Azért zárok be, mert félek

2020.03.13. · gazdaság

Miközben a szomszédos országok közül már csak Szerbiában nem rendelték el az iskolák teljes vagy részleges bezárását, a magyar kormány szerint itthon ilyesmire nincs szükség, így az óvodák, az általános és középiskolák is a szokásos menetrend szerint üzemelnek. Mindez nem jelenti azt, hogy az iskolák vezetősége és oktatói ne szembesülnének nap mint nap a koronavírus-járvány miatt felmerülő, az esetleges fertőzéseket érintő problémákkal az aggódó szülőktől és tanároktól a potenciálisan fertőzött gyerekekig. 

A budapesti magánintézmények közül a napokban több is úgy döntött, hogy bezárja kapuit: a Qubit értesülései szerint egy jó nevű budapesti magániskola március 16-án, jövő hétfőn felfüggeszti az oktatást, bár névvel-címmel nem voltak hajlandók nyilatkozni.

Egy másik ismert budapesti magániskola – megfelelve a kormány követelményeinek – továbbra is nyitva tart ugyan, de megszervezte a távoktatást, és a szülők felelősségére, illetve lehetőségeire bízza, hogy beküldik-e az órákra a diákokat. Ebben az iskolában a 65 év feletti tanárokat és dolgozókat már egy ideje nem engedik munkába menni. Úgy tűnik, hogy a szülők tömegesen élnek majd a távoktatás lehetőségével: az egyik osztályban pénteken nyolcan mentek be a 23 fős osztályból, és hétfőn már ők sem mennek iskolába. Az iskola ettől eltekintve az elmúlt napokban normálisan működött, azt viszont nem igazán érti a tanári kar, hogy miért nem rendelték el a központi iskolabezárásokat. A távolmaradások esetén egyébként az iskola igazolja a hiányzásokat. 

Egy kisgyerekeket foglalkoztató. gyakorlatilag magánbölcsődeként üzemelő budapesti intézmény vezetője a héten döntött úgy, hogy határozatlan ideig nem fogad gyerekeket. 

Azért zárok be, mert félek

„Azért zárok be mert félek” – nyilatkozta ugyancsak név nélkül a Qubitnek egy alapból  0-4 négy éves korú, de 7 éves korig gyerekeket foglalkoztató budapesti magánfenntartású játszóklub vezetője, aki a napokban döntött az intézmény bezárásáról. A vezető elmondta, hogy a látogatás az elmúlt hetekben eleve látványosan megcsappant, a korábbi napi 10-15 gyerek helyett csak 1-2 érkezett naponta. „Szerintem felelőtlenség járvány idején nyitva tartani, és nem gondolom hogy rajtam kellene múlnia annak, hogy továbbterjed a járvány Budapesten” – mondta a vezető, aki szerint a szülők is jelezték, hogy tartanak a fertőzéstől, és inkább otthon maradnak a gyerekekkel. 

Az állami fenntartású intézmények igazgatói igyekeznek úgy lavírozni, ahogy tudnak, illetve ahogy szabad nekik. Az elmúlt hetekben saját hatáskörében sok iskolaigazgató döntött úgy, hogy azokat a gyerekeket, akik külföldön jártak, bizonyos ideig, általában két hétig nem engedi az iskola közelébe, a teljes bezárásról azonban nem dönthetnek. A magyar kormány ugyanis egy szerda éjjel hozott rendkívüli rendeletben kerek perec megtiltotta az iskolák igazgatóinak, hogy a vírusra való tekintettel tanítási szünetet rendeljenek el. „Az összehangolt védekezés érdekében köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető, a jegyző, valamint az Oktatási Hivatal nem rendelhet el” – áll a szerdai rendelet szövegében. 

És hogy miként próbálják kezelni az iskolák vezetői és tantestületei a kialakult helyzetet? 

„Nálunk egyelőre annyi, hogy a fenntartó (szakképzési centrum) szerdán felhívta az igazgatónőnket, hogy egy esetleges bezárás esetén tudunk-e egy olyan távoktatási rendszert kidolgozni, amivel jól láthatóan adminisztrálható is a munka” – nyilatkozta a Qubitnek egy budapesti szakgimnázium neve elhallgatását kérő tanára. – Ezért összeültünk, és mivel az intézménynek az Office 365 van, ott a Teams alkalmazás jó lenne erre, és korlátlan a tárhely, de a gyerekek – a jórészt androidos telójuk miatt – nem igazán használják, ezért megszavaztuk, hogy akkor hozzájuk igazodva betanuljuk a Google Classroomot, csinálunk azokra a hetekre ideiglenes időbeosztást a tantárgyaknak, és megszervezzük az otthoni tanulást és értékelést.” 

Az évtizedek óta a pályán lévő pedagógus elmondta: „Az igazgatóságunk se tud semmit, hirtelen döntéseket hoz, aminek hol van értelme, hol nincs, de az egyértelmű vélemény az, hogy a járvány lassítása érdekében fontos az iskolák bezárása, és minden megteszünk azért, hogy ez ne okozzon a tanévben extra fennakadást, ahol nem muszáj. Nálunk olyat nem mer mondani az igazgató, hogy maradjon otthon, aki akar, de amelyik szülő szól, hogy óvatosságból (mert például asztmás van a családban) otthon tartaná a gyereket, annak engedélyezzük, és biztosítjuk a haladását."

„Változatlanul úgy gondoljuk, hogy be fogják zárni az iskolákat: ha nem most hétfőn, akkor 23-án – és erre is készülünk” – mondta a Qubitnek egy budapesti, állami fenntartású általános iskola és gimnázium tanára. Éppen ezért szerveződik a távoktatás, amihez oktató applikációt is használnak – különösen az érettségi előtt álló diákoknál fontos ez. 

Addig is, amíg a központi zárásról rendelkeznek, az igazgató saját hatáskörben igazolja a hiányzást azoknak a gyerekeknek, akiket a szüleik például utazásból hazatérve inkább nem vinnének iskolába. Változó, hogy mennyire élnek a szülők az önkéntes karantén lehetőségével, inkább az alsóbb évfolyamoknál jellemző. Van olyan osztály az iskolában, ahol a 36 fős osztályból csak tizenketten jöttek ma be, máshol alig hiányoznak. Az intézményben kicsit világvége hangulat van, a tanárok mellett a diákok is tudják, hogy nem lehet rendesen tanítani, ha a fél osztály hiányzik. „Amikor elmondtam a gyerekeknek, hogy mit csinálunk, ha hétfőtől nem lesz tanítás, úgy reagáltak, mintha csak azt mondtam volna, mivel foglalkozunk holnap.”

Teljes létszámmal működik az ovi, de van egy kis izgalom

Egy budapesti, önkormányzati fenntartású óvoda pedagógusa arról számolt be, hogy náluk megtettek minden óvintézkedést, amit intézményi kereteken belül lehetett: szenzoros kézfertőtlenítőket helyeztek ki az önkormányzat jóvoltából, a csoportokat védőnő járta körbe, és elmagyarázta a kicsiknek a helyes kézmosás módszerét és fontosságát, a mosdókban rajzos ismertető plakátokat is kihelyeztek. Az óvoda ráadásul más is, mint egy iskola: egyrészt rendszerint sokkal kisebb a létszám, a csoportoknak sok helyen – így az ő intézményében is – saját mosdói, evőeszközei vannak, a gyerekek kevesebb időt töltenek közös terekben, mint az iskolások. Az ő 23 fős csoportja szinte teljes létszámmal működik, egyedül egy kínai óvodás szülei jelezték, hogy ők most egy hónapig kerülik inkább az óvodát. 

Az intézményben ettől függetlenül „van egy kis izgalom": egy idős, nyugdíjasként megbízási szerződéssel visszafoglalkoztatott kolléga jelezte, hogy ő inkább nem jönne egy darabig. A szülők is az óvónőket kérdezgetik, mit tegyenek, hogyan járnak el helyesen. Az óvodapedagógusok azonban újságokból tájékozódnak, ahogy a szülők is, ezért nagy a tanácstalanság. Az óvodapedagógus úgy tudja, egy másik fővárosi intézményben az kelt riadalmat, hogy egy kolléganő férje nemrég Olaszországból tért haza, de nem kötelezték, és önkéntesen sem vonult karanténba, a felesége pedig bejár dolgozni. Az általunk kérdezett óvodapedagógus egyetértene a preventív intézménybezárásokkal.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás