Vietnámban a koronavírus egyetlen áldozata a személyes szabadság, halottak állítólag nincsenek

2020.04.23. · gazdaság

Ha a lakosság jogait és a demokrácia alapvető szabályait nem is tartják maradéktalanul tiszteletben, a vietnámi döntéshozóknak egyvalamiből mégis sikerült kihozni a maximumot: úgy fékezték meg a 97 milliós országban a COVID-19 járványt, hogy alig 270 hivatalosan is elismert megbetegedés mellett április 21-ig egyetlen koronavírusnak betudható halálesetet sem regisztráltak. Pedig az első pozitív esetet már január 23-án jelentették Vietnámban. 

Mindez egy háromlépcsős állami stratégia eredménye: kiterjedt szűrés mellett hatalmas arányban tesztelik a lakosságot – írta a Conversationben megjelent elemzésében Robyn Klingler-Vidra, a King's College, illetve Ba-Linh Tran, a Bathi Egyetem politikai gazdaságtannal foglalkozó kutatója. A stratégia fő elemei:

  • Február óta a repülőterekre érkező összes ember testhőmérsékletét ellenőrzik, és mindenkivel kitöltetnek egy egészségügyi nyilatkozatot.
  • Bűnügyi eljárás indul azok ellen, akik hazudnak az egészségi állapotukról kitöltött nyilatkozatban.
  • Mára az ellenőrzéseket kiterjesztették a szárazföldi helyváltoztatásra is, ellenőrzőpontokon hasonlóképpen vizsgálják az úton lévők állapotát. 
  • Minden egyes embert hasonlóképpen ellenőriznek, amennyiben be akar lépni egy állami intézménybe vagy kórházba.
  • Azokat, akiknek a testhőmérséklete 38 Celsius-fok fölé emelkedik, kórházba szállítják, és tovább vizsgálják.
  • A bankok, éttermek, lakóparkok saját eljárásokkal ellenőrzik a területükön tartózkodók esetleges tüneteit, például a testhőmérsékletét. 
  • Kiterjedt tesztelést folytatnak külön erre a célra felállított tesztelőpontokon.
  • Három különböző koronavírus-gyorstesztet fejlesztettek március végéig, amelyek mindegyike kevesebbe kerül 25 dollárnál, és másfél órán belül kiértékeli a vizsgálati mintákat. 
photo_camera Az új koronavírusos esetek napi számának hivatalos alakulása Vietnámban. Fotó: Worldometers.info

Tesztelés, karantén, kommunikáció

A kiterjedt tesztelés mellett az állami intézkedések másik fő pillére a célzott és szigorú karanténok elrendelése. A Vietnámba érkezőknek már február közepétől kéthetes elzárást írnak elő, márciustól pedig teljes városokat és városrészeket zártak le, célzottan elkülönítve az egészségeseket a potenciálisan fertőzöttektől. Előfordult, hogy egyetlen koronavírusos beteg miatt hermetikusan lezártak egy-egy 8-10 ezer fős települést. Az országon belüli utazást egyik városból a másikba mára teljesen betiltották.

Lakosságtájékoztató propagandaplakát Vietnámban
photo_camera Lakosságtájékoztató propagandaplakát Vietnámban Fotó: NHAC NGUYEN/AFP

Az intézkedéseket pedig azzal fejelték meg, hogy folyamatosan és nagyon következetesen kommunikáltak a járvány természetéről, előrehaladásáról és aktuális állásáról. Miközben igyekeztek elkerülni a pánikkeltést, részletekbe menően tájékoztattak a betegek állapotáról, tüneteiről és túlélési esélyeiről. A miniszterelnöktől az egészségügyi tárca vezetőin át az infokommunikációs miniszterig minden mérvadó szereplő részt vett a lakossági tájékoztatásban. Mobiltelefonokra küldött rövid szöveges üzenetek formájában minden nap különféle részletekkel bombázzák a lakosságot, amit tájékoztató plakátok és brosúrák szétosztásával egészítettek ki. 

Még ha egyes eszközök nem is felelnek meg a nyugati típusú demokráciákban megszokott követelményeknek, a hatásosságukhoz semmi kétség nem fér, összegeztek a kutatók. Az intézkedések segítségével minden beteg megkapta a szükséges kórházi ellátást, és nem halt meg egyetlen COVID-19-ben szenvedő beteg sem. A hivatalos adatok szerint legalábbis. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás