A következő három évtizedben a Föld lakossága 2–3 milliárd fővel fog gyarapodni, a felmelegedés pedig várhatóan meghaladja majd a 2 Celsius-fokot. Ráadásul mindig az egész bolygóra vonatkoztatva beszélünk átlaghőmérséklet-növekedésről, holott a szárazföldeken, ahol élünk, a hőmérséklet-növekedés nagyobb lesz – hívta fel a figyelmet Paolo Artaxo, a Sao Paulo-i Egyetem fizikus professzora csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a Tudományos Világfórum (World Science Forum) csütörtök délutáni szekcióját a fenntartható mezőgazdaság, a tudomány és a felelősség találkozásának szentelték. (A Budapesten rendezett jubileumi Tudományos Világfórumról szóló részletes tudósításunk itt olvasható.)

Artaxo mellett Balázs Ervin akadémikus, Sheryl L Hendriks (Pretoriai Egyetem, Dél-Afrika) és Popp József (Szent István Egyetem) előadásai adtak nagyobb betekintést a problémába, amelynek lényegét Artaxo előadásának címe tökéletesen összefoglalja: „Hogyan etessünk 10 milliárd embert úgy, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedése 2 Celsius-fok alatt maradjon?” 

Már most megközelítettük a másfél Celsius-fokos növekedést, amit a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény maximumnak ír elő, és jelenleg csak remélhetjük, hogy 4–4,5 Celsius-fok között tudjuk tartani a felmelegedést az iparosodás előtti időkhöz képest. Ez a felmelegedés önmagában is a mezőgazdasági termelés visszaesését vonja maga után a Föld nagy részén, de ehhez még hozzáadódik, hogy a növekvő népesség etetéséhez 56 százalékkal kellene növelni az élelmiszer-termelést. Ehhez viszont sem elég megművelhető föld, sem elég víz nem áll rendelkezésre. Sőt a szükséges termelésnövekedés nem teszi lehetővé, hogy reálisan elérjük a 2050-re kitűzött zéró szén-dioxid-kibocsátást.

Elérhető-e egyáltalán a fenntartható a mezőgazdaság?

Bevezetőjében Balázs Ervin biológus, az MTA tudományos tanácsadója eleve úgy fogalmazott, hogy nem annyira a fenntartható mezőgazdaságról kellene értekezni, hanem arról, hogy „elérhető-e egyáltalán a fenntartható a mezőgazdaság”. Az egy főre jutó víz mennyisége nem fog növekedni, sőt, ahogy a lakosságszám növekszik, úgy ez egyre csökken. Tehát kevesebb vízből kell kihozni a lehetőleg egészséges és fentartható élelmezést. Fontos hangsúlyozni az egészséges élelmiszerek fontosságát. Jelenleg nagy mennyiségben állítunk elő energiagazdag, de mikrotápanyagokban szegény élelmiszert, ami viszont az egészséges táplálkozás szempontjából nem jó.

A kétezres évektől kezdve globális szinten sikerült visszaszorítani a mennyiségi éhezést, ennek ellenére is közel 800 millió ember nélkülözik, és az éhezésből alig kikecmergő országokban az élelmezés biztonsága törékeny. És van további kétmilliárd ember, akit a minőségi éhezés sújt, azaz bár elegendő kalória áll rendelkezésére – sőt lehet, hogy túl sok is –, de valamilyen tápanyagból hiányt szenved.

Ezeket az adatokat már Popp József mutatta további, derűlátásra okot nem adó adatok mellett. Az emberi populáció továbbra is 1,1 százalékkal növekszik évente. 2050-re tehát a korábban említett 56 százalékkal több élelmiszer mellett 35 százalékkal több vízre és 35 százalékkal több energiára is szüksége lesz az emberiségnek. Ezen szükségletek mellett kellene megőrizni a jelenlegi biodiverzitást, nem kiirtani az esőerdőket, megakadályozni a talajeróziót, és csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Senki nem mondta ki, hogy ez lehetetlen, de ott lebegett a levegőben.

A tudomány mindenre megoldást nyújt?

Sheryl Hendriks professzor képviselte az optimizmust a fórumon. A Dél-afrikai Köztársaságot az Afrika egészére jellemző problémák gyötrik, de erősebb kutatási potenciáljának köszönhetően jó példát mutathat több afrikai ország számára. Felmérték az ország mezőgazdasági potenciálját és az élelmezés javításának lehetőségeit. A problémák egy része társadalmi, így például a gyorsan növekvő populáció, a szegénység és a munkanélküliség (főleg a fiatalok körében). Más részük gazdasági intézkedésekkel megoldható, például a fagyasztókapacitás növelése. Afrika-szerte probléma ugyanis, hogy egyes termények – főleg gyümölcsök – hirtelen, nagy mennyiségben jelennek meg, de nagyon gyorsan romlanak. Az ilyen terményeket fagyasztani kellene, de ehhez nincs elegendő kapacitás.

Vannak emellett alapvetően technikai, tudományos problémák is. Ilyenek a szárazságtűrő vagy a kórokozóknak ellenálló növények előállítása és a megfelelő műtrágyák alkalmazása. Amennyiben a fenntartható mezőgazdaság pusztán biotechnológiai kérdés lenne, senki nem kongatná a vészharangot. A kutatók egyetértenek abban, hogy elég jól tudjuk már módosítani a növényeinket, sőt az állatainkat is, hogy akár a vízfogyasztás hatékonyságát vagy az egységnyi földterületen megtermelhető kalóriát növelni tudjuk. 

A tudomány képes a gyors válaszokra, de a társadalmi változások lassúak. Lassan fogadjuk el például, hogy genetikailag módosított élőlények legyenek a környezetünkben. A szója, amivel az állatokat Magyarországon etetik, 85 százalékban génmódosított, de importálni kell, mert itthon nem termeszthető. Máshol viszont a gyors genetikai módosítás az egyetlen remény, hogy az éhezés réme ne váljon a mindennapok részévé.

Az emberek azonban lassan változnak, márpedig időnk, az nincs.

A szerző az MTA - ELTE Elméleti Biológiai és Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport főmunkatársa. További cikkei itt olvashatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: