Új, a mostaninál veszélyesebb COVID-19-hullámra figyelmeztet az amerikai járványügy vezetője

2020.04.22. · tudomány

Új hullámban támadhat télen a koronavírus, ami a szezonális influenzával együtt még nagyobb válságot idézhet elő az egészségügyben – mondta Robert Redfield, az amerikai járványügyi hatóság (CDC) igazgatója a Washington Postnak adott keddi interjúban.

„Fennáll a lehetőség, hogy a vírus újabb támadása jövő télen még nagyobb nehézségeket okoz majd, mint a mostani hullám. Amikor ezt másoknak említettem, nem is nagyon értették, miről beszélek” – fogalmazott Redfield, aki szerint az lesz a legnagyobb baj, hogy egyszerre kell majd kezelni az influenza- és a koronavírusjárványt. Még ha az influenzára van is oltás, valamint gyógyszerek is, amelyekkel kezelni lehet a tüneteket, attól az még ugyanúgy potenciálisan halálos betegség maradt – tette hozzá.

A mostani influenzaszezon szeptember óta tart, és bár idén kevésbé aktív a vírus, a CDC adatai szerint így is 168 gyerek halt bele a fertőzésbe az Egyesült Államokban, emellett sokakat kellett kórházban kezelni miatta. A tavalyi influenzaszezonban 34200 amerikai halt meg, és becslések szerint összesen 35,5 millióan lettek betegek (a koronavírus mostani amerikai mérlege csaknem 820 ezer fertőzés és több mint 45 ezer halott).

Redfield szerint a kétféle vírus egyidejű elszabadulása a mostaninál is jelentősebb terhet róna az egészségügyi rendszerre, amely egy sima influenzaszezonban is kifeszítve dolgozik.

photo_camera Donald Trump jobbján Robert Redfield Fotó: TASOS KATOPODIS/AFP

A Fehér Ház koronavírus-akciócsoportjának koordinátora, Deborah Birx keddi szokásos sajtótájékoztatóján kitérően reagált Redfield felvetésére, pontosabban arra a kérdésre, hogy a párhuzamosan támadó felső légúti betegségek lehetősége hogyan befolyásolhatja az amerikai gazdaság újraindítását. Mint mondta, igyekeznek növelni a tesztkapacitást, illetve továbbra is közösségi szinten fogják monitorozni az influenzaszerű megbetegedéseket. Amikor a Fehér Ház szakértőjét újra megkérdezték, azt mondta, nem tudja, hogy a második hullám rosszabb lesz-e, „már ez a mostani is elég rossz volt”. De úgy gondolja, hogy korai figyelmeztető rendszerük egy újabb fertőzéshullám esetén is működni fog, a sebezhető népességen rajta tartják a szemüket.

Nagy a nyomás az újranyitásért

Az Egyesült Államokban néhány állam kormányzója, illetve maga az elnök is szorgalmazza a gazdaság mielőbbi újraindítását. Több államban tüntetéseket is tartottak Donald Trump bátorításával a járvány miatti korlátozások feloldásáért – annak ellenére, hogy a napi esetszámok még nem mutatnak meggyőző csökkenést. Redfield az újranyitási mozgalomra csak úgy reagált, hogy „nem sokat segít” a jelen helyzetben.

Miközben az elnök a múlt héten már az államoknak iránymutatást adó újranyitási tervet ismertette, Redfield arra sürgette az állami döntéshozókat, hogy készüljenek fel a következő hónapokban a járványvédekezés újabb szakaszára a társadalmi távolságtartás további promotálásával, illetve a fertőzöttek kontaktuskutatásában és a tesztelésben tett erőfeszítések fokozásával.

photo_camera Újranyitásért tüntető észak-karolinaiak április 21-én Fotó: Peter Zay/Anadolu Agency via AFP

Redfield szerint az Egyesült Államok a következő influenzaszezonra készülhetne például az influenza elleni védőoltást népszerűsítő intenzív kampánnyal. Hiszen az influenza elleni védőoltásnak köszönhetően „talán szabadon maradhat egy kórházi ágy, ahová majd valakinek a koronavírussal megfertőződött édesanyja vagy nagymamája feküdhet”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás