzel ő lett az országban a legfiatalabb halálra ítélt köztörvényes bűnöző. A ház, ahol az albérlete volt, még mindig áll.
És persze ott van a viszkis rabló is. Róla már mindent megírtak, amit meg lehetett, amikor a rablássorozat történt, én gimnazista voltam, és persze egy kicsit drukkoltam is a rablónak (Kordos maga is gimnazista volt akkoriban). Népmesei volt az egész történet, legalábbis akkor, vagy legalábbis westernes: jön a kisember, iszik egy whiskyt, és Robin Hoodként kirabolja a nagy bankokat, csak épp a visszaosztást felejti ki belőle. Nem baj, kis ország, kicsit sárga, kicsit savanyú, de csak a mi bankrablónk, viszont annak ellenére, hogy Ambrus Attila már fűnek-fának nyilatkozott, mégis van benne valami, hogy most elmesélte, hogyan bújt meg egy zuglói lakásban, miután harminc bankot rabolt ki. Mint ahogy Kordos könyvéből kiderült, nem kellett ehhez semmi különös tehetség, de az is igaz, hogy amikor lebukott, pont abban a lakásban fogták el, ahová egy bűntársa rendszeresen hordta neki a whiskyt és az élelmiszert. Nem egy sikertörténet, de maga a fejezet címe egyébként díjnyertes: „A Viszkis Rabló vagyok, bejöhetek?”
Budapest bulvár
Öt könyv után azért már felvetődik a kérdés, hogy lehet-e ezt még tovább húzni, pláne, hogy a harmadik után a szerző maga mondta, hogy abba szeretné hagyni ezt az egészet. Úgy tűnik, lehet: még mindig vannak újdonságok Budapest múltjában, amiket fel lehet tárni, és, még ha kicsit bulvárosan is, a közönség elé vinni. Minden fejezetre jut valaki, akire érdemes figyelni, akár a főszereplő mellett is: Perényi Roland például a Kiscelli igazgatója, a Viszkisnél megszólal maga a Viszkis, vagy akár Kolocz Dóra muzeológus, aki a Róth Miksa Emlékházban dolgozik, pont szemben a hírhedt Nefelejcs utcai házzal.
A stílust már megszoktuk, van, akinek bejön, van, akinek nem, de ezekhez a rövid fejezetekhez passzol, és ha valakinek van hozzá kedve, kutathat tovább, ott az Arcanum, az örök Buza Péter, a Budapest-történet nagy szórakoztatója, és persze ott van a Budapest-gyűjtemény is. Annak viszont, aki szeretne pestiként turistának állni a saját városában, továbbra is ajánlható a könyv, mint az előzőek is, mert persze mindig amellett megyünk el oda se figyelve, ami akár látványosság is lehetne, legyen az Richter Gedeon gyógyszertára, a Blahán húgyban pácolódó freskó vagy Budapest első sztriptízbárja a Wesselényin – aminek egyébként még mindig megvannak a kapui, csak senkinek sem tűnnek fel. Írtak már fontosabb könyvet Budapestről? Írtak. Olvassák?
Nemigen, és itt fontos Kordos bulváros vonala: mindegy, hogy a Mézes Mackó, Blaha Lujza egykori lakása vagy a feleségét meggyilkoló Czigány Dezső ugrik be jártodban-keltedben, valami előbb-utóbb beugrik, és ezzel már otthonosabban érezheted magad ott, ahol élsz. Vagy ahová ellátogatsz, de ez a műfaj nem igazán turistáknak való: a bűnös Budapesten leginkább úgy érdemes barangolni, hogy már beszívtad az utca levegőjét, megnézted, hogy mikor zárhatott be a fűszerkereskedés a Nefelejcs utcában, és megtippelted, hogy mikor szűnt meg az Africa GSM, szemben a hírhedt bérházzal. Akkor viszont nagy élmény, és néhány célpontot érintve még egy kis városi sétát is kiad: érdemes a Keletitől indulva meglátogatni a Nefelejcs utcát, onnan elsétálni a Rottenbilleren egy darabig, aztán a nyakadba venni a 7. kerületet, amíg el nem szédelegsz a Wesselényi utcáig, ahol egykor a Rózsaszín Cicák sztriptízbár üzemelt, és közben nézni a homlokzatokat, a bezárt üzleteket, az árulkodó nyomokat: itt valamikor volt valami, és érdekes lenne megtudni, hogy mi.
Kordos könyve ad néhány támpontot, de még az öt kötet sem fedi le a várost – nem is akarja –, de már megint rávilágít arra, hogy érdemes néha felfelé, lefelé és oldalra is nézni, hogy tudjuk, hogy hol vagyunk, és nem csak földrajzi értelemben: a golyónyomoktól a stukkókig minden nyom, csak az a kérdés, hogy tudjuk-e valahova tenni őket. A Rózsaszín Cicák kapuját most már lehet hova tenni: jártam már arra, fel is tűnt, hogy valami fura abban a rácsban, de nem tudtam megmondani, hogy mi. Most már tudom.
(Kordos Szabolcs: Egy város bűnös titkai, 2026, 21. Század Kiadó, Budapest.)
Kapcsolódó cikkek