„Tűznél vörösebben, vérnél pirosabban, a szabadságok tavaszának minden gerjedelmével égve közelít, sőt már itt is van: a nagy május! A magyar szovjetköztársaság boldog proletárjainak dolgos keze vörös ünneplőbe öltözteti Budapestet. A burzsoázia meghódított kővárain, a hatalmas bérpalotákon csintalan szellő ráncigálja a vörös drapériát, mintha csak a házak idegenkednének a szokatlan új köntös ellen. Na de kezdik megszokni s engedelmesen tűrni a vörös egyenruhát” 

– harsogta Az Est 1919-es vezércikkében az első „szabad” május elsejéről, amelyet még 44 másik követett 1946-tól 1989-ig. Képes ünnepi utazás következik a megállt időben. 

De ez még mindig csak főpróba volt ahhoz képest, ami Magyarországon 1945-ben, majd szervezettebben 1946-tól folytatódott: a Szovjetunióban már 1927-ben meghonosított, központi irányítás alá vont ünneplésnek már szerves részei voltak a több százezres felvonulások, a szocialista gazdaság és társadalom vívmányainak látványos díszszemléi, ahol a kezdetben katonás rendben vonultatott nép találkozhatott a párt vezetőivel is, majd a közparkokban mulathatott sör-virslivel.

Sztálin halála a jelek szerint nem hozott nagy változást az ünnepségek irányvonalában.

A következő képpár kakukktojás, mert a második nem május elsején készült.

A következő, 1957-es május 1-jei ünnepségen felvonulás helyett politikai nagygyűlésen sereglett össze a tömeg, ahol Kádár János mondott beszédet. Az ünnepség egyben az első magyar televíziós közvetítésnek is helyet adott, tudósították Kádár véleményét az ellenforradalomról. Apró változás az előző évekhez képest, hogy már csak a hűlt helye volt ott a Sztálin-szobornak, amelynek talapzata 1953 óta – így 1957-ben is – dísztribünként szolgált. A tömeget elnézve más nemigen változott: kevesebb mint fél évvel a forradalom leverése után ilyen vidám, életteli arcok is ünnepeltek a fennmaradt fotók tanúsága szerint. 

Az 1960-as arcok mintha már a hruscsovi enyhülés korszakát tükröznék, pedig ebben az évben még legalább 11 embert végeztek ki az 1956 utáni megtorlás jegyében (1961 augusztusában végezték ki az utolsó politikai foglyot).

A képek alapján az 1960-as évek eleji május elsejék jellemző elemévé vált, hogy a politikusok egy része lejött a tribünről, és a nép közé vegyült:

A hatvanas évek derekára egyre kevesebb a tribünözés, és egyre több a lufi, a képek inkább majálishangulatot tükröznek, pedig odaát már Brezsnyev az úr.

A hetvenes évek hozta el a legimpozánsabb felvonulási jelképeket, és bár egyes években az időjárás próbára tette a felvonulásra kirendelteket, 1975-ben azért eljött a „31. szabad május” is. Figyelemre méltó, hogy több képen az időpont ellenére kopasz fák bólogatnak a háttérben, a felvonulók pedig súlyos szövetkabátokat viselnek. 

A képek alapján az ünnep a nyolcvanas évekre kezdte határozottan „a legvidámabb barakk” jelleget ölteni. 

Világos, hogy a gyerekek is a társadalmi haladás gyümölcsei, szerepeltetésük, masíroztatásuk szinte kötelező volt. 

1990. május 1-jén már rendszerváltók, anarchisták és ébredő szakszervezetek ünnepeltek, igaz, hogy a Népligetben. 

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás

link Forrás