Vértesztet fejlesztettek az Alzheimer-kór kimutatására

2022.12.28. · tudomány

A betegség korábbi felismerését ígéri a teszt, amely vérből mutatná ki az Alzheimer-kór korai jeleit. Ezzel elkerülhető lenne a fájdalmas lumbálpunkció, és nincs szükség drága agyi képalkotó vizsgálatokra sem, írja a Guardian.

A demencia leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór az esetek 60-70 százalékát teszi ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint jelenleg 55 millióan érintettek a kognitív funkciók romlásában, és az esetszám évről évre közel 10 millióval nő. A betegség korai felismerése mégis nehézkes, részben az összetett diagnosztikai eljárások miatt.

Jelenleg a vizsgálatok során három markerre fókuszálnak: az amiloid és a tau fehérjék kóros felhalmozódását, valamint a neurodegenerációt vizsgálják. Ezeket az agyi képalkotó eljárásokkal (CT és MRI), illetve lumbálpunkcióval, az ágyéki gerincvelőből vett folyadékminta elemzésével számszerűsítik. Ezek az eljárások azonban nemcsak hosszadalmasak, hanem drágák is, és fájdalmasak lehetnek.

Thomas Karikari professzor, a pennsylvaniai Pittsburgh-i Egyetem munkatársa a Guardiannek elmondta: azért van szükség megbízható vértesztek fejlesztésére, mert a költséges vizsgálatokhoz való hozzáférés világszerte korlátozott, miközben a betegség korai felismerése és követése nagyon fontos lenne. A jelenlegi vértesztek már képesek kimutatni az amiloid- és tau-fehérjék rendellenességeit, ugyanakkor az agyi idegsejt-károsodásokra utaló jeleket eddig nehezebb volt mérni.

Egy új teszttel azonban 600, különböző stádiumú Alzheimer-kórban szenvedő beteg esetén mérték az úgynevezett agyi tau-t, vagyis a tau fehérje egy speciális, az Alzheimer-kórra jellemző rendellenességét. Ezzel megbízhatóan tudják elkülöníteni a betegséget más neurodegeneratív betegségektől anélkül, hogy lumbálpunkcióra lenne szükség, számolt be róla a nemzetközi kutatócsoport a Brain folyóiratban megjelent tanulmányában.

A teszt által mért fehérjeszint ráadásul nemcsak a betegség felismerésében, hanem az állapot nyomon követésében is hasznos lehet, segíthet az orvosoknak az Alzheimer-kór kezelésére irányuló klinikai tesztek tervezésében.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás