Környezeti katasztrófával fenyeget a szemlétlerakókban lapuló zombiszemét
A szemétlerakókról a létrehozataluk idején azt feltételezik, hogy amit oda eltemettek, azt nem látja többé emberi szem. Ez nem mindig így van, a lerakóknak pedig egy új, némileg talán meglepő ellensége akadt: a tenger, illetve az extrém időjárási események.
Az évtizedek óta eltemetett szemét a partvidékeken az erózió a műanyagtól az építési hulladékon át az azbesztig mindent felszínre hoz. Robert Nicholls, a Kelet-Angliai Egyetem klímakutatója szerint az emberek alaposan alulbecsülik ennek a szennyezésnek a mértékét. Nicholls szerint a probléma egyelőre nem látványos, de kétségtelenül fennáll: abban a tanulmányban, amelyben ő és társai európai és floridai hulladéklerakók adatait vizsgálták, a 21. század legnagyobb kihívásának nevezték a partmenti lerakók problémáját.
Több ezer lerakó
Ezekből pedig meglepően sok van: Franciaországban ezer település adatait vizsgálták, és szinte mindegyikhez tartozott legalább egy szemétlerakó. Hollandiában 4-6 ezer betemetett hulladéktárolóról tudnak, Floridában pedig 1099 veszélyesnek tekinthetőről. Nicholls szerint ez a probléma olyan, mint amikor lassan ázik a fal: egy jó darabig nem túl látványos, de amikor kiderül, már elég nagy kárt okozott.
Öt ével ezelőtt egy Lulu névre keresztelt kardszárnyú delfint vetett partra a tenger Skóciában. Az állat szervezetében annyi PCB-t (poliklorinát-bifenil) mutattak ki, amivel egyből szennyezettségi rekordot is állított be. Az állat terméketlen is lett a mérgezéstől, a kutatók pedig azt feltételezik, hogy a PCB a part mentén található hulladéklerakókból juthatott a tengerbe. Az anyagot 1979-ben tiltották be az Egyesült Államokban, 1981-ben Nagy-Britanniában és 1987-ben az Európai Unióban.
Egy másik idén megjelent kutatás szerint a PCB a régi szeméttelepekről került a tengervízbe: a szer betiltása után egyre kevesebbet mutattak ki belőle a tengerben, majd egy újabb felívelés következett. A PCB a parthoz közeli szeméttelepekről szivárgott a vízbe. A régi lerakók még más meglepetéseket is tartogathatnak: némelyekben elképzelhetőek radioaktív szennyezőanyagok is, de a régebben építésekhez használatos rákkeltő azbeszt is gyakran előfordul bennük. Az utóbbi évek extrém időjárása miatt többször is előfordult, hogy ezek a szennyező anyagok kimodódtak a tárolókból, a takarítás pedig ezután nehézkes és költséges is. Alex Ford, a Portsmouthi Egyetem biológusa és Kate Spencer, a londoni Queen Mary Egyetem geokémikusa szerint viszont lépni kell az ügyben, méghozzá az egész világon egyszerre: ha most nem zárják el a csöpögő csapot, a jövő generációinak még ennél is nagyobb problémákkal kell szembenézniük.
Kortól is függ, mennyire veszélyes
Nicholls szerint három módszer kínálkozik a lerakók semlegesítésére: vagy ki kell ásni a szemetet és biztonságba helyezni, vagy leszigetelni a lerakó környékét, hogy megállítsák a szivárgást, a harmadik módszer szerint nem csinálnak velük semmit. Ez utóbbi akkor lehet hasznos, ha bizonyítottan nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, csak háztartási hulladékot és efféléket: a viktoriánus korból származó lerakókban javarészt hamu és ilyesmik voltak csak. Az újabbaknál viszont már más a helyzet: minél frissebbek, annál több azbeszt, PCB és műanyag lehet bennük, ehhez mérten azt is alaposan meg kell vizsgálniuk a kutatóknak, hogy melyik helyszínnél fontos a közbeavatkozás, és hol maradhat minden úgy, ahogy van.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: