Az amerikai innováció 30 százaléka a bevándorlóknak köszönhető

Korábban írtam arról, hogy a közgazdászok szerint az USA-ba érkező bevándorlók nem veszik el az amerikaiak munkáját, viszont ők alapítják az új cégek negyedét. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy képzettebb vagy képzetlenebb bevándorlók érkeznek-e egy területre, bár nagyrészt így is, úgy is munkanélküli muszlimoknak látjuk őket.

Egy új tanulmány szerint ha az amerikai szabadalmi hivatal adatait egyéni szinten összekötik az amerikaiak társadalombiztosítási számaival (Social Security number, SSN, nagyjából a magyar TAJ-szám megfelelője) az eddiginél sokkal pontosabb képet kapnak a magasan képzett bevándorlók innovációra gyakorolt hatásáról. A Stanford Egyetem kutatói, Shai Bernstein, Rebecca Diamond, Timothy McQuade és Beatriz Pousada az amerikai szabadalmi hivatal által 1976 és 2012 között kiadott szabadalmakat kötik össze egy olyan adatbázissal, amiben 160 millió amerikai neve, kora, neme, jelenlegi és korábbi lakcímei, illetve a társadalombiztosítási számuk első 5 számjegye található. A nevek és címek alapján be tudják azonosítani, hogy kik és milyen szabadalmakat kaptak.

A szám elárulja, ki a bevándorló

De honnan tudják, hogy ki a bevándorló? Ezt nem lehet csak úgy ránézésre megmondani, például biztos sokan nem tudják, hogy az egykori Selena Gomez - Justin Bieber párosból melyikük a bevándorló. A kutatók azt használják ki, hogy azok a dolgozók, akik felnőttként települtek az Egyesült Államokba, felnőttként kaptak társadalombiztosítási számot is. A számból pedig ki lehet következtetni, hogy valakinek mikor állították elő a számát: a kilencjegyű szám első első három jegye ugyanis az államra utal, a negyedik és ötödik jegye pedig egy időbeli sorban következő szám. Tehát az adatbázisban megtalálható életkorból ki lehet számolni, hogy ki mikor született, az SSN-ből, hogy ki mikor kapott számot, a kettőből meg azt, hogy hány éves volt.

Én például 27 éves vagyok, 1991-ben születtem, az SSN-em első öt jegye 036-74, vagyis Rhode Island államban, 2009 és 2011 között kaptam a számot, 19 évesen. Én még pont nem esnék a kutatók bevándorló mintájába, ők ugyanis azokat számolják ide, aki 20 éves koruk után kapák a számukat, tehát nagy valószínűséggel ekkor léptek be a munkaerőpiacra (ezt az én esetemben is eltalálták), mert akkor kerültek Amerikába. Eközben az Amerikában születettek túlnyomó többsége már születésekor vagy fiatal korában bekerül a társadalombiztosítási rendszerbe.

Forrás: Stanford Egyetem

A kutatók első megállapítása, hogy a feltalálók 16 százaléka bevándorló (a 20 éves koron alapuló definició szerint) és a bevándorlók a szabadalmak 23 százalékát jegyezték be. Sőt, a szabadalmaik idézettsége (24 százalék) és piaci értéke (25 százalék) még ennél is magasabb egy kicsit. Több nagy iparágban, a vegyiparban, a számítástechnikai és kommunikációs szektorban, a gyógyszeriparban és az elektronikában is hasonló szinten, 25 százalék körül mozog a bevándorlókhoz köthető szabadalmaztatás. Azt is megállapítják, hogy a bevándorlók többet idéznek külföldi szabadalmakat, és az ő szabadalmaikat is többet idézik külföldön; emellett pedig kétszer többször működnek együtt külföldi feltalálókkal, mint az őshonos amerikaiak.

Forrás: Stanford Egyetem

A kutatók egy érdekes ötlettel azt is megvizsgálják, hogy mekkora hatásuk van a bevándorlóknak a munkatársaikra. Összehasonlítják, hogy mennyivel csökken a bevándorló és a nem bevándorló fetalálók társszerzőinek termelékenysége, miután meghalnak. Arra jutnak, hogy a bevándorlók társszerzői majdnem kétszer akkora (54 százalék a 28 százalékkal szemben) zuhanást szenvednek el a szabadalmaik számában, mint az amerikaiak, vagyis a bevándorló feltalálók valamiért nehezebben pótolhatók. 

Összességében a kutatók úgy számolnak, hogy a bevándorlók az elmúlt 40 év amerikai innovációjából 30 százalékért felelősek: 9 százalékért közvetlenül, 21 százalékért pedig a munkatársaikra gyakorolt közvetett hatással. Ebből következik, hogy ha a bevándorló feltalálókat átlagos bennszülött feltalálókkal helyettesítenénk, 13 százalékkal csökkenne az innováció az Egyesült Államokban.


A szerző a Harvard egyetem PhD-hallgatója, további cikkei a Qubiten itt olvashatók.