Hogyan élheti túl a klímaváltozást a magyar mezőgazdaság?

A melegedés és a légköri szén-dioxid szintjének növekedése elméletileg kedvez a Magyarországon termesztett gabonáknak, ahogy az egyre északabbra húzódó borvidékek szőlőtermesztésének is. A sokváltozós termésbecslési modellek mégis jókora visszaeséssel kalkulálnak a 21. század végéig. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet idei előrejelzése szerint például a búzavetések 2050-re átlagosan 10 százalékkal kevesebb termést produkálnak aratáskor, mint manapság – még öntözés mellett is.

Se olajfaliget, se kókuszpálma

A komplex cselekvési terveket is felvető VAHAVA-jelentés már 2006-ban nyilvánvalóvá tette, hogy  az elkövetkező évtizedekben sem olajfaligetek, sem kókuszpálmasorok nem tarkítják majd a pannon tájat, alapvetően nem változik a termeszthető haszonnövények listája sem. Ugyanakkor a 2003-ban az MTA és az akkor még önálló tárcaként kellő kormányzati erőt képviselő Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által a változás-hatás-válaszadás kulcsszavak nyomán elnevezett program azt is prognosztizálta, hogy 

  • a 2010-es évek végére állandósulnak az intenzív és kiszámíthatatlan időjárási szélsőségek, 
  • a csapadék mennyisége éves átlagban 80 milliméterrel is csökken, 
  • ennek következtében növekszik az egyszerre fellépő aszály- és fagykár, illetve a bel- és az árvíz kockázata, 
  • a fokozódó csapadékintenzitás csökkenő vízhasznosuláshoz vezet, 
  • az elfolyó víz növeli a talajeróziót, 
  • az emelkedő hőmérséklet miatt pedig rövidül a vegetációs periódus. 

A  több tucatnyi tudományág bevonásával három év alatt elkészült, önálló kötetben is kiadott klímajelentés részletesen taglalta az éghajlatváltozásnak leginkább kitett mezőgazdaságban szükséges teendőket, és azonnali lépéseket javasolt a növénynemesítés és -termesztés, a talajművelés és a vízgazdálkodás területén. 

Az olyan európai uniós forrásokból finanszírozott programok, mint a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR), illetve annak AGRATéR néven futó mezőgazdasági változata után a tudósok által javasolt sürgős kormányzati lépésekre közel tíz évet kellett várni, míg 2015-re megszületett a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS), amelyet tavalyra sikerült összehangolni  a nemzetközi klímaegyezményekkel is. Csakhogy a második NÉS központilag koordinált állami intézkedései is késlekednek, pedig a magyar agráriumban mostanra szó szerint égetővé vált a helyzet. Az Európai Bizottsághoz tartozó MARS (Monitoring Agricultural Resources) előrejelzése szerint az unió tagállamai közül például Magyarországon esik vissza idén leginkább a búzatermésátlag: az elmúlt öt év átlagához képest 6,1 százalékkal, a tavalyi hozamhoz képest 5,1 százalékkal.

Öntözés nélkül se kukorica, se borsó

„A nyári aszályok, illetve extrém magas hőmérsékletek a tavaszi vetésű növények között különösen károsak lehetnek a kukorica esetében. Ha az extrém időszak egybeesik a virágzással, akkor a pollenek károsodhatnak, és a megtermékenyülés kerül veszélybe. Szintén negatívan érintett a napraforgó, amely esetében a szántóterület 75, illetve 80 százalékán 30 százalékot meghaladó terméscsökkenést várhatunk a század utolsó harmadában” – áll az AGRATéR program legfrissebb összegzésében. A legnagyobb területen termesztett kukorica ugyan jól bírja a meleget, de különösen a legszárazabbnak várható júliusban és augusztusban van szüksége sok vízre, a kutatások szerint a század végére kizárólag öntözéssel lehet majd termeszteni. A zöldborsó szintén nagy vesztese az éghajlatváltozásnak, amelynek szintén 30 százalékkal csökkenhet a hozama, a szakemberek szerint az egyetlen megoldás ebben az esetben is csak az öntözés lehet.

