Hogyan bánj a kutyáddal?

Ahogy a korábbi években, az ELTE Etológia Tanszék és az MTA KPI Családi Kutya Programjának november közepén megrendezett ismeretterjesztő konferenciája idén is kettős célt szolgált: egyrészt fontosnak érezzük, hogy a nem tudományos háttérrel rendelkező, de a téma iránt érdeklődő közönségnek is közérthető módon mutassuk be aktuális, a szakmai folyóiratokban idén publikált kutatási eredményeinket, és hangsúlyozzuk azok hétköznapi kutyatartók számára is hasznosítható tanulságait. Másrészt ezzel az ingyenes rendezvénnyel is szeretnénk megköszönni a hozzánk ellátogató gazdáknak kitartásukat és lelkesedésüket, hiszen nélkülük nem lenne lehetőségünk a számos kutya vizsgálatát igénylő kutatások elvégzésére. 

Milyen különbségek vannak a különböző fajtájú és nemű kutyák között abban a tekintetben, hogy miként figyelnek az emberi arcokra?  Bognár Zsófia etológus Msc-hallgató beszámolójából kiderült, hogy, mint a Qubiten is írtunk róla, a keverék kutyák esetében a szuka kutyák többet néznek az arcokra, ami megfeleltethető a humán kutatási eredményeknek. Valamivel meglepőbbnek tűnik az a különbség, ami a rövid- és hosszúfejű kutyák között adódott: a rövidfejű fajták, például a boxerek, átlagosan jóval hosszabb ideig nézték a kivetített arcokat, mint hosszabb fejű fajtársaik. Ennek a jelenségnek az okát nem fedte fel a kutatás, de elképzelhető, hogy ezek a rövidfejű fajták a szemük anatómiai sajátosságai miatt élesebben látják a látóterük központjába eső képeket, így jobban koncentrálhatnak a mozdulatlan képekre, míg a hosszabb fejű kutyák (pl. agarak) szélesebb sávban, ám homályosabban látnak, így az ő figyelmüket inkább a mozgás köti le.

Fotó: ELTE etológia tanszék

Abdai Judit tudományos segédmunkatárs a kutyák féltékenységének vizsgálati lehetőségeiről, és ezzel kapcsolatos saját kutatásairól beszélt; Andics Attila tudományos munkatárs bemutatta, hogy a csoportja által alkalmazott speciális agyi képalkotó eljárás, az fMRI segítségével milyen módon tudhatunk meg többet a kutyák emberi hanghatásokra adott agyi válaszairól. Ez a kutatási irány, vagyis az fMRI alkalmazása, továbbra is hatalmas távlatokat rejt arra nézve, hogy többet tudjunk meg a saját evolúciós múltunkról, illetve a velünk szoros kapcsolatban, társként élő kutyák belső világáról, kognitív képességeiről, esetleg érzelmeiről is. 

Aktív nap után még a kutya is többet álmodik

A kutyák fejébe ugyanakkor más, az állatnak nem ártó módszerekkel is beleláthatunk. Ezek között szerepel az EEG vizsgálat, vagyis az agyi elektromos jelek speciális elektródákkal történő detektálása is. A vastag koponyacsontok és az erős rágóizomzat miatt négylábú alanyaink esetében ez a módszer is kihívások elé állítja a kutatókat, ám ennek ellenére az alvás vizsgálata terén eddig is tanulságos eredményeket sikerült elérni, amelyekről a konferencia ideje alatt három előadó is beszámolt.

Kis Anna tudományos munkatárs az alvás közbeni szemmozgások jelentőségéről beszélt, Reicher Vivien PhD-hallgató, illetve Gergely Anna tudományos munkatárs pedig az EEG vizsgálatok egy-egy érdekes eredményét mutatta be. Reicher Vivien előadásában rámutatott, hogy a kutyák alvási mintázata, azon belül is például az álmodási szakasz (REM fázis) aránya erősen összefügg azzal, hogy milyen napjuk volt: aktív nap után többet álmodtak. Ezen kívül az is kiderült róluk, hogy idegen helyen, az emberekhez hasonlóan, nem alszanak olyan jól, mint otthon – legalábbis a mélyalvással töltött percek arányát tekintve. Gergely Anna korábbi eredményeinek egy újabb aspektusáról, a kutyák alvás közbeni szívfrekvencia-változásáról beszélt, mely szintén sok hasonlóságot mutat az emberek esetében tapasztalt jelenségekkel.

