Az elsősorban uszonyuk, de májuk és húsuk miatt is egyre nagyobb mennyiségben halászott állatok 30 százaléka valamelyik veszélyeztetett faj képviselője.
Petícióval és rövid animációs filmmel hívja fel a figyelmet az óceánok állapotára a szervezet.
Jó hír ez a tenger szerelmeseinek, a hableányoknak és a hablegényeknek. A projekttől azt várják, hogy többen érdeklődnek majd az óceán sorsa iránt.
Német kutatók most publikált eredményei felülírják azt az eddigi általánosan elfogadott elképzelést, amely szerint a jég alatt, a napfénytől elzárva ugyan nem kizárt az élet létezése, de a sokféleség a nyílt tengertől távolodva drasztikusan csökken.
A tengerszint emelkedésével és a part eróziójával egyre több egykori szemétlerakó kerül felszínre, és egyre több szemét a vizekbe. Ezek között pedig van minden az azbeszttól a műanyag zacskókig, ráadásul több ezer lerakóról van szó.
Egy 2016-ban megjelent újfajta parazita olyan mérhetetlen pusztítást végzett a mediterrán vizekben egykor gyakori nagy sonkakagylók között, hogy mostanra a tengerbiológusok már a faj megmaradásáért aggódnak. Egy friss kezdeményezés 5,2 milliónyi uniós pénzből próbálja megállítani a kagylópusztulást.
2011 és 2017 között több mint húszféle tengeriemlős-faj egyedeinek tetemét sodorta partra a tenger Angliában. A kutatók szerint minden negyedik delfint a halászhálók öltek meg, de más fajoknál nagy számban állapítottak meg a PCB-nek rövidített poliklórozott bifenilek okozta mérgezést is.
Amerikai biológusok csigákkal cáfoltak rá Darwinra: friss kutatások szerint a legalkalmasabbak helyett a leglustább fajok az esélyesek a túlélésre. Még mielőtt: az emberre nem feltétlenül érvényes!