Jony Ive személyében a 21. század formanyelvének egyik legnagyobb mestere távozik az Apple-től

2019.06.28. · TECH

Sir Jonathan Paul Ive, aki  Jony Ive-ként vonult be a dizájntörténelembe, 27 év után távozik az Apple-től – jelentette be az Apple csütörtökön. A dizájner, aki 2012-ben kapott lovagi címet az angol királynőtől, LoveForm néven indított saját vállalkozása miatt szakít az Apple-lel, bár a hivatalos közlemény szerint a kapcsolat megmarad, hiszen Ive új cégének épp az Apple lesz az első számú ügyfele. 

A cég vezérigazgatója, Tim Cook által briliáns munkatársnak nevezett 52 éves formatervező a Wired szerint azt a szintén kulcsembernek számító Marc Newsont is magával csábította az Apple-től, akivel 2013-ban jótékonysági célból újratervezett egy Leica fényképezőgépet.

Jony Ive és Tim Cookaz iPhone XR bemutatóján június 27-én
photo_camera Jony Ive tervező és Tim Cook vezérigazgató az iPhone XR bemutatóján június 27-én Fotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

A gyümölcsfacsarótól az Apple Parkig

Az 1967-ben Londonban született Ive saját bevallása szerint egy Braun márkájú gyümölcsfacsaró miatt lett dizájner. A háztartási eszközt a Bauhaus minimalista esztétikáját és ergonómiai filozófiáját követő Dieter Rams tervezte, akit a 1989-ben a ma már egyetemi rangú Newcastle Polytechnicumban ipari formatervezői diplomát szerző Ive máig példaképének tekint

A cégtől most távozó tervező egy londoni stúdióban töltött pár év után 1992-ben jelentkezett az Apple-nél, ahol csak akkor kezdte megvillantani tehetségét, amikor az alapító Steve Jobs 1997-ben visszatért. Ketten annyira egymásra találtak, hogy Ive a cégen belül Jobs legközelebbi bizalmasai közé tartozott, sőt Walter Isaacson Jobs-életrajza szerint a vezető dizájner és az alapító egyenesen spirituális társak voltak. 

Az iMac, az iPhone, az iBook, az iPod, az iPad és még egy rakás más félreismerhetetlen készülék formatervét jegyző Ive Jobs 2011-es halála után visszavonult a gyártási frontvonalból. Alkotó energiáit a 2017-ben megnyitott cupertinói Apple Park belsőépítészeti megoldásainak tervezésére fordította. (A high-tech ipar egyik ikonikus, egyesek szerint ufót, mások szerint középen lyukas fánkot, donutot idéző főhadiszállása egyébként a világhírű brit építész, Norman Foster alkotása.)

photo_camera Fotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

Hogy mi lesz az Apple-lel Jony Ive nélkül, arról legalább annyira megoszlanak a vélemények, mint annak idejn Steve Jobs halála után. Az Ive távozásáról szóló véleménycikkeikben a MarketWatch és a Business Insider szerzői gyakorlatilag szó szerint ugyanazt mondják, nevezetesen, hogy az Apple köszöni szépen, de jól ellesz Ive nélkül (Apple design should be fine without Jony IveApple will be just fine without Jony Ive – sorry, Jony). Ennél jóval keményebb hangot üt meg a Vice: „A történelem nem lesz kedves Jony Ive-hoz” című cikk szerint Ive dizájnerként olyan örökséget hagy maga után, amelyben olyan termékek készülnek, amelyeket nehéz megjavítani, és lehetetlen upgrade-elni. 

Annyi biztos, hogy Ive tevékenysége maradandó nyomot hagyott a 21. század elejének formanyelvén, olyannyira, hogy dizájn- és technikai megoldásait az egész tech-iparág másolni kezdte, vagy legalábbis merített belőlük, némely alkotásai pedig iparművészeti remekként is felfoghatók. Jórészt Ive-nak, illetve persze Jobsnak köszönhető, hogy, legalábbis hardveres téren mindenképpen, az Apple hosszú éveken át diktálni tudta a divatot ahelyett, hogy a versenytársak nyomában kullogott volna.

A következőkben a londoni Design Museum kronológiáját követve mutatjuk be a hardverek mellett a szoftverek kialakításában is meghatározó szerepet játszó tervező eddigi életútját és az általa tervezett termékeket.

1998

Az első iMac, amelyből a piacra kerülésének évében 2 millió darabot adtak el.

Cukorkák színeiben pompázó iMac-ek Tokióban
photo_camera Cukorkák színeiben pompázó iMac-ek Tokióban Fotó: KAZUHIRO NOGI/AFP

1999

Az iBook...

iBook-ok
photo_camera iBook-ok Fotó: ROBYN BECK/AFP

és a PowerMac G4 Tower megjelenése.

PowerMac G4
photo_camera PowerMac G4 Forrás: Wikipédia

2000

G4 Cube néven piacra kerül az Apple dizájnos személyi számítógépe.

A kocka
photo_camera A kocka Fotó: Oleksandr Rupeta/NurPhoto

2001

Az Apple bemutatja a Titanium PowerBook G4-et:

Steve Jobs és Titanium PowerBook a 2001-es MacWorld Expón
photo_camera Steve Jobs és Titanium PowerBook a 2001-es MacWorld Expón Fotó: JOHN G. MABANGLO/AFP

és az iPod hordozható MP3-lejátszót:

A lejátszó egyik első verziója
photo_camera A lejátszó egyik első verziója Fotó: Justin Sullivan/Getty Images

2002

A „lebegő képernyős” iMac-ek diktálják a divatot.

Egy 17"-os iMac
photo_camera Egy 17"-os iMac Forrás: Wikipédia

2004

A többszínű iPod minik...

Minik Tokióban
photo_camera Minik Tokióban Fotó: KAZUHIRO NOGI/AFP

és a korábbiakhoz képest ultravékony jelzővel illetett iMac G5 megjelenése.

G5
photo_camera G5 Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN/AFP

2007

Boltokba kerül az alma- és tévérajongók álma, az Apple TV:

A televíziós kütyü első verziója
photo_camera A televíziós kütyü első verziója Fotó: TONY AVELAR/AFP

És 2007 volt az okostelefonálásban áttörését hozó, fogalommá vált kézi készülék, az iPhone megjelenésének éve is. 

Az elsők egyike 2007 januárjában a San Francisco-i MacWorld-ön
photo_camera Az elsők egyike 2007 januárjában a San Francisco-i MacWorld-ön Fotó: TONY AVELAR/AFP

2010

Megkezdődik az érintőképernyő-kultusz: piacon az iPad.

Az első megvásárolt iPad-ek egyike 2010 áprilisában New Yorkban
photo_camera Az első megvásárolt iPad-ek egyike 2010 áprilisában New Yorkban Fotó: SPENCER PLATT/AFP

2014

Az okosóra debütálásának éve.

Óra
photo_camera Zöld óra Fotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás