Tudományos diskurzus a romkocsmában: mi foglalkoztatja a jövő pedagógusait?
Mi érdekli ma az egyetemistákat? Melyek azok a kutatási területek, amelyek meghatározhatják az elkövetkező évtizedek akadémiai vizsgálódásait? Összefér-e a punk mentalitás a kortárs neurológiai irányzatokkal? A Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó adott helyet az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium által szervezett Mindannyiunk tudománya című konferenciának szombaton.
Punkok és kollégisták
Egy rasztás crusty punk segített összeszerelni az infrastruktúrát a klasszikus konferenciahelyszínnek nem éppen nevezhető Gólyában, ahol nem várták az érkezőket kiskosztümbe öltözött hosztesz lányok, és mindenki magának készíthette el a fair trade teát, illetve lomtalanításon összeszedett székeken ülve hallgathattuk a prezentációkat. A Gólya inkább az alternatív szubkultúrák találkozási pontja, így pár szó erejéig érdemes elmélázni azon, hogy miért ezen a helyen rendeztek meg egy, a tudományokkal kapcsolatos interdiszciplináris konferenciát. A legracionálisabb válasz persze az lehet, hogy a szervező szakkollégium (az ELTE pedagógiai karok tehetségeit összefogó Illyés) tagjai amúgy is a Gólyában töltik a péntekjeiket és a szombatjaikat, és ott tudták megoldani, hogy minimális pénzbefektetéssel szervezhessék meg programjukat. Egy merészebb gondolattal azonban odáig is eljuthatunk, hogy a tudományokkal kapcsolatos diskurzus most egy romkocsma szintjén van Magyarországon.
Az itthoni szakkollégiumi mozgalomnak szép hagyománya van. Ez a közeg nem pusztán „öntevékeny diákok együtt élő közössége” – ahogy azt a 2003-as Szakkollégiumi Charta megfogalmazta –, hanem olyan kapcsolati tőke felhalmozásának színtere, amely egy életre meghatározhatja a tagok munkásságát. A szakkollégiumi élet a hagyományos egyetemi munkán túlmutat, hiszen az ottani jelenlét feltétele, hogy a tagok például proaktívakká váljanak, konferenciát szervezzenek (és publikáljanak, előadjanak, kutassanak).
Valójában az Illyés-szakkoli tagjai nem nekünk, hanem maguknak szervezték a konferenciát, egy tudományos házibuliban vettünk részt, annak minden előnyével és hátrányával. Nem is az előadások voltak igazán izgalmasak, hanem az esemény hangulata, a sok fiatal, akik megölelik egymást, amikor megérkeznek, később pedig megvitatják a workshopok tanulságait, miközben Freud Álomfejtése kézről kézre jár. A szakkollégisták civilek a szó legőszintébb értelmében.
A tudomány története paradigmaváltások története
Az előadások egy része az oktatáshoz kapcsolódó kérdésekkel foglalkozott, vagy oktatási programot mutatott be. Ez azért izgalmas és fontos, mert komoly, az oktatást érintő változások előtt állunk. Radó Péter oktatáspolitikai elemző, az ELTE oktatója, Az iskola jövője című könyv szerzője szerint a szemünk előtt zajlik az oktatást érintő paradigmaváltás, ami azért is történelmi jelentőségű, mert a hagyományosnak mondott oktatási modell az elmúlt 100-150 évben vajmi keveset módosult. Pontosan nem tudjuk megjósolni, hogy ennek a változásnak mely tényezői lesznek hangsúlyosak a jövőben, ezért egyelőre csak jelenségekről, trendekről beszélhetünk, de hogy milyen irány lesz mérvadó, arról nem. Az oktatást vizsgáló tudománynak pedig visszajelző funkciója van ezekre a folyamatokra.
Az oktatást érintő változás, hogy a pedagógiához kapcsolódó tudományterületek nagyobb hangsúlyt kapnak az oktatási programok kidolgozásában, ahogy ezt Csépe Valéria pszichológus, az MTA TTK Agyi Képalkotó Központjának professzora is megemlítette. Vajon milyen hatással vannak a kurrens neurológiai, pszichológiai, technológiai, társadalomtudományos vizsgálódások az oktatásra? Meg fog-e változni egy tanár szerepe, ha lemondunk az oktatással kapcsolatos mítoszokról, ha módosítjuk a szóhasználatunkat, vagy számolunk azzal, hogy ma már olcsón és gyorsan lehet hozzájutni az információhoz? A lehetséges változások közé tartozik az is, hogy a civil társadalmat jobban integráljuk a neveléssel kapcsolatos munkába.
A civil társadalom nagy szolgálatot tesz az oktatásnak, hiszen attól függetlenül, szabadabban, dinamikusabban dolgoz ki programokat (majd könyörögve próbál bejutni iskolákba, hogy azokat használatban tudhassa). Mi sem mutatja jobban a civilek ez iránti erőteljes igényét, mint hogy márciusban két eseményt is tartanak még ebben a témában: Az EJHA emberi jogi nevelők hálózata március 9-én Pécsen szervez workshopot Játszva könnyebb! társasjátékok az emberi jogi nevelésben címmel, míg másnap Budapesten a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület második országos konferenciáját tartja meg (az elsőről itt írtunk).
A Gólyában többek között az alábbi civil szervezetek szerveztek programokat:
A történetmesélés mint módszer
A storytelling, vagyis történetmesélés ma már meghatározza a társadalmi-kommunikációs teret. Storytellingre hivatkozik a marketing, amikor jobb eladási számokra szeretné ösztönözni a munkatársakat, a storytellinget szokták csodaszerként emlegetni akkor is, amikor az online újságírás előtt álló kihívásokról beszélnek, de egyre több előadás és tréning is személyes történetekkel kezdődik. Továbbá a kortárs történelem feldolgozásában is kiemelkedő szerep jut ennek a módszernek, markánsan jelen van marginalizált társadalmi csoportok helyzetének bemutatásban. Így talán nem véletlen, hogy idén másodszorra rendezték meg a Roma hősök – II. nemzetközi roma storytelling fesztivált, de a Horváth Kristóf “Színész Bob” által koordinált Tudás6alom csoport új darabja, a Cigány magyar is erre a folyamatra épül. A Roma hősök programban vagy színészek adnak elő történeteket, vagy saját élményeket mutatnak be az előadók, míg a Cigány magyarban a valóság és a fikció sajátos keverékével prezentálnak sorsokat a színészek.
A történetmesélés az osztályteremben is használható technika, aminek legalább kétféle alkalmazási módja kínálkozik. 1. Projektmunka keretében a diákok készítenek valakiről történetmesélő produktumot. 2. Történelmi horderejű eseményeket átélt személyek beszélnek magukról, és ez jelenik meg az oktatásban.
Az első lehetőségre a digitális történetmesélés a legjobb példa. Ez olyan módszer, amely elsősorban a történetre koncentrál, segít azt felépíteni, strukturálni, szavakba önteni. Ezt a folyamatot segíti elő képek, videók segítségével. Érdemes tudni, hogy számos storytelling oktatói program áll a pedagógusok rendelkezésére a My hero weboldaltól az Anthropolis Egyesület által üzemeltetett digitalistortenetmeseles.hu-ig. A digitális történetmesélés folyamata:
- Megtalálni – a számunkra fontos történetet,
- elmesélni – saját szavainkkal és fényképeinkkel,
- megosztani – egymással vagy az interneten keresztül bárkivel.
A történelmi események élőszereplős bemutatását Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány igazgatója vállalta a Gólyában. Szőnyi egy hatalmas adatbázisból dolgozó oktatási programmal érkezett: a Shoah Foundation 55 ezer interjút készített és digitalizált. Ez az elképesztő adatállomány felöleli a holokauszt-túlélők történeteit, de kitér például az örmény, a kambodzsai vagy a ruandai népirtásra is. A workshop közben kialakult egy kisebb diskurzus arról, hogy vajon melyik korosztály szólítható meg leginkább ezekkel a történetekkel. Szőnyi szerint ebből az adatállományból bőven össze lehet állítani olyan tantermi anyagokat, amelyekhez az általános iskolások is kapcsolódhatnak, amelyek nem az erőszakot, sokkal inkább a drámákat mutatják be.
Ezt igazolandó megnéztünk egy videót, ahol egy holokauszttúlélő nő arról mesélt, milyen szomorú volt, amikor a családja egyik percről a másikra elvesztette a vagyonát, az édesapja a lovait, ő pedig a kerékpárját. Ebben a történetben még nem szerepel a halál, de alkalmas rá, hogy érzékletesen beszéljünk arról akár kisiskolásokkal is, hogy milyen, amikor egy társadalmi csoport másodrendű állampolgárrá válik, amikor a jogai és a lehetőségei csorbulnak.
A projekt oktatási programját az IWitness platform támogatja, ahol az érdeklődő pedagógusok több nyelven találhatnak feladatokat – ezek rendszerint egy, a témát segítő történetvideóból és egy feladatsorból állnak. Azonban érdemes néha kimozdulni az osztályteremből, erre szolgál az IWalk applikáció, amelynek segítségével európai városokban sétálva ismerhetjük meg a holokauszt és a túlélők helyszínekhez kötődő történeteit.
Az Illyés-szakkoli programja aktuális és átfogó képet adott arról, hogy milyen kutatási irányok, milyen elképzelések érdeklik most a fiatal pedagógusjelölteket. A program sokszínűsége, progresszivitása egyfelől megnyugtató volt, másfelől erős üzenettel is bírt (amiben az előadók is egyetértettek): a tudomány nem stagnálhat, illetve nem élhet azzal a luxussal, hogy megkérdőjelezhetetlen igazságokat állít. Folyamatosan újra és újra kell definiálnia önmagát, meg kell tudnia kérdőjelezni saját viszonyát a valósághoz. Ez a tudomány feladata.
A szerző tanulásszervező, a Budapest School munkatársa, korábbi cikkei a Qubiten itt olvashatók.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