Fotó: ELTE etológia tanszék

Csibra Barbara etológus doktorandusz az érintőképernyős vizsgálatok egy új típusát mutatta be:  az újdonságot ebben a kísérletben az jelentette, hogy a kutyáknak nem csak „bökniük” kellett megtanulniuk, hanem „nem-bökniük” is, attól függően, hogy a képernyőn milyen szimbólum jelent meg. A két különböző válasz közti helyes különbségtétel még emberek számára sem feltétlenül egyszerű, de a feladat nehézsége olyan tényezőktől függ, amelyek például a hiperaktivitás vagy a figyelemzavar mérésére is alkalmassá teszik a módszert. A vizsgálatból kiderült, hogy a kutyák hasonló hibákat vétenek, mint az emberek, és ezeknek a hibáknak az aránya hasonló személyiségjegyeiktől függ – tehát ezen a területen is jó modellje a kutya az embernek.

Attól, hogy szabad, még nem lesz feltétlenül boldog

Kubinyi Enikő tudományos főmunkatárs a Balin élő kutyákról szóló, a Qubiten itt ismertetett, sok fórumon vitatott kutatásról mesélt. A kutatás vitathatóságát az jelentette, hogy eredményei szerint Balin azok a kutyák, amelyek gazda nélkül, szabadon élnek az emberi közösségekben, kevesebb viselkedési problémának tekinthető viselkedést mutattak, mint azok a társaik, amelyeket emberek befogadtak, és háziállatként tartottak.

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a Balin élő kutyapopuláción végzett kutatás nem feltétlenül vonatkozik egy átlagos, európai kutyapopulációra. A bali kutyák ugyanis mintegy 5000 éve arra szelektálódtak, hogy gazdátlan, félvad állapotban éljenek az emberi közösségekben, fontos funkciókat betöltve (például jelzés, veszélyes kígyók megölése, elriasztása) – egyrészt tehát valószínűsíthető, hogy ezek a kutyák genetikai adottságaik alapján is kevésbé simulékonyak, nehezebben alkalmazkodnak az emberi igényekhez, ha egy ember által irányított életmódba kerülnek bele.

Másrészt, bár a kutatás ennek vizsgálatára nem tért ki, könnyen elképzelhető, hogy a családi kedvenc státuszba került kutyák egyszerűen nem részesültek olyan tudatos gazdai hozzáállásban, amely igényeiket, például mozgásigényüket kielégítette volna, és ez vezetett a tapasztalt viselkedésproblémákhoz. Jövőbeni kutatások tárgya lehet ennek a kérdésnek az eldöntése is, de a mindennapi, kutyás oktatói tapasztalat azt mutatja, hogy bizony az európai családi kutyák viselkedésproblémái is többnyire a nem tudatos szeretet, az igényeik nem megfelelő kielégítése miatt alakulnak ki.

Fotó: ELTE etológia tanszék

Mindebből a legfontosabb konklúzió az, hogy a gazda nélküli szabadság nem feltétlenül egyenlő a kutya boldogságával, illetve a gazda által irányított élet sem jelenti azt, hogy a kutya boldogtalan lenne. Az európai körülmények között ugyanakkor semmi esetre sem lehet cél, hogy a kutyák szabadon kóboroljanak, hiszen nyilvánvalóan sem a kutyák jólétének (hiszen sokkal több baleseti lehetőség adódik, mint Balin), sem a társadalmi, természeti környezetnek nem jelentene jót a sok szabadon kóborló eb. 

Ha rendesen foglalkoznak vele, idős korára sem butul el a kutya

Azt a következtetést, miszerint a gazda tudatosságán nagyon sok múlik, Szabó Dóra tudományos segédmunkatárs előadása is alátámasztotta: ő az idős kutyák – a Qubiten is olvasható – vizsgálata kapcsán arról számolt be, hogy a szenior kutyák között a kognitív hanyatlás kisebb mértékben jelentkezett, ha a kutyák életük folyamán valamilyen tréningben vettek részt. Ez arra utal ugyanis, hogy a gazdával élő kutyák esetében nagyon nagy jelentősége van a kutyával való tudatos foglalkozásnak. Szabó Dóra az idős kutyákról szóló előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdáknak különösen nagy szerepe lehet abban, hogy csökkentsék kutyáik időskori mentális hanyatlását. Ha időben felismerik, hogy a tapasztalt változások hátterében talán érzékszervi kiesések (látásromlás, halláscsökkenés) állnak, akkor azok megfelelő hozzáállással kompenzálhatók, és nem kell, hogy egyenesen az állat csökkent aktivitásához vezessenek.

Mit tanul a kis kutya a nagy kutyától?

A gazda szerepét a kutya egészséges fejlődésében, valamint a különböző élethelyzetekre való tudatos felkészülést Miklósi Ádám tanszékvezető egyetemi tanár is kiemelte előadásában, amelyben azt a kérdést járta körül, hogy a kölyökkutyák vajon hatékonyan képesek-e tanulni idősebb fajtársaik, illetve az emberek viselkedésének megfigyelésével. Kutatási eredményeik, melyek elsősorban Claudia Fugazza vizsgálataiból álltak össze, alátámasztották a talán sokak által sejtett, ám mégsem eléggé komolyan vett tényt, hogy a kölyökkutyák valóban szivacsként szívják magukba a szociális környezetükből származó információkat. Ezekből az információkból azt is képesek pillanatok alatt megtanulni, hogy miként reagáljanak a környezet új ingereire. A gazdáknak tehát nagy felelősségük van abban, hogy saját viselkedésükkel, reakcióikkal jó irányba tereljék a kiskutya fejlődését.

Ezt a témakört egészítette ki Pogány Ákos adjunktus azzal a Qubiten is ismertetett érdekes kísérleti tapasztalattal, hogy szociális megfigyelés során a kölykök hatékonyabban tanultak egy idegen kutyától, mint a saját anyjuktól (ám természetesen az anya megfigyelése után is sokkal ügyesebbek voltak, mint anélkül). Ennek az oka nem ismert, de feltételezhetően arról lehet szó, hogy az ismeretlen kutya egyszerűen érdekesebb a kölykök számára, hiszen anyjukat mindennap láthatják. A  kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy a kölykök fejlődése szempontjából fontos a kiegyensúlyozott, jó példát mutató felnőtt négylábúakkal történő találkozás lehetősége is.

Fotó: ELTE etológia tanszék

A megfigyelés és utánzás témakörével függött össze Topál József tudományos tanácsadó (MTA TTK KPI) előadása is, ugyanis arról mesélt, hogy a kutyák számára egyáltalán nem mindegy – a pici gyerekekhez hasonlóan – hogy kit kell megfigyelniük. Ugyanis különböző bélyegek alapján már egészen fiatal koruktól kezdve kategorizálhatják a környezetükben lévőket, és azokat, akik kevéssé hasonlítanak a megszokotthoz, vagy éppen a gazdához, sokszor kevésbé figyelik, és kevésbé kérnek tőlük segítséget. Ez a kategorizálási képesség kutyáknál még kevéssé kutatott terület, de a bemutatott eredmények kapcsán egyértelműen létező jelenségről van szó, mely leginkább a négy évesnél fiatalabb gyermekekhez hasonlóan nyilvánul meg. 

Mikor ugat, mikor nyüszít?

A szociális környezet, illetve a gazda hozzáállásának fontosságát emelte ki a harmadik szekcióban Lenkei Rita PhD-hallgató is, aki a kutyák szeparációs stresszre adott viselkedésének hátterében álló okokat és a négylábúak lehetséges belső állapotait vizsgálta. Ma már úgy gondoljuk, hogy az okok és a belső állapotok sokfélék lehetnek, ezért is terjed a szeparációs „szorongás” (angolul: separation anxiety) helyett a „szeparációs stressz szindróma” elnevezés, ugyanis nem feltétlenül csak szorongás vagy félelem állhat a probléma hátterében. Lenkei Rita a különbségtételt a kutyák vokalizációjára (hangadás) alapozta, azt alapul véve, hogy az ugatás általában akaratosabb, frusztrált belső állapotot tükröz, míg a nyüszítés inkább félelmet.

A gazdák hozzáállásával való összehasonlításból az derült ki, hogy az engedékenyebb, kevésbé következetes gazdák kutyái gyakrabban ugattak szeparációs helyzetben, vagyis esetükben inkább frusztrált belső állapotra volt visszavezethető a stressz. Itt ismét párhuzamot érezhetünk a sok kutyás oktató által hangoztatott hétköznapi tapasztalattal, miszerint gyakran azért alakul ki szeparációs szorongás a kutyában, mert nem érzi, hogy a gazdája kellő stabilitást képviselne a csoport számára (ennek megfogalmazási módjai változóak, de ez nem tudományos-etológiai témakör, így most nem részletezzük). A következetes, tudatos gazdai hozzáállás tehát olykor valóban segíthet csökkenteni a frusztráció miatt kialakult szeparációs stresszt.

A kövér kutya többet válogat

A kutyák jólétével azonban, ahogy a Qubiten itt írtunk róla, nem csak a stressz függ össze, hanem a súlyuk is: a modern életmód négylábú társainkat sem kíméli, ugyanis a kutyák között az emberekhez hasonló arányban találunk elhízott egyedeket. Az elhízás problémaköréről, illetve ennek viselkedési vetületeiről Pongrácz Péter egyetemi docens mesélt, aki bemutatta, hogy kutatási eredményeik szerint az elhízott kutyák válogatósabbak és pesszimistábbak karcsú társaiknál. Ez a különbség etológiai szempontból az energiabevitelt maximalizálni igyekvő evolúciós stratégiára vezethető vissza, amely arra ösztönzi az állatot, hogy a legjobb élelmet keresse, ha teheti, de ha bizonytalan helyzetbe kerül, ne kockáztasson. A kutyák belső állapotának ilyen változása, az eltérő hozzáállás kihat a jutalmazhatóságukra, ezáltal pedig a gazda iránti figyelemre is. Egy teszt során a kövér kutyák például hamarabb elveszítették az érdeklődésüket az ember jelzései iránt.

Fontos az önkontroll

Ezzel összefüggésben Gerencsér Linda tudományos segédmunkatárs a kutyák jutalomkereső viselkedéséről mesélt, ezúttal leginkább a viselkedés és a személyiség tükrében. Az emberekhez hasonlóan kutyáknál is azt találták, hogy a jutalomra (akár étel, akár játék) adott eltúlzott reakció sokkal jellemzőbb a hiperaktivitási skálán magasabb értéket elérő, impulzívabb egyedekre. Ezzel együtt az is kiderült, hogy a játékra, labdára hevesebben reagáló kutyák általában problémásabbak más kutyákkal szemben, szociális helyzetekben. A kutyaiskolákon sokszor tapasztalt jelenségeket, még ha más fogalmakkal leírva is, ezáltal a tudomány is megerősítette. Nagyon fontos tehát, hogy kutyáinkat önkontrollra is megtanítsuk. Tudományos szempontból az eredmények fő jelentőségét az adja, hogy bebizonyosodott: a kutya az emberi hiperaktivitás-figyelemzavaros kórképek, illetve akár a függőség biológiai modellje is lehet.

Triviális, de nem tudjuk

Gácsi Márta tudományos főmunkatárs kivételesen nem egy konkrét kutatás eredményeit mutatta be, hanem egy nemrégiben etológusok között kialakult tudományos vita kapcsán azt vázolta fel, mennyire bonyolult kérdés a kutyák érzelmeinek vizsgálata – sőt, már maguknak a definícióknak a megalkotása is. Erre a kérdéskörre tehát valamennyire igaz lehet az, amit előadásában Topál József is hangsúlyozott: a tudományos megközelítés miatt nagyon sok jelenség van, amelyre a kutatóknak azt kell mondaniuk, „nem tudjuk”, miközben az átlag kutyatartó számára ugyanezek a jelenségek triviálisak lehetnek.

Egészen biztos, hogy a kutyák érzelmeire alkalmazott tudományos igényességű megközelítés még sokat adhat az emberiségnek ahhoz, hogy jobban megértse a kutyákat – egyrészt azért, mert sokszor még a gazdák sem ismerik fel kutyáik jelzéseit (tehát sok a tanulnivaló), másrészt pedig azért, mert a kutyák a megfigyelhető, vizuális jelzéseiken kívül más módon nem tudnak beszámolni arról, hogyan is érzik magukat. Erre a nehéz kérdésre legalább részleges választ remélhetünk az fMRI vizsgálatoktól. Addig is reméljük, hogy a gazdik továbbra is örömmel látogatnak el tanszékünkre, hogy kutyáikkal minél többféle kutatásban vehessenek részt, ezzel is támogatva munkánkat.

Eredményeinkről legközelebb jövőre, 2019. november 16-án számolunk be a VII. Kutyaetológia Konferencián.

A szerző az ELTE Etológia Tanszékének tudományos segédmunkatársa.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: