Röfögve követelőznek a púpos bálnák szopós borjai
Madagaszkári és francia tengerbiológusok testkamerafelvételek alapján elemezték a vokális interakciókat.
Madagaszkári és francia tengerbiológusok testkamerafelvételek alapján elemezték a vokális interakciókat.
Az óceánok rejtőzködő óriásainak szaporodási viselkedését elvétve sikerült eddig dokumentálni.
5600 emlősfaj törzsfejlődésének összehasonlító elemzése szerint van egy olyan evolúciós küszöb, ahonnan a vízi adaptációk már visszafordíthatatlanok.
Egy új kutatás szerint a kanadai Szent Lőrinc-öbölben megfigyelt kék bálnák 60 százalékának vannak olyan sebhelyei, amelyeket a tengeri horgászat, illetve halászat során használt eszközök ejtettek, a hosszúszárnyú bálnáknál ez az arány 55 százalék.
2011 és 2017 között több mint húszféle tengeriemlős-faj egyedeinek tetemét sodorta partra a tenger Angliában. A kutatók szerint minden negyedik delfint a halászhálók öltek meg, de más fajoknál nagy számban állapítottak meg a PCB-nek rövidített poliklórozott bifenilek okozta mérgezést is.
A vizsgált 10 tengeri emlősfaj minden egyedének gyomra tartalmazott 5 milliméternél kisebb plasztikdarabokat – derül ki a Nature-ben közölt új tanulmányból.
A gömbölyűfejű- vagy Calderon-delfin néven is ismert tengeri emlősök elhullásának okát még vizsgálják a természetvédelmi szakemberek.
Közel kétszáz dalból álló, folyamatosan változó repertoárjukkal a grönlandi bálnák a cetfélék virtuózai – derül ki egy friss kutatásból.