Nem kell aggódni a télen is itt maradó fehér gólyákért
Nem betegek, nem kell őket etetni, befogásukkal nem érdemes kísérletezni. Azért maradtak itt, mert így is találnak táplálékot, és ez kevésbé kockázatos, mint a hosszú vonulás.
Nem betegek, nem kell őket etetni, befogásukkal nem érdemes kísérletezni. Azért maradtak itt, mert így is találnak táplálékot, és ez kevésbé kockázatos, mint a hosszú vonulás.
Az ember már a madárfészkekbe is befurakodott: egy magyar biológus szerint már nincs hely a Földön, ahol a madarak ne használnának a környezetünket terhelő hulladékot, például színes fonalakat, nejlonzacskókat, esetleg cigarettacsikkeket a fiókáik otthonának kibélelésére.
Nincs kimutatható csökkenés az egyedszámban az aszály hatására, ráadásul az állomány a 2019-es szintet is meg tudta tartani.
Több álhír is elkezdett terjedni arról, hogy a hőség miatt nem képesek költeni a fehér gólyák, de ez nem így van: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatai szerint az átlagosnál is jobb költési eredményt tudnak felmutatni a madarak.
A Mályi Madármentők elkeseredett Facebook-videóban adtak hírt az állatok pusztulásáról és arról, hogy az ÉMÁSZ az állatvédők szerint nem foglalkozott érdemben az üggyel. A szolgáltató most azt ígérte a madárvédőknek, hogy amiben tudják, segítik majd a munkájukat. A gólyapár három fiókájából kettőt szintén áramütés ért.
Megváltozik-e a tanár szerepe, ha lemondunk az oktatással kapcsolatos mítoszokról? Milyen új oktatási módszerek hozzáférhetők máris a tanárok számára? Mi lehet a civilek szerepe az oktatásban? Egy házibulival felérő tudományos konferencián adtak választ a kérdésekre a Gólyában.
Fokozottan védett állat végzett rövid idő alatt a három fokozottan védett fiókával.