MTA: A tudomány álláspontja szerint emberi eredetű a globális felmelegedés

A 20 legmelegebb év közül 18 az utóbbi két évtizedben fordult elő, vagyis elmondhatjuk, hogy a 21. század eleje a legmelegebb időszak a tudományosan rendszeres és módszeres meteorológiai adatgyűjtés kezdete, az 1850-es évek óta – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján közzétett összeállításban

Az MTA cikke az ENSZ hétfőn, szeptember 23-án kezdődő New York-i klímakonferenciájához időzítve ismerteti a klímaváltozásról szóló tudományosan alátámasztott érveket. 

Egyetlen európai ország sincs a példamutatók között

Az ENSZ tagállamai 2015 decemberében, a párizsi klímacsúcson kötöttek megállapodást arról, hogy 2100-ra a globális átlaghőmérséklet 2 Celsius-foknál nagyobb mértékben ne haladja meg az ipari forradalom (az 1750-es évek) előtt jellemző átlaghőmérsékletet, sőt lehetőség szerint 1,5 fokban kell limitálni a felmelegedést.

A New York-i klímacsúcs megnyitója szeptember 23-ánFotó: LUDOVIC MARIN/AFP

A közös cél elérését a tagállamok úgynevezett nemzeti hozzájárulásai szolgálják (ENSZ-zsargonban: nationally-determined contribution, NDC). A kutatókat és klímapolitikai szakértőket tömörítő konzorcium, a Clima Action Tracker (CAT) idén szeptemberi adatai szerint mindössze két nyugat-afrikai ország tartja magát a maximum 1,5 fokos felmelegedést célzó párizsi megállapodáshoz: Gambia és Marokkó.

A CAT számításai szerint nincs olyan ország jelenleg, amely modellértékű klímavédelmi intézkedéssorozatot valósítana meg, vagyis többet vállalna, mint amennyi a párizsi megállapodás korrekt teljesítéséhez elegendő.

A Koppenhágában 2009-ben vállalt maximum 2 fokos felmelegedéssel is csak Bhután, Costa Rica, Etiópia, India és a Fülöp-szigetek intézkedései vannak összhangban.

A legtöbb ország azonban az elégtelen kategóriában szerepel – köztük Magyarország is az Európai Unió többi tagországával, továbbá Ausztráliával, Brazíliával, Kanadával, Mexikóval együtt. Ez azt jelenti, hogy a vállalások nincsenek összhangban a felmelegedés 2 fok alatt tartásával. Pontosabban ha minden kormányzat ilyen szinten köteleződne el, akkor a globális felmelegedés több mint 2, de kevesebb mint 3 fokkal emelkedne 2100-ra.

A súlyosan elégtelen kategóriába került Argentína, Chile, Dél-Afrika, Dél-Korea, az Egyesült Arab Emirátusok, Indonézia, Kína, Japán és Szingapúr. Ez azt jelenti, hogy hozzájárulásaik egyáltalán nem elegendők a felmelegedés 2 fok alatt tartásához; sőt ha minden ország csak ennyit vállalna, akkor a globális átlaghőmérséklet több mint 3 fokkal nőne 2100-ra.

Az Egyesült Államok, Oroszország, Szaúd-Arábia, Törökország és Ukrajna klímapolitikai intézkedései kritikusan elégtelen minősítést kaptak. Ez azt jelenti, hogy ha minden ország csak ennyit tenne, akkor a 21. század végére a globális átlaghőmérséklet több mint 4 fokkal lenne magasabb az ipari forradalom előtti szinthez képest.

A legnagyobb kibocsátók

1750 és 2011 között legkevesebb 1725, maximum 2345 milliárd tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházgáz került a légkörbe. A számítások bizonytalansága a történelmi adatok megbízhatóságán túl abból származik, hogy beleveszik-e a földhasználat változásaiból, praktikusan az erdők kivágásából és a szántók, legelők kialakításából adódó kibocsátást. 

Jelenleg ugyan Kínából kerül a legtöbb üvegházgáz a légkörbe, de nem ez az egyetlen mutató, amellyel a kibocsátás megragadható.

Az eddig a légkörbe került üvegházhatású gázok 25 százalékát az Egyesült Államokban, 22 százalékát az Európai Unió 28 tagállamában termelik, vagyis a fejlődő országok logikusan hivatkoznak az elsőként iparosodott államok (Nagy-Britannia, Belgium, Németország, az USA, Franciaország, majd az Osztrák–Magyar Monarchia és Japán) történelmi felelősségére. 

Kína felel az összkibocsátás 13 százalékáért, Oroszország 7, Japán 4, míg India 3 százalékkal részesedik. A világ összes többi országa a kibocsátás 26 százalékáért felelős. Az egy főre eső kibocsátásban Szaúd-Arábia az első 18,1 tonnával, aztán az Egyesült Államok következik 16,6 tonnával, majd Kanada 15,3-al, de Dél-Korea (12,4) és Oroszország (11,6) sem marad el nagyon. Az Európai Unióban 6,7 tonna az egy főre eső kibocsátás, Magyarországon 5,2 tonna, míg a világátlag 4,8 tonna. 

Az ENSZ szakosított tudományos tanácsadó szerve, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) az elmúlt egy év során két tematikus jelentést bocsátott közre; az első a mérsékeltebb, 1,5 fokos felmelegedés témájával, a második a szárazföldi klímaváltozással, a talajok, az élelmiszer-biztonság, az elsivatagodás, az erdőgazdálkodás kérdéseivel foglalkozott. Az IPCC feladata összegezni a klímakutatással foglalkozó tudományos publikációkat, minden esetben jelezve, hogy az előrevetített folyamatok, következmények bekövetkezése mennyire valószínű, továbbá azt, hogy milyen kérdésekben teljes a tudományos konszenzus, milyen kérdésekről folynak viták, és hol van szükség újabb kutatásokra.

Fokról fokra

Az IPCC különjelentése szerint a globális felszíni átlaghőmérséklet a 2006–2015-ös évtizedben 0,87 Celsius-fokkal magasabb volt, mint az 1850–1900-as években, és ez az emelkedés jól megfelel az emberi tevékenység becsült hozzájárulásának. A globális átlaghőmérséklet évtizedenként 0,1–0,3 fokkal nő a korábbi és jelenlegi üvegházgáz-kibocsátás miatt.

„Az eddigi, közel 1 fokot elérő felmelegedés következményeit már tapasztaljuk, többek között a szélsőségesebbé váló időjárással és az emelkedő tengerszintekkel. Ha a felmelegedés üteme a jelenlegi marad, a globális átlaghőmérséklet-emelkedés valamikor 2030 és 2052 között eléri az 1,5 fokot” – idézi az MTA Panmao Csajt, az IPCC klímaváltozás fizikájával foglalkozó munkacsoportjának társelnökét. A 2018 októberében közreadott dokumentum körülbelül hatezer, szaklektorált folyóiratban megjelent kutatás friss eredményeit összegzi a kormányzatok és a közvélemény számára; az elemzett publikációk java része az elmúlt években jelent meg.

A globális átlagnál kisebb a felmelegedés az óceánok fölött, és nagyobb a szárazföldeken. Számos térségben és több évszakban az átlagnál nagyobb melegedést mérnek, és különösen nagy, az átlagnál kétszer-háromszor nagyobb a melegedés az Északi-sarkvidéken. 

A helyzet Magyarországon

Magyarországon az országos átlaghőmérséklet 1,15 Celsius-fokot emelkedett 1901 óta az Országos Meteorológiai Szolgálat IPCC-jelentéshez fűzött tanulmányából.

Magyarország éves átlaghőmérsékletének változása a 2000–2100-as időszakban az 1971–2000 időszak átlagához képest az OMSZ-ban alkalmazott regionális klímamodellek különböző forgatókönyvekkel készített szimulációs eredményei alapján. Az adott évhez tartozó érték a megelőző 30 éves időszak változását mutatjaForrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

A melegedés legintenzívebb időszaka a nyolcvanas évek elején kezdődött: az 1981 óta eltelt évtizedek során körülbelül két héttel megnőtt a hőhullámos napok száma az ország középső és dél-alföldi vidékein. Ezenfelül egyes időjárási szélsőségek is gyakoribbá váltak. Kevesebb napon van csapadék, nőtt az aszály valószínűsége. A mérések szerint emellett több vidéken több mint 2 milliméterrel megnőtt az egy napon érkező csapadék mennyisége 1961 óta, vagyis erősebbek, intenzívebbek a záporok, zivatarok, amelyek esetenként erős széllökésekkel, jégesővel és villámlással járnak.

Az OMSZ-ben két a Kárpát-medence klímaviszonyaira adaptált modellel végeznek kísérleteket arról, hogy a jövőben hogyan változik Magyarország klímája (a modellek képesek megfelelően reprodukálni a Kárpát-medence éghajlati jellemzőit). Az eredmények: minden évszakban folytatódik az átlaghőmérséklet emelkedése, amely a 21. század végére elérheti a 3–4 fokot az 1971–2000-es átlaghoz képest. A modellek a legnagyobb változásokat a nyárra vetítik elő.

Nyaranta 1,3–2,2 fokkal nagyobb átlaghőmérsékletre számíthatunk már a 2021–2050-es időszakban, míg a 21. század utolsó évtizedeire több mint 4 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést jeleznek a modellek.

Az IPCC-jelentés tényei szerint az emberi tevékenységből származó üvegházgázok és különböző aeroszolok több évszázados, sőt akár több évezredre kiterjedő, rendszerszerű hatást fejtenek ki, ilyen például a tengerszint-emelkedés. 

A képlet egyszerű: ha sikerül elérni és betartani a nettó nulla üvegházgáz-kibocsátást, akkor az emberi eredetű globális felmelegedés több évtizedes időtávon ugyan, de megállítható. A „nettó nulla” azt jelenti, hogy minden tonna üvegházgáz (leginkább a szén-dioxid, de korántsem csak az) kibocsátását ugyanannyi tonna üvegházgáz légkörből való kivonásával kell ellensúlyozni.

Regionális klímavédelem

A tematikus jelentés lényege, hogy regionális skálán jelentős kockázati különbség van az 1,5 fokig, illetve a 2 fokig elfutó globális felmelegedés között. A modellszámítások szerint ha az utóbbi következik be, erősebb átlaghőmérséklet-emelkedésre számíthatunk mind a szárazföldi, mind az óceáni területeken, még gyakoribbá válnak a hőhullámok, számos térségben még sűrűbben lesznek nagy csapadékok, ám az aszály is nagyobb valószínűséggel fordul majd elő. 

Biztató viszont, hogy a felmelegedés 1,5 fokban való korlátozása is megvalósítható, kémiai vagy fizikai törvények, szabályszerűségek nem állnak a klímavédelmi folyamat útjában, azonban korábban nem tapasztalt és az egész társadalomra kiható változásokra van szükség hozzá. Sőt, az egyes országok, régiók igényeihez igazított, jól megtervezett klímavédelmi és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segítő intézkedések hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez és a szegénység visszaszorításához.

Globális üvegházgáz-kibocsátási forgatókönyvek a 1,5 Celsius-fokos cél eléréséhez. A fő ábrán a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése látható. A zöld szín a csekély (kevesebb mint 0,1 fokos) ráhagyással vagy anélkül, a szürke a nagyobb ráhagyással számolt forgatókönyveket jelöliForrás: MTA

Az 1,5 fokos cél eléréséhez a 2020-as évek elején tetőznie kell a szén-dioxid-kibocsátásnak. Ez azt jelenti, hogy 2030-ra körülbelül 45 százalékkal kell visszafogni a szén-dioxid-kibocsátást 2010-hez képest, azután pedig 2050-re fokozatosan el kell érni a nettó nulla szintet. Ha nagyobb ráhagyással számolunk, s a tetőzés csak 2030-ra következik be, akkor a 2030–2040-es években szükséges nagyobb mértékben csökkenteni a kibocsátást. Három másik üvegházhatású anyag, a metán, a korom és a dinitrogén-oxid kibocsátását is jelentősen csökkenteni kell (a két előbbiét mintegy 35 százalékkal), de nem követelmény a nettó nulla helyzet elérése 2050-re.

A mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és egyéb talajhasználati módok felelősek a szén-dioxid-kibocsátás 13, a metánkibocsátás 44 és a dinitrogén-oxid-kibocsátás 82 százalékáért, ami a nettó emberi eredetű üvegházgáz-kibocsátás 23 százalékának felel meg. Amennyiben ehhez a teljes élelmiszer-termelési és -felhasználási láncot is hozzászámítjuk, a különböző számítások szerint a kibocsátás 21–37 százaléka van kapcsolatban a földhasználattal. Ugyanakkor a talaj párhuzamosan kibocsát és el is nyel szén-dioxidot, amely folyamatban nagyon nehéz szétválasztani az emberi eredetű és a természetes tényezőket.

Klíma, talaj, élelmiszer

A klímaváltozás (beleértve a szélsőséges időjárási események gyakoriságát és intenzitását) rontja az élelmiszer-biztonságot, destabilizálja a szárazföldi ökoszisztémákat, számos térségben ráerősít az elsivatagodásra és a talajok leromlására. A leromlott talajon kevésbé teremnek a növények, ami behatárolja, hogy mit lehet ott termelni, csökkentve a szénelnyelő képességet. Ez pedig fokozza a klímaváltozást, míg a klímaváltozás tovább fokozza a talajromlást. A talajhasználati módok változása pedig globális és régiós skálán is befolyásolja az éghajlatot; e változások iránya és jelentősége helyről helyre és évszakról évszakra változik – derül ki a jelentésből.

Mekkora a klímaváltozás jelentette kockázat a talajokkal kapcsolatban? Ez a felmelegedés szintjétől, valamint a népesség, a termelés-fogyasztás, a technológiai változások és a földhasználati jellemzők jövőbeli alakulásától függ. Amennyiben a jövőben több élelmiszerre, takarmányra és vízre lesz szüksége az emberiségnek, még erőforrás-igényesebb lesz a termelés-fogyasztás, és a termésátlagokat csak korlátozottan sikerül fejlesztések révén növelni, akkor fokozódik a vízhiány, a talajromlás, s romlik az élelmiszer-biztonság.

Ezzel szemben a fenntartható talaj- és erdőgazdálkodás megelőzi vagy csökkenti a talajromlást, megőrzi a termőképességet és egyes esetekben ellensúlyozza a klímaváltozás hatásait. A talajromlás megelőzése vagy kezelése – a farmok szintjétől el egészen a teljes vízgyűjtőkig – költséghatékony, és az azonnali hatások mellett hosszú távon támogatja az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak (SDG) elérését. A jelentés szerint egymást kölcsönösen támogató klímavédelmi és talaj-szakpolitikák szükségesek, amelyek erőforrás-takarékosak, támogatják a társadalmak rugalmasságát, fokozzák az érintettek közötti együttműködést, és támogatják az tájrehabilitációt, az ökoszisztémák visszaállítását.

Részben a kívánt éghajlati jellemzőktől függ, hogy a földhasználat miként alakul a jövőben. A jelentés szerint minden, a felmelegedést 1,5 fokban limitáló forgatókönyv az újraerdősítés, az erdősítés, illetve az erők kivágásának mérséklésével számol, továbbá szükség lesz energianövények termelésére és a felhasználásukból származó üvegházgázok befogására és tárolására, az úgynevezett BECCS-re. (Természetesen energianövény ott és oly módon termeszthető, hogy az ne korlátozza az élelmiszernövények előállítását.)

A kutatások szerint a túlfogyasztás csökkentése, az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása évtizedes távlatban több milliárd tonna üvegházgáz kibocsátásának megelőzésével ér fel.

A rövidtávú, a klímaváltozás mérséklését, a változó viszonyokhoz való alkalmazkodást, a talajromlást és az elsivatagodást megelőző intézkedések kifizetődők: egyaránt előnyösek a társadalmak és a környezet számára – áll a jelentésben. 

Az MTA szerint az IPCC soron következő különjelentésének témája a klímaváltozás hatása az óceánokra, valamint a krioszférára, vagyis a Föld hó- és jégtakaró borította vidékeire. A jelentést az elmúlt napokban véglegesítették egy Monacóban tartott konferencián, és szeptember 25-én mutatják be.

(Via MTA)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: