Miért csökken a halandóság gazdasági válság idején?
Meglepő összefüggésre bukkant 1922-ben két amerikai szociológus az előző ötven év gazdasági és halandósági adatait böngészve. Az Egyesült Államokban felvett adatok alapján a szűkös idők nem jártak együtt a halálozás növekedésével, sőt éppen ennek ellentéte volt igaz: amikor a gazdaság prosperált, többen haltak meg, mint válság idején, és még a csecsemőhalandóság is megnőtt.
Már több mint egy évtized eltelt a legutóbbi gazdasági válság kezdete óta, a nagy gazdasági világválság pedig csaknem kilencven éve elmúlt, de a kutatókat a mai napig izgatja a kérdés, hogyan hat a gazdaság teljesítménye az egészségre. Az összefüggésekből kirajzolódó fontos tanulságok segíthetnek a jogalkotóknak felkészülni a következő válságra, amelynek beköszöntése szinte törvényszerű, és a frissebb előrejelzések szerint már az év végén számítani kell rá.
Válság -> csökkenő halandóság
A két 20. század eleji szociológus, William Ogburn és Dorothy Thomas eleinte kételkedett az általuk talált összefüggésben, ezért megvizsgáltak két logikusan felmerülő magyarázatot. Lehetséges, hogy a válság hatása késleltetetten jelentkezik a halandósági mutatókban? Vagy egyszerűen csak a fellendülések idején gondosabban dokumentálták és iktatták a haláleseteket? A válasz: nem és nem. A válság idején csökkenő halálozás jelenségét nem ezek a tényezők okozzák.
Alig tíz évvel később eljött a nagy gazdasági világválság, hogy további bizonyítékot szolgáltasson. Edgar Sydenstricker szocio-epidemiológus 1933-ban számolt be arról, hogy a krízis évei után a teljes halálozási ráta soha nem látott alacsony szintre esett az Egyesült Államokban.
És bár a társadalom nagyot változott, a 2000-es évek válságai is hozták a papírformát: Európában a 2008-ban kezdődő recesszió idején gyorsabban esett vissza a halálozás, mint annak előtte, amint azt José Tapia Granados, a philadelphiai Drexel Egyetem egészség-közgazdásza kimutatta. Bár a kutató hazájában, Spanyolországban például a 20 százalékot is elérte akkoriban a munkanélküliség, a halálozási mutatók ott is a válságokra jellemző mintát követték. Granados szerint a recesszió és a csökkenő halálozási ráta közti korreláció „,majdnem olyan erős, mint a dohányzás összefüggése a rossz egészséggel”.
Azért nem írják fel receptre
Azért ott még nem tartunk, hogy bárki is népegészségügyi sikertörténetként üdvözölje a gazdasági krízist. „Ha mindez igaz, miért nem mindjárt javasoljuk a recessziót?” – kérdezte például Ralph Catalano, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) közegészségügyi kutatója azokra az adatokra hivatkozva, amelyekből világosan kiderül, hogy az anyagi nehézségek milyen negatív következménnyel járnak az egyén egészségére nézve a stressz okozta krónikus betegségektől a mentális problémákig.
Egy lehetséges magyarázat az ellentmondásra: ha az emberek többségének egy kissé javul az egészsége, az könnyen elfedheti, hogy egy sebezhetőbb kisebbségnek viszont jelentősen romlik az életminősége. Mindez tünetértékű az egészségügyi egyenlőtlenségek elmélyülése szempontjából is: a gazdasági visszaesés az öngyilkossági ráta növekedésével jár rendszerint, és az opioidjárvány is azokat érinti különösképpen az USA-ban, akik a leginkább megszenvedték a korábbi krízist.
Fontos azt is megemlíteni, hogy mivel a vezető halálokok megváltoztak az Egyesült Államokban és a világ többi részén is (manapság nagyobb arányban halnak meg az emberek daganatos betegségekben és drogtúladagolásban, mint korábban), vannak arra utaló jelek, hogy a halálozás és a gazdasági ciklusváltások összefüggése némileg gyengült az elmúlt két-három évtizedben.
„Most akkor jót vagy rosszat tesz az embereknek a gazdaság fellendülése? A válasz természetesen az, hogy jót – mondta Harold Pollack, a Chicagói Egyetem közegészségügyi és társadalompolitikai szakértője. – Most az a dolgunk, hogy megértsük, mi által válik egyes esetekben áldásossá, máskor meg ártalmassá, utána pedig kitaláljuk, hogyan lehetne maximalizálni a pozitív hatásokat, és minimalizálni a negatívakat.”
Miért javulhatnak a halálozási mutatók?
Christopher Ruhm, a Virginiai Egyetem közgazdásza talán közelebb jutott a válaszhoz, mivel az elmúlt két évtizedet azzal töltötte, hogy a szűkös esztendők és az egészség kapcsolódási pontjait vizsgálta. Amikor ennek nekiugrott, nem is tudott a 20. század eleji szakirodalomról. „Nem illettek bele a nyilvánvaló narratívába” – magyarázta Ruhm a korai cikkek mellőzöttségét.
Amikor komplex statisztikai modellbe illesztette a több mint egy évszázadnyi amerikai történelmet kifejező adatokat, először ő is azt hitte, hogy valamit elszámolt, de aztán a nyers adatokat újranézve arra jutott, hogy a feltáruló összefüggések valódiak. Mi több, ő és kutatótársai más országokat, más időszakokat vizsgálva is arra jutottak, hogy miközben válság idején az emberek többségének az egészsége javul, egy kisebbségé hanyatlik.
Ehhez számos tényező hozzájárulhat. A gazdaság alulteljesítésének egyik viszonylag nyilvánvaló mellékhatása, hogy kevesebb munkavégzéssel összefüggő baleset fordul elő. Válság idején a legnagyobb valószínűséggel a legtapasztaltabb munkaerőt tartják meg, és a termelékenység csökkenése is megengedi, hogy munkavégzés közben nagyobb gondot fordítsanak a biztonságra.
Recesszió idején ugyancsak kevesebbet autóznak az emberek, amiből egyenesen következik, hogy kevesebb közlekedési baleset történik, sőt az is, hogy a kevesebb jármű miatt jobb a levegő minősége. „Ha a foglalkoztatottság nő, a szennyező források is gyarapodnak – kereskedelem, ipar, teherautók az utakon” – mondta Mary David, a massachusettsi Tufts Egyetem környezetpolitikai munkatársa. A levegőminőség változásai magyarázhatják a recessziós időszakok több kutatásban kimutatott összefüggéseit a kardiovaszkuláris és a légzőszervi betegségek ritkább előfordulásával, valamint a csecsemőhalandóság visszaszorulásával.
Kutatók azonban más magyarázatokat is felvetettek. A szív- és érrendszeri betegségeket nemcsak a szennyezett levegő, hanem a stressznek való kitettség, a nem megfelelő étkezés, a mozgáshiányos életmód, az alkoholfogyasztás és a dohányzás is súlyosbíthatja. A kevés munkalehetőség és a pénztelenség akár életmódbeli változásokra is alkalmat adhat: az ember többet alszik, főz magára, nincs kitéve munkahelyi stressznek, és nincs pénze sörre meg cigire. Még bizonyíték is van rá, hogy működik ez a nem eviláginak tűnő logika, Ruhm legalábbis azt találta, hogy 1987 és 2000 között a gazdasági visszaesések idején csökkent a dohányosok és a túlsúlyosak aránya, a szabadidős tevékenységre fordított idő viszont nőtt. Amikor az izlandi gazdaságot padlóra küldte a világválság 2008-ban, jelentősen megnőtt az importáruk, így a dohánytermékek és az alkohol ára, ezért az izlandiak kevesebbet fogyasztottak belőlük.
1977 és 2008 közötti amerikai adatokból egy olyan összefüggés is kibontakozott, hogy ha a férj munkanélküli, a feleség kevesebb alkoholt iszik, függetlenül attól, hogy ő maga dolgozik-e. Válság idején az is motiválhatja a mérsékeltebb alkoholfogyasztást Ralph Catalano kutatása szerint, hogy aki fél az állása elvesztésétől, szeretne nélkülözhetetlen munkaerőnek tűnni.
A válság öl is
A kutatások ugyanakkor ezzel ellentétes trendeket is megmutattak: bár az 1980-as, 1990-es évek válságainak idején az Egyesült Államokban összességében csökkent az alkoholfogyasztás, a mértéktelen ivás gyakoribbá vált. A 2008-ban kitört krízis idején az USA-nak éppen azokban az államaiban nőtt az opioidok használata, amelyeket a leginkább megviselt a gazdaság visszaesése.
Egy tavaly márciusi tanulmány szerint a 2008-as gazdasági világválság rossz hatással volt az amerikaiak vérnyomás- és vércukorértékeire. Azt már 2009-ben kimutatták, hogy akinek megszűnik a munkahelye, és emiatt elveszíti az állását, hajlamosabb olyan tartós, stresszel összefüggő betegségekre, mint a magas vérnyomás, az ízületi gyulladás, a 2-es típusú diabétesz vagy egyes pszichiátriai rendellenességek. Aki az USA-ban munkanélküli lesz, többnyire az egészségbiztosítástól is elesik, emiatt kevesebb vényköteles gyógyszert szedhet, és nem jár megelőző szűrővizsgálatokra sem. A következmény, mint egy 2013-as tanulmányból kiderült, évekkel később a cukorbaj súlyosabb szövődményeiben, illetve végső stádiumú daganatos betegségben materializálódhat. A munkanélküliség okozta krónikus stressz és a pénztelenség olyan testi tünetekben is megmutatkozhat, mint az immunrendszer teljesítőképességének csökkenése, különféle gyulladások, a hormonháztartás felborulása.
