Helyes volt-e feloldani a karantént Magyarországon úgy, hogy több fertőzött volt, mint amikor elrendelték?
Május elején és közepén, a vidéki, illetve a budapesti kijárási korlátozások feloldásakor sokaknak feltűnt, hogy a lazítás elrendelésekor sokkal több volt Magyarországon az aktív fertőzött és a napi halálozási szám, mint március közepén, amikor bevezették a korlátozásokat (lásd táblázatunkat).
Kifejezetten irracionálisnak tűnhet, hogy a járványnak egy látszólag súlyosabb szakaszában feloldjuk azokat a korlátozásokat, amiket a járvány sokkal enyhébb szakaszában vezettünk be.
Adódik a következtetés: vagy nem volt indokolt a karantén bevezetése, vagy nem akkor és nem olyan mértékben, ahogyan megtörtént, vagy most nem indokolt a feloldása, vagy elhallgatnak valamit a döntéshozók, vagy nem értenek hozzá, esetleg politikailag motivált döntéseket hoznak.
Fontos megállapítani, hogy a fenti feltételezések nem szakmai érveken alapulnak, csupán egy logikai következtetésen, ami abból a premisszából indul ki, hogy a karantén feloldása irracionálisnak tűnik, tehát valami nem stimmel. Sokan készpénznek veszik és azonnal elfogadják azt a megállapítást, hogy a pillanatnyi fertőzöttségi mutatók önmagukban leírják az aktuális járványhelyzetet, és ennek kellene meghatároznia védekezési stratégiánkat. Ha tehát ezek a mutatók most rosszabbak, mint a járvány elején voltak, akkor nem racionális a feloldás, vagy korábban nem volt racionális a bevezetés – a mostani enyhe átfertőződés mellett inkább az utóbbi a népszerűbb vélekedés. Ez azonban egyáltalán nem igaz: a karantén elrendelésére vagy feloldására vonatkozó döntések az adott időpontban számos szempontból nagyon is racionálisak lehettek.
Több fronton is változott a helyzet
Kezdjük a legfontosabbal: nem igaz, hogy irracionális döntésnek számít rosszabb fertőzöttségi mutatók mellett feloldani egy karantént. Ez nem azt jelenti, hogy a felsorolt állítások közül esetleg ne lehetne valamelyik igaz vagy részben igaz, csak azt, hogy a közkeletű – csupán a fertőzöttségi adatokon alapuló – primitív érvelés hamis, és abból nem lehet a fenti követleztetéseket levonni. A látszat az, hogy a helyzet most lényegében ugyanolyan, mint a járvány kezdetekor volt, sőt még rosszabb. Csakhogy ez nem így van, és ennek kifejtését négy részre bonthatjuk. Adott időpillanatbeli helyzet leírásához tartozik a járvány aktuális állapota, a felkészültségünk állapota, de emellett az is, hogy éppen mit tudunk, és az is, hogy éppen mi a célunk. Ezek közül egyikre sem igaz, hogy ne változott volna semmi, hiszen mindegyik fronton jelentős változás történt a karantén előtti állapothoz képest. Nézzük őket sorban!
Ami a járvány állapotát illeti egy adott időpontban, a legfontosabb mutató nem a fertőzöttek száma – főleg a járvány elején, amikor még kevés fertőzött van –, hanem a reprodukciós ráta, ez határozza meg hogy mennyire súlyos a folyamat. A karantén elrendelése előtti időszakról nem tudjuk pontosan, hogy milyen magas volt a reprodukciós szám, de nagy valószínűséggel 1 fölötti lehetett, mert az igazolt tesztelések alapján elindult egy exponenciális növekedés a fertőzöttek számában – ez az, amit nem volt szabad hagyni eszkalálódni.