Csakhogy Magyarországon jelenleg rendkívül alacsony az öntözött területek aránya:  a potenciálisan öntözhető növények által lefedett területnek mindössze 2,5 százaléka öntözött. Összehasonlításul az EU-ban 8 százalék, az USA-ban 13 százalék feletti ez az arány. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kutatói már 1990-ben figyelmeztettek arra a VAHAVA jelentésben külön kiemelt jelenségre, hogy a csapadékhiány terméscsökkentő hatását csak akkor ellensúlyozhatja az öntözés, ha a mezőgazdálkodók a termőföld vízmegtartó képességét növelő technológiákat használnak. 

Például a gyomláló kapálás gépi megfelelőjét, a sorközi kultivátorozást, amely a vizet elvonó gyomok gyökereinek elvágásával, így azok kiirtásával megakadályozza, hogy a talajból fölöslegesen nedvesség távozzon el. A vegyszeres gyomirtás ugyanis nem csupán környezetszennyező, de alkalmatlan az effajta beavatkozásra.  

Aszályos talajmunka idén áprilisban a Hajdú-Bihar-megyei Földes határábanFotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

„A lazító talajművelés megszakítja a termőréteg kapilláris hálózatát is, vagyis elvágja azokat a hajszálcsöveket, amelyeken keresztül az alsóbb rétegek nedvességtartalma a felszínre jutva elpárologhatna. Ezért az alsóbb rétegek nemcsak hűvösebbek, hanem nedvesebbek is, mint természetes környezetük. A talaj nagyobb levegőtartalma kedvez a talajéletnek, vagyis a különféle mikroorganizmusoknak, gombáknak, férgeknek, rovaroknak, amelyek a humuszanyagok képződésében és a légköri nitrogén megkötésében is kulcsszerepet játszanak” – mondta a Qubitnek Ács Sándorné agrármérnök és környezetvédelmi szakmérnök, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a két évtizedes működése után 2013 őszén szó szerint beszántott kishantosi ökológiai mintagazdaság alapítója. 

Precízió és ökológia

Az alkalmazkodás egyik kulcsát a teljes élőhely egyensúlyára törekvő ökológiai gazdálkodásban már évtizedek óta használt művelési módszerek jelenthetik. A klímaváltozás mezőgazdasági vetületeivel foglalkozó szakemberek szerint a létfontosságú vízgazdálkodást ugyanis nem lehet kiszakítani a természet körfolyamataiból, visszaüt ugyanis, ha nem teljes a tápanyagok talaj-növény-állat-ember-talaj útvonalat bejáró ciklusa. 

A sokszínű vetésforgók és az egyszerre elvetett növénytársulások sem csak a talaj műtrágyázás nélküli tápanyag-visszapótlását szolgálhatják. Hanem, mint Ács Sándorné felhívja rá a figyelmet, arra is jók, hogy csökkentsék a terméskiesés kockázatát. Vagyis azt, hogy ne egyetlen haszonnövény sikeres vagy sikertelen termése határozza meg az adott terület jövőjét. 

A konvencionális mezőgazdaság életképessége azon is múlik, hogy az ökológiai műveléshez hasonlóan sikerül-e újra megteremteni a szántók és környezetük egységét. A mezsgyehatárt kijelölő dűlőutak melletti cserjés-fás, úgynevezett mezővédő sávok nemcsak a fajgazdagságot szavatolják, de a termőterület mikroklímáját is biztosítják.

Mezővédő sávokkal szegélyezett szántóföldekFotó: Dominique Delfino/Biosphoto

A magas fasorok felfogják a szelet, kivédve annak szárító, talajerodáló hatását. Az alacsonyabb sövénysorok az esti és hajnali harmat kicsapatásában játszanak szerepet, mesterséges öntözőrendszerek nélkül is nedvesítve a terület egy részét. 

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet stratégiai tanulmányai szerint a megszokott nagyüzemi eszközöknél bonyolultabb, egyszerre több munkafázist végző precíziós eszközök bevetése szintén az alkalmazkodást segíti. A termőtalaj vízháztartását lazítással kedvező irányba befolyásoló kultivátorok, a kombinált – milliméter-pontossággal beállítható, a magágy előkészítését, a mag betakarását, a talaj levegőztetését egy műveletben végző – vetőgépek már ilyenek. A precíziós mezőgazdaság az informatikai módszerek használatát is jelenti. A parcelláról parcellára begyűjtött időjárási, valamint a növények fejlődési fázisait nyomon követő adatok elemzése optimalizálja a művelést, és azt is segíti, hogy mit érdemes az adott területen az aktuális viszonyok között termeszteni. 

21. századi traktorbelsőFotó: Claudius Thiriet/Biosphoto

A magyar agrárkutatók egyöntetű véleménye szerint az alkalmazkodáshoz elengedhetetlen naprakész szaktudás a jövő sarkalatos problémája. A hagyományos műveletek ismerete ugyanis nem lesz elég. Hogy mást ne mondjunk, a klímaváltozással egyre bizonytalanabbá válik a különféle, vetéstől az aratásig tartó munkafázisok eddig naptárban rögzített optimális időpontja. A sok kis és közepes magángazdasággal jellemzett magyar agrárium technológiai lemaradása azonban ma több mint jelentős. 

Nemesített ősök és visszaállított élőhelyek

Nemesítéssel a haszonnövények vízhasznosítása is növelhető: a stressztűrőnek nevezett martonvásári és szegedi búzafajtákkal az elmúlt években is sikeres kísérletek zajlottak. E kenyérgabonák ugyan kevesebbet hoznak extrém szárazság idején, de életben maradnak, és teremnek. Az MTA martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetében egy speciális, a hőmérsékletet, a páratartalmat, a talaj összetételét és szerkezetét, valamint a légköri szén-dioxid mennyiségét is pontosan kalibráló, fitotronnak nevezett üvegházában tesztelt új fajták mellett a hagyományosak is alkalmasak lehetnek.

A martonvásári fitototronForrás: MTA martonvásári Mezogazdasági Kutatóintézet

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet több nemzetközi projekt keretében évek óta kutatja például az úgynevezett pelyvás ősgabona-tájfajták újbóli elterjesztésének esélyeit: ezek a növények olyan kedvezőtlen adottságú területeken is sikeresen termeszthetők, ahol a modern kenyérbúzák elsatnyulnak. Ezen fajták ugyan kisebb terméshozamúak, de gazdagabb mikroelem- és élelmirost-tartalommal bírnak, emellett a kutatások szerint a fehérjestruktúrájuk is egészségesebb. 

A szakmai közvélekedés szerint a klímaváltozás kiváltó okai ellen globálisan lehet a leghatékonyabban harcolni, a hatásai ellen pedig leginkább helyben lehet védekezni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy mind több helyen érdemes megfontolni a rosszabb adottságú termőföldek természetes állapotának visszaállítását. 

A termőterületek mikroklímája jelentős mértékben javítható a természetes flóra és fauna biológiai egyensúlyának biztosításával. Ilyen lehet a 19. századi folyószabályozások előtti árterek úgynevezett fokgazdálkodásához hasonló területek kialakítása. A sokfajú élőhelyek, a biotópok ugyanis nem zárják ki az árutermelést sem, mivel gyümölcstermesztésre és állattenyésztésre felettébb alkalmasak, ugyanakkor a párásabb levegő mellett öntözővízzel láthatják el a körülöttük elterülő szántókat is. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: