„Tekercselt” látóidegeik miatt képesek a kaméleonok külön-külön mozgatni a szemeiket
Az egyedülálló 360 fokos látás titkát a Floridai Természettudományi Múzeum kutatói fejtették meg.
Az egyedülálló 360 fokos látás titkát a Floridai Természettudományi Múzeum kutatói fejtették meg.
Gépi tanulási algoritmus keresi majd az összefüggéseket a CT- és MRI-felvételek, illetve a páciensek kórtörténete között. A mintázatok alapján a demencia korai észlelésére és hatékonyabb kezelésére számítanak.
Hiába vizsgálnak évente több százezer embert mellkasi fájdalommal, mégis sokan halnak meg később szívinfarktusban, mert a kisebb szűkületeket nehéz kimutatni.
A 2300 éves leletet röntgensugarakkal vizsgálták meg, így fedezték fel, hogy a tinédzser fiú testét 49 értékes védelmező amulettel, köztük egy arany szkarabeusszal temették el.
Olcsóbb, kíméletesebb és gyorsabb is, mint a hagyományos módszerek, az agyi képalkotó vizsgálatok és a lumbálpunkció.
Dél-Amerikából származó múmiákról készítettek 3D CT-felvételeket, így rekonstruálni tudták, hogyan haltak meg: egy fiatal férfit fejbe vágtak, majd hátba szúrtak, egy másiknak pedig eltörték a nyakát.
A CT-vizsgálat szerint a 169 centiméter magas, ép fogazatú I. Amenhotep 35 éves kora körül hunyt el, halálát azonban nem baleset vagy erőszakos esemény okozta, mert a kutatók a körülmetélésen kívül nem találtak jelentősebb, még életében elszenvedett fizikai sérülésre utaló nyomot a testén.
A négyes számú Hawara-múmia nem középkorú nő volt, ahogy azt a szarkofágra festett kép sugallta. A röntgendiffrakciós vizsgálat egy különös tárgyat is kimutatott a holttest mellett.
Lassan a röntgenfelvételek készítésekor rutinszerűen használt ólompajzsokról és köpenyekről is kiderül, hogy többet ártanak, mint amennyi hasznuk van.