A WWF szerint a magyar kormány sutba dobná a környezet védelmét, hogy néhány gazda könnyebben öntözhessen
A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete közleményben tiltakozik a kormány öntözéses gazdálkodásról szóló, október 29-én benyújtott törvényjavaslata ellen. A szervezet szerint ezzel azoknak az államigazgatási szerveknek a feladatkörét építenék le, amelyeket a természeti erőforrások védelmére és felelős használatának szabályozására hoztak létre.
„Ha elfogadják a törvényjavaslatot, az öntözésfejlesztési beruházásokra készülő gazdáknak nem kell majd többek között környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni, mivel az engedélyezés szabályai nem fognak vonatkozni rájuk. A törvényjavaslat a WWF Magyarország álláspontja szerint ellentétes a környezet és a természet védelméről szóló törvényekkel, elfogadásával az Alaptörvénybe foglalt, a környezet védelmét biztosító jogok és elvek sérülnek. Emellett rossz precedenst teremt, a jogkörök áttelepítésével ugyanis elindítja a környezet védelmét szolgáló intézményrendszer feldarabolását” – írják.
A törvényjavaslat értelmében „az öntözni kívánó gazdák saját hatóságot kapnak, vagyis a természet-, a környezet- és a talajvédelmi, a hal- és erdőgazdálkodási, valamint a bányászati hatóságok nem lesznek jogosultak az öntözési beruházások engedélyezésére”. A WWF Nagy István agrárminisztert is idézi, aki szerint közérdekké kívánják nyilvánítani az öntözést, és lehetőség szerint minden akadályt el akarnak hárítani előle. „Ilyen akadályozó tényezőnek tekintik például a környezeti hatások vizsgálatát, ami költség- és időigényes, de az öntözni nem kívánó gazdálkodók földjei is a csatornaépítések útjában állnak.”
Az öntözés közérdekké nyilvánítása a klímavészhelyzet küszöbén, a sorozatos aszálykárok költségeit vizsgálva látszólag indokolt is lehet, viszont az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény jelenlegi formájában több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hoz. A WWF három pontban foglalta össze az ügy legégetőbb kérdéseit:
1. Megszűnne az engedélyezési eljárás
Az öntözés és a hozzá kapcsolódó fejlesztések - például a csatornaépítés vagy a vízkivétel - során jelentős mértékben használjuk a környezetet, melynek hatása túlmutat az öntözni kívánt területeken. Egy több tíz kilométer hosszú öntözőcsatorna például befolyásolja a környező területek vízellátottságát, és akár azok szárazodásához is vezethet. Azért, hogy elkerüljük a természeti értékekben keletkező károkat, a jelenlegi szabályozás szerint vízjogi engedélyre van szükség – ebben az eljárásban érintettségük esetén működnek közre az említett hatóságok. Az új törvényjavaslat azonban a hatósági vizsgálat helyett a védelmi intézkedéseket egy előzetes környezeti tervben foglalná össze. Csakhogy ez közel sem tölti be azt a szerepet, amit egy engedélyezési eljárás, ezért csökkenhet a területek védelmi szintje, ami Alaptörvény-ellenes. Mindez egy minden állampolgárt érintő kérdésben is aránytalan és drasztikus jogszabály-módosítást eredményezne, azonban a törvény hatására az Agrárminisztérium csupán 100 000 hektár újonnan öntözésbe vont területet ígér, ami nem éri el a mezőgazdasági területek – szántók, gyümölcsösök, gyepek – 2 százalékát sem. Vagyis környezetünk védelme csupán néhány gazdálkodó öntözési igénye miatt kerülne veszélybe. Egy ilyen szűk célcsoportot érintő kérdés aligha nevezhető közérdeknek.
2. Szükség van megoldásra
Az vitathatatlan, hogy a vízhiány a mezőgazdaságban is egyre inkább jelen van: az aszály évente átlagosan 40 milliárd forint veszteséget okoz a gazdáknak. Nem kérdés tehát, hogy ezt a problémát kezelni kell, viszont a környezet védelmét nem tehetjük kockára. Ráadásul a törvénytervezet nem ejt szót arról, hogy a vizet honnan és milyen forrásból kívánják biztosítani a gazdáknak. Gyakran halljuk, hogy Magyarország víznagyhatalom, ám a folyamatos bel- és árvízlevezetések miatt az ország egy olyan medencéhez hasonlítható, amiből kihúzták a dugót. Bár a felvízi országokból folyamatosan érkezik vízutánpótlás, Magyarország vízmérlege így is negatív, vagyis több víz távozik az országból (117 km3), mint amennyi érkezik hozzánk (112 km3). Egy ilyen helyzetben érdekes ellentmondás, hogy a gazdák számára az aszály után a második legnagyobb veszteséget okozó természeti csapás a belvíz: ez évi 15 milliárd forint kárt jelent. Tízmilliárdokat fordítunk a több millió fa kivágásával járó nagyvízi mederkezelésre is, hogy minél gyorsabban megszabaduljunk az árvíztől, miközben vízvisszatartásra és az árterek rehabilitációjára csak egy-egy elszigetelt példát találni. A kitűzött 100 000 hektár öntözésének fejlesztésére évi 17 milliárd forintnyi költségvetési forrást tervez elkülöníteni az állam, pedig nyilvánvaló, hogy ez nem oldja meg a mezőgazdasági vízhiány problémáját.
3. A többletvíz mint érték
Az Európában felhasznált vízmennyiség 24 százaléka az agráriumhoz kötődik. Vagyis amikor öntözésfejlesztésről beszélünk, akkor egy rendkívül vízigényes ágazat vízhasználatát fokozzuk, miközben a törvényjavaslat nem tartalmaz víztakarékosságra ösztönző elemeket és alternatív vízkivételi megoldásokat. Pedig nagy szükség lenne egy olyan törvényre, amely valóban az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére törekszik. A vízhiány problémáját nem lehet kizárólag öntözéssel orvosolni. A vízgazdálkodásban paradigmaváltásra van szükség: értékként kell tekintenünk a többletvizekre, az árvízre és a belvízre, valamint meg kell óvnunk a talajt, mivel az a legjobb víztározó közeg. Fontos lenne az agrárterületeken megjelenő többletvizekkel való gazdálkodás szabályozása, és óriási költségvetési forrást sem igényelne. Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának támogatási rendszere ugyanis a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást kiemelten kezeli, továbbá a vízkészletek védelme miatt felmerülő költségek kompenzációját is finanszírozza.
Egy olyan törvényjavaslatra lenne tehát szükség, amely valóban a klímaalkalmazkodásról és a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodásról szól, nem pedig az azok védelmére létrehozott intézményrendszer feldarabolását indítja el.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