A karantén hatására aztán a reprodukciós ráta minden valószínűség szerint 1 alá csökkent, és ezzel a járvány terjedése jelentősen visszaesett. A feloldás pillanatában tehát nem ugyanaz a helyzet, mint kezdetben volt, mert más a reprodukciós szám. Ráadásul minden bizonnyal a feloldás után sem áll vissza a járvány előtti időkre jellemző társas közelség, tehát még a lazítás után is jó darabig egy elfojtott reprodukciós ráta lesz a jellemző, vagyis a mostani helyzet két szempontból is eltér a korábbi periódustól, mégpedig számunkra kedvező módon. (Mellesleg ha valaki mégis a fertőzöttek számát akarja összevetni, akkor, mivel itt exponenciálisan felfutó folyamatokról van szó, valójában a fertőzöttek számának logaritmusait érdemes összehasonlítani egymással, és ha ezt tesszük, nem tapasztalható nagy különbség. De nem ez az elsődlegesen fontos paraméter.)
A fertőzéses esetek számát leíró adatokról azt is érdemes tudni, hogy az egy adott pillanatban ismert adatok a két héttel korábbi állapot lenyomatai, az aktuális intézkedések hatásait pedig két héttel később lehet érzékelni azon okból kifolyólag, hogy a betegség lefolyása lappangási idővel együtt átlagosan ennyi ideig tart. Hasonló fertőzöttségi és napi halálozási adatok tehát mást jelentenek a járvány felszálló ágában és mást a leszálló ágban.
Azt, hogy a kutatók és döntéshozók elég jól eltalálták, hogy mikor jön a leszálló ág, és mikor érdemes feloldani a korlátozásokat, az mutatja, hogy aznap még nem tudhatták, de később kiderült: az aktív fertőzöttek száma a vidéki korlátozások feloldásának első napján érte el a maximumot (május 4-i csillagozott adat a táblázatban), tehát a tetőzés napra pontosan a feloldások időpontjával esett egybe. Korábbi járványdinamikai cikkemben pedig azt is bemutattam, hogy adott hosszúságú karantént időzítése akkor optimális, ha épp a tetőzés előttre esik. Ez igen meggyőző érv arra, hogy a feloldás időszerű volt.
Ami a felkészültségünket illeti, természetesen abban is volt változás: időközben igyekeztünk jobban felkészülni a fertőzöttek kórházi ellátására. Hogy ez hogyan sikerült, és milyen áron, azt sokan kritizálják, de tény, hogy ebben a tekintetben is volt változás a karantén elrendelésekor tapasztalható állapothoz képest.
Mennyiben változott a tudásunk? A járvány elején még nem rendelkeztünk tömeges tesztelésből származó kutatási eredményekkel, meg úgy egyáltalán szinte semmilyen statisztikával, ahogy azt sem tudhattuk, hogy a különféle rendeletek pontosan milyen módon és milyen korosztályok között hogyan változtatják meg a társas távolságtartást. Ezt a karantén alatt a kutatók többféle módszerrel is monitorozták (kérdőíves felmérés, mobilhálózatos adatok), és most már elég sok információ áll rendelkezésünkre arról, hogy azoknak a karanténintézkedések, amilyenekre eddig még talán soha nem volt példa, milyen hatásuk van a mai modern társadalomban. Ez az információ fel tud vértezni minket a később esetlegesen szükséges további védekezés során. Ami a mért fertőzöttségi adatokat illeti, azokból sem igazán a konkrét átfertőződési arány a lényeges, mert azt sejtettük, hogy a nyájimmunitástól igen távol állunk, hanem inkább a belőlük levonható következtetés arra vonatkozóan, hogy a karantén alatt milyen alacsony szintre sikerült a reprodukciós rátát levinni, következésképp most milyen mértékben lehet lazítani.
Akkor a pöröly, most a tánc
Végül az sem mindegy, hogy mi a cél. A járvány elején megvolt a lehetősége annak, hogy ha a karantént későn vagy nem elég nagy szigorral vezetjük be, olyan sorsra jutunk, mint mondjuk Olaszország. De ha nem állt volna fenn ez a veszély, akkor is érdemes volt még az exponenciális terjedés legelején elrendelni a drasztikus karanténintézkedéseket, mert a késlekedéssel hosszú távon sokat romlott volna a helyzet. Ez a megelőző stratégia a pöröly és a tánc módszer, ami pont arról szól, hogy miként kezelhető úgy a járvány, hogy ne legyünk évekre, hónapokra az otthonunkba zárva. Patikamérleggel nyilvánvalóan senki nem tudta volna kimérni, hogy pontosan milyen mértékű karantén a megfelelő, kockáztatni viszont senki nem szeretett volna. Akkor az erőteljes pörölycsapás volt a cél, most viszont jöhet a tánc: a cél, hogy ne lépjünk újra az exponenciális növekedés fázisába, de legalábbis maradjunk kontrolláltan az egészségügyi rendszer kapacitási korlátain belül, és ha ehhez feltétlenül szükséges, akkor időszakosan újra szigorúbb korlátozásokat lehet majd bevezetni.
A döntéshozók valóban nem kommunikálják megfelelően, hogy pontosan mit miért lépnek, melyek a rövid és hosszú távú célok, és erről sajnos nem is zajlik érdemi társadalmi párbeszéd. Sokan tartják furának azt is, hogy most a feloldással egészen szabadjára engedték az embereket, sok mindent az egyéni belátásukra bízva, de nem adva meg hozzá a kellő tájékoztatást és információt. De még akár ennek is lehet racionális indoka: kiderülhet, hogy önszabályozó módon milyen elővigyázatosak az emberek, és milyen mértékben tud megvalósulni társas távolságtartás önkéntes alapon, amit a továbbiakban is tudnak monitorozni. Ez is fontos információ, amit a későbbiekben figyelembe lehet majd venni.
A vidéki és a budapesti korlátozások feloldásának időbeni szétválasztása nemcsak a fokozatosság miatt lehetett fontos, hanem azért is, mert így még jobban monitorozhatók voltak a különféle intézkedések hatásai. Budapest külön kezelését is sokan kritizálták, pedig ennek számos szakmai indoka lehetett. Érdemes külön is megemlíteni, hogy legújabban egyre erősebb a gyanú, hogy a járvány terjedésében és fenntartásában sokkal nagyobb szerepük van az úgynevezett szuperterjesztőknek, mint azt korábban gondolták. (Szuperterjesztőknek azokat a fertőzötteket nevezik, akik egymaguk arányosan sokkal több egészséges embernek adják át a betegséget, mint a többi, átlagos fertőzött.) Ha ez a helyezet, akkor a nagyvárosokban megvalósuló korlátozások különösen fontosak, mert a szuperterjesztők leginkább ott fejtik ki hatásukat.
Összefoglalva tehát a karantén előtti helyzet számos tekintetben különbözik a karantén feloldásakor fennálló helyzettől:
- a karantén bevezetése előtt más volt reprodukciós ráta, mint a karantén feloldása előtt;
- időközben maradandóan megváltozott az emberek rendeletek által nem szabályozott magatartása is;
- a járványgörbe eltérő fázisában vagyunk: a felszálló ág helyett lokálisan leszálló ágban;
- más az egészségügy felkészültsége;
- bővült az átfertőzöttségről szerzett tudásunk;
- jobban ismerjük a különféle rendeleteknek a társas távolságtartásra vonatkozó konkrét hatásait.
Összességében tehát téves az a megállapítás, hogy a karantén feloldásakor jelentősebb volt a járványveszély, mint kezdetben, pusztán azért, mert a fertőzöttek száma akkor több volt, mint a lazítás elrendelésekor. Az viszont most is igaz, hogy a veszélyeztettek egyénileg továbbra is ugyanúgy veszélyeztettek, mint korábban, és bár a populációban csekély a fertőzöttek száma, fokozottan kell ügyelniük magukra, és nincs különösebb indok arra, hogy most másképp viselkedjenek, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt. A bezártság nyomasztó, de meg lehet találni a módját, hogy anélkül is elővigyázatosak legyünk, és segítsünk idősebb társainknak, akik szokásaikat nehezebben tudják megváltoztatni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
