10+1 grafikon, ami azt mutatja, hogy az emberiség magasról tesz a klímaváltozásra
Az elmúlt két-három, nagy jóindulattal öt év a felszínen arról szólt, hogy az emberiség, vagy legalábbis annak az interneten is látható része kezdett kijózanodni a hosszú évtizedeken át tartó fogyasztói mámorból, és ahogy már saját bőrén is tapasztalni kezdte a klímaváltozás hatásait, hirtelen központi kérdéssé vált az addig a hippik homokozójának tartott környezetvédelem. A medvedisznóember él.
A nagy feleszmélés után mit tett az emberiség? Átgondolta a saját és családja, gyerekei jövőjét, elkezdett környezettudatos termékeket használni, átalakította az étrendjét a Föld javainak megóvása érdekében, fellázadt a legpusztítóbb működésű óriáscégek ellen, és olyan vezetőket választott magának, akik hitelesen képviselték a népet a klímaváltozás elleni harcban?
Az adatokból nagyon nem úgy tűnik.
Az alábbiakban 10+1 ábrán mutatjuk be, hogy milyen területeken dübörög továbbra is a túltermelés és a túlfogyasztás, amellyel úgy pumpálja az emberiség az üvegházhatású gázokat a légkörbe, hogy éveken belül tényleg visszafordíthatatlan károkat okozhat, és nemhogy megállíthatatlanná, de mérsékelhetetlenné is válhat a klímaváltozás.
De előtte jöjjön a legfontosabb ábra, arról, hogy az elmúlt több mint kétezer évben hogyan változott a Föld légkörében a legfontosabb üvegházhatású gáz, a szén-dioxid koncentrációja. Időszámításunk első 17 és fél évszázadában nagyjából stabilan 280 ppm (milliomod részecske) volt a légköri CO2-koncentráció mértéke, az ipari forradalom kezdetétől azonban folyamatosan nőtt ez a szám: a 18. század közepétől eleinte csak évtizedenként 2-3 ppm-mel, de 2018 és 2019 között már egy év alatt 3,5 ppm-mel. A 400-as határt 2014-ben léptük át, ehhez hasonló szintet utoljára a 2,6–5,3 millió évvel ezelőtti pliocén korban látott a Föld.
1. Légkondicionálás
A legördögibb kör: melegszik a levegő, az ember klímával hűti magát, ami végső soron még inkább hozzájárul a felmelegedéshez. „A klimatizált épületek száma 2050-re 5,6 milliárdra emelkedhet a jelenlegi 1,6 milliárdról, a hűtéshez felhasznált elektromos energiából pedig 140 százalékkal többre lesz szükség, mint ma. Mindeközben a szektor jelenleg egymilliárd tonnás éves szén-dioxid-kibocsátása is minimum megduplázódik – a növekedést némileg lassítja a napenergiát hasznosító légkondik üzemeltetése” – írtuk nemrég a nagy légkondicikkünkben.
2. Repülés
Az elmúlt húsz évben megduplázódott a megtett nemzetközi repülőutak száma, ami a 2008-2009-es gazdasági válság óta minden korábbinál nagyobb ütemben, töretlenül nő. Az Európai Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának például a 3 százalékáért felel a repülés, ami a legszennyezőbb közlekedési mód: átlagosan 285 gramm CO2 kibocsátásával jár kilométerenként. Egy Párizs-New York járat alatt egy tonna szén-dioxid kerül a légkörbe – ez majdnem annyi (1,39), mint amennyit egy ember egy év alatt kibocsáthat a környezet túlterhelése nélkül.
3. Autók
Az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátásának 30 százalékáért a közlekedési szektor felel, ennek 72 százalékát teszi ki a közúti közlekedés, és bár az gyártók egymásra licitálva fogadkoznak az egyre környezetbarátabb autók piacra dobásáról, nemrég az is kiderült, hogy jelenleg egyetlen dízelautó sem felel meg az EU kibocsátási normáinak. Mondhatnánk, hogy az egyre népszerűbb elektromos autók ezt a veszélyt csökkentik, de a Gépjárműgyártók Nemzetközi Szövetségének legutóbbi, 2015-ös összesítése szerint a világon összesen közel 1,3 milliárd autó van használatban, a Nemzetközi Energiaügynökség 2018-as adatai pedig mindössze 5,1 millióra teszik a hibrid és elektromos autók számát globálisan.
4. Turizmus
A fapados járatoknak, az idegenforgalmi marketingnek és az egész turizmusra épülő, egyre nagyobbá váló iparnak köszönhetően igazi huszonegyedik századi csoda, hogy az emberek viszonylag olcsón és szabadon láthatnak világot. Az érintett szektorok ökológiai lábnyomát külön-külön ugyan régóta vizsgálják, de kifejezetten a turizmus környezeti hatásairól csak tavaly készült átfogó kutatás: 2009 és 2013 között a nemzetközi turizmus szénlábnyoma 15 százalékkal, 3,9 milliárd tonnáról 4,5 milliárdra emelkedett, így mindent egybevéve az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 8 százalékáért felelős.
5. Okostelefonok
A kanadai McMaster Egyetem kutatói az információs és kommunikációs technológiák (ICT) környezeti hatásainak vizsgálata közben mutattak rá arra, hogy 2007 és 2020 között az egész ICT-szektor szénlábnyoma a globális kibocsátások 1 százalékáról annak 3,5 százalékára nő, és ebben aránytalanul nagy szerepet játszik az okostelefonok terjedése. Ezen időszak alatt 730 százalékos növekedést mutatnak a mobilokhoz köthető kibocsátások (17-ről 125 millió tonnára), amely többek közt a ritka összetevők (arany, ittrium, lantán) bányászatának, a tervezetten gyors elhasználódás miatti hulladékfelhalmozódásnak, és az infrastruktúrához elengedhetetlen adatközpontok és kommunikációs hálózatok energiafogyasztásának köszönhető.
6. Online videók
A digitális technológiákat sokan környezetkímélőnek tartják, pedig az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 4 százalékáért felelnek, tehát még a repülésnél is többért. Ennek 55 százalékát teszi ki az adatforgalomhoz köthető, az adatközpontoknál és a hálózatoknál jelentkező energiafogyasztás. 2018-ban a globális adatforgalom 60 százalékát az online videók fogyasztása tette ki, ami összesen 306 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járt. Az online videófogyasztás 34 százalékáért a film- és sorozatnézés, 27 százalékáért a pornó, 21 százalékáért a videómegosztó oldalak tartalma, 18 százalékáért pedig minden más videós tartalom (Facebook-, Instagram- vagy Twitter-videók, weblapokra feltöltött mp4-fájlok, stb.) felelt.
7. Műanyag palackok
Kutatók szerint egyetlen félliteres PET-palack teljes szénlábnyoma 82,8 grammra tehető, amiben benne van a gyártásához felhasznált energia és a szállítása alatt elégetett üzemanyag hatása is. A PET-palackok ugyan könnyen újrahasznosíthatóak, de statisztikák szerint ez Európában 57 százalékban, az Egyesült Államokban pedig csak 29,3 százalékban valósul meg. Egyébként 450 év alatt bomlanak le a természetben.
8. Divat
A divatipar valahol az ezredforduló környékén kapcsolt magasabb fokozatra, az így kialakult ruhavásárlási mániának köszönhetően pedig 2000 és 2015 között meg is duplázódott a világszerte eladott ruházati termékek száma. Azt már tudjuk, hogy fenntartható fast fashion a nagy cégek minden igyekezete ellenére nem létezik, egy 2017-es kutatás pedig azt is megállapította, hogy az ipar évi 108 millió tonnás szénlábnyoma mellett textilhulladék-válság közeledik, ugyanis már most ott tartunk, hogy a világon másodpercenként egy kukásautónyi textilt égetnek el vagy szállítanak hulladéklerakóba.
9. Internetes vásárlás
Az internet egyik nagy ígérete volt, hogy a fizikai határok megszüntetésével a vásárlás is szabadabbá válhat: nem kell a legközelebbi közepes méretű áruházban kérdezgetni az eladókat, hogy hány hónap múlva szereznek már be piros színű cipőfűzőt vagy plüss jegesmedvét, hiszen két kattintással meg lehet rendelni Kínából vagy Amerikából, és akár egy héten belül már házhoz is hozzák. A fentiek ismeretében nem kell részletezni, hogy mennyi különböző terület szénkibocsátása járul hozzá ehhez a kényelemhez.
10. Import, export
Összefoglalva: úgy fogyasztunk, mintha nem lenne holnap. Minél több az áru, annál több a gyártás és a szállítás, és annál több az ezekkel járó szénkibocsátás is. És az is jól hangzik, hogy Kína felel a globális kibocsátások 27 százalékáért, miközben az USA csak 15, a teljes Európai Unió pedig 9 százalékon áll, lehet ujjal mutogatni a távolba. De erre találták ki a kiszervezett kibocsátás fogalmát: a Kínában gyártott és onnan importált termékek jó részét ugyanúgy a Nyugat fogyasztja el.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