Más kutatások a legutóbbi világválság és a járványos betegségek terjedésének összefüggéseit vizsgálták. Kiderült például, hogy a válság után a kaliforniai Kern megyében a kiürült házakban gazdátlanul maradt úszómedencék hozzájárultak, hogy a környéken csaknem háromszorosára nőtt a szúnyog által terjesztett nyugat-nílusi láz előfordulása. Görögország a szúnyoggyérítés mellőzésével és a tűcsereprogramok leállításával spórolt a válságot enyhítendő. Az eredmény: a malária visszatérése és a HIV-fertőzések előfordulásának megduplázódása 2010 és 2012 között.
A válság részrehajló
Ám a válság negatív következményei egyáltalán nem oszlottak meg egyenlően. Azokban az európai országokban, amelyek a legutóbbi válság idején nagyobb GDP-visszaesést szenvedtek el, illetve ahol a kormányok komoly megszorító intézkedéseket vezettek be, és leállították a szociális programokat, akár 15 százalékkal is nőhetett az egészségügyi egyenlőtlenség – mutatta ki Kjetil van der Wel, az Oslói Metropolitan Egyetem társadalomtudósa.
Az elérhető adatok döntő többsége – akár pozitív, akár negatív egészségügyi következményekről tanúskodik – a fejlett országokból származik, így szinte semmit nem tudni arról, hogy hogyan hatnak a recessziók a szegény és fejlődő országok lakóinak egészségére.
A társadalomkutatók és az epidemiológusok azonban lassan kezdenek közös nevezőre jutni legalább a fejlett országok ügyében:
meglehet, hogy a munkahely elvesztése rossz hatással van az egyén egészségére, de ettől még a hanyatló gazdaság nagy átlagban jót tehet a nép egészségének.
De ami azt illeti, nem a mentális egészségnek. Sarah Burgard szociológus, a Michigani Egyetem munkatársának kutatásai szerint aki hirtelen munkanélküli lesz, társadalmi szerepét tekintve is nagy veszteséget szenved el, életcélja és identitása bizonytalanná válik. Burgard azoknál is összefüggést talált a munkahely miatti aggodalom, illetve a depresszió és a szorongás között, akik nem veszítették el az állásukat a legutóbbi recesszió idején.
Már Sydenstricker is felfigyelt rá az 1930-as években, hogy az öngyilkossági ráták emelkedni kezdenek a gazdasági visszaesés idején, és ez így maradt az elkövetkező évtizedekben is. Az USA-ban 2007 és 2010 között 4750-nel többen végeztek magukkal, mint ha a megelőző évekre jellemző öngyilkossági trend lett volna érvényes – derült ki David Stuckler szociológus és közgazdász, a milánói Bocconi Egyetem munkatársának kutatásából.
A kutatókat régóta foglalkoztatják az egészségügy és a gazdaság közötti, látszólag a józan észnek ellentmondó összefüggések a fejlett országokban. Ha beüt a recesszió, a halálozási ráta gyorsabban csökken, mint a fellendülés éveiben. Az adatok mögött azonban a válság mentális egészségre, illetve az alacsony szocioökonómiai státuszúak egészségére gyakorolt káros hatásai is megmutatkoznak.
Nagyrészt a munkahelyi és közlekedési balesetek számának csökkenése magyarázhatja a mortalitás visszaesését. De csökkenhet a dohányosok és az elhízottak száma is, ami ugyanúgy gyökerezhet a válság kényszerítő erejében.
Ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy a gazdaság teljesítményének ingadozása nem a legerősebb befolyásoló tényező az öngyilkosságok számának alakulásában. Az öngyilkossági ráta és a túladagolások előfordulása például a válság után is tovább növekedett az Egyesült Államokban. Stuckler sejtése szerint ezért a hosszú távú növekedési trendért inkább a fegyverek és az opiáttartalmú szerek hozzáférhetősége tehető felelőssé.
Az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ tavaly novemberben jelentette be, hogy 2017-ben már harmadik éve csökkent a várható élettartam az Egyesült Államokban annak ellenére, hogy a kormány sokat költ az egészségügyre, és más tehetős országokban folytatódott a várható élettartam növekedése. Ennek magyarázata persze az is lehet, hogy az Egyesült Államok azok közé az országok közé tartozik, amelyek a legkevesebbet költik a szociális háló fenntartására, nem úgy, mint a többi gazdag ország, amelynek lakói évről évre hosszabb életre számíthatnak. Elizabeth Bradley, a New York-i Vassar College elnöke szerint ahol a szociális szolgáltatásokra keveset, az egészségügyre viszont sokat költenek, évtizedekkel később rosszabb egészségügyi mutatókra számíthatnak.
Amikor Svédország és Finnország nagyobb recessziókkal szembesült, óriási forrásokat fordítottak a munkások átképzésére és egyéb programokra, amelyek segítették az emberek esélyeit a beteg munkaerőpiacon. Stuckler szerint nem véletlen, hogy ezek az államok válság idején is megúszták az öngyilkossági ráták emelkedését, mivel állás híján egy ilyen program is értelmet adhat az ember létezésének.
Nem a válság, hanem a válság kezelése számít
A hasonló befektetések persze nemcsak az egyén egészségét támogatják, hanem a termelékenység növelése és a munkanélküliségi ellátásra fordított költségek csökkentése által abban is segítenek, hogy a gazdaság rugalmasan visszaálljon a növekedési pályára. Egy elemzés szerint Dánia hasonló munkaerő-piaci programokkal munkavállalónként 47 ezer dollárt spórolt meg az 1995 és 2005 között eltelt tíz évben.
Az öngyilkossági ráta legtöbbször a munkanélküliségi számokkal korrelál, de a megfelelő szociális intézkedések javíthatnak a trenden. Spanyolország relatíve keveset költött a kilencvenes években a társadalmi védőhálóra, így a gazdasági és politikai problémák tetőzésekor az öngyilkossági számok is megugrottak. Svédország viszont kb. négyszer annyit fordított erre a célra, így az öngyikossági ráta ott a felfordulások közepette is stabilan csökkent.
Franklin D. Roosevelt amerikai elnök válságkezelő New Deal-jének is voltak hasonló elemei, és ennek is tulajdonítják, hogy Amerika túljutott a nagy gazdasági világválságon. Roosevelt programjai lakhatási, élelmezési és egészségügyi segítséget is kínáltak. Stuckler számításai szerint a New Deal idején fejenként 100 dollár ráfordítás mérhető csökkenést jelentett a tüdőgyulladás miatti halálesetek számában, a csecsemőhalandóságban és az öngyilkosságok előfordulásában. Egyszerűbben számszerűsítve 1 dollár közegészségügyi ráfordítás 3 dollárt hozott.
Az 1997-es ázsiai pénzügyi krízist követő megszorító intézkedések erdeményeként Thaiföldön és Indonéziában gyakoribbá váltak a fertőző betegségek, és sokan éheztek, míg Malajzia, ahol nem vezettek be ilyesmit, népegészségügyi szempontból érintetlenül vészelte át a válságot. 2010-ben Görögország kemény megszorításokkal próbált úrrá lenni az adósságválságon, és ott is romlani kezdtek az egészségügyi mutatók, különösen a legkiszolgáltatottabbak, a fiatalok és idősek körében.
Stuckler mindebből arra következtet, hogy a gazdasági visszaesés idején jelentkező egészségügyi gondok inkább a válságra adott válaszintézkedésekkel, semmint a krízissel magával állhatnak összefüggésben.
A második világháború óta a második leghosszabb fellendülési időszakot éljük, törvényszerű, hogy előbb-utóbb el kell kezdődnie a hanyatlásnak. A küszönöbálló recesszió tovább nyithatja az ollót szegény és gazdag, beteg és egészséges között, emellett a kutatóknak is további adatokat szolgáltathat a válság és az egészségügyi mutatók összefüggéseinek finomításához. Vajon a rák növekvő hozzájárulása a halandósághoz és az egyre kevésbé megfizethető gyógykezelések eltörlik a gazdasági recesszió és a kedvezőbb halálozási mutatók közötti történelmi összefüggését? Milyen szociális és egyéb intézkedések segítik elő a leginkább, hogy a válság egyéni egészségre gyakorolt negatív hatását csökkentsék?
Ha a hasonló kérdésekre sikerül választ találni, az abban is segíthet, hogy a gazdasági fellendülés idején is csökkentsék a túlfogyasztással, a szennyezéssel és a közlekedési balesetekkel összefüggő ártalmakat. Ahogy Stuckler fogalmazott, a végső cél végül is az elkerülhető szenvedés felismerése és megelőzése.
Cikkünk a Nature január 23-i összefoglalója alapján készült.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
