Egy friss kutatás szerint a haltenyésztés környezeti lábnyoma még nagyobb, mint korábban hitték. A legfőbb gondot a halak etetése okozza, amit tengeri halászattal fedeznek.
Nem elég, hogy a nevében benne van, a fenntartható halászat definícióját a jelenlegi ismeretekhez és tudáshoz kell igazítani úgy, hogy ne merüljenek ki a tengeri erőforrások.
A WWF szerint július 9-re Európai Unió már felélte azt a halkészletet, amit képes kitermelni. Országokra lebontva sem jobb a helyzet.
Petícióval és rövid animációs filmmel hívja fel a figyelmet az óceánok állapotára a szervezet.
Az elektromos impulzusokat kibocsátó készülék 91 százalékkal csökkentette a kifogott kékcápák számát, miközben a zsákmányolt tonhal mennyisége nem csökkent.
A halászok halak tonnáit pusztítják el és dobják vissza a tengerbe feleslegesen: ez főként olyankor fordul elő, amikor nem kívánt fajok keverednek a hálóba, ezt nevezik járulékos fogásnak. Egy friss kutatás szerint néhány zöld lámpával 95 százalékkal csökkenthető az így kifogott cápák mennyisége.
Egy átfogó nemzetközi kutatás szerint az 1950-es évektől 60 százalékkal csökkent a fajgazdagság, és ugyanekkora arányban redukálódott a korallokhoz köthető halászat során a kifogott hal mennyisége, mindezzel pedig felére esett vissza a tengeri élőhelyek ökoszisztéma-szolgáltatásának értéke.
Egy nemrégiben megjelent kutatás szerint a vonóhálós halászatnak nagyjából ugyanakkora a széndioxid-kibocsátása, mint a légiközlekedésnek. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a túlhalászat kerülése a tengeri élővilágnak, a bolygónak, hosszabb távon pedig a fogásnak is jót tenne.