Amikor március végén Magyarországon is elrendelték a kijárási korlátozásokat, és a „Maradj otthon!” lett a jelszó a lakosság járványügyi védekezésében, voltak olyan csoportok, amelyek jogosan érezhették úgy, hogy magukra maradtak. Közéjük tartoznak azok a szenvedélybetegek, alkohol- vagy drogfüggők, akiket a karantén előtt – nem is olyan nagy túlzással – a személyes konzultációk, a csoportos terápiák tartottak életben.

A velük foglalkozó addiktológiai osztályok munkatársainak, alapítványi segítőknek gyorsan kellett reagálniuk a helyzetre, napok alatt kidolgozva egy olyan módszert, amely addig előttük is ismeretlen volt: az online térbe kellett helyezni a terápiát, amelynek szerves része az otthonitól eltérő környezet, a személyes jelenléten alapuló bizalmi kapcsolat vagy a testbeszéd megfigyelése.

Bár ezek alapján úgy tűnhet, hogy az online terápia bukásra volt ítélve, az addiktológiai szakértők összességében meglepően pozitív tapasztalatokról számoltak be az elmúlt hónapokból.

A szükség szülte az online terápiát, de olyan jól működött, hogy megtartják

„A hosszú bezártság alatt előfordulhat, hogy nem jutsz hozzá a megszokott adagodhoz, de az is lehet, hogy többet iszol vagy szívsz és problémád adódik az alkohollal, vagy a drogokkal. Fontos, hogy ne veszítsd el a mértéket, tartsd meg a kontrollt és próbálj meg minél tovább józan maradni!” – ezzel a felhívással indította el a Kék Pont Alapítvány saját közösségi fórumát, az Alkohol és Drog Karantént, ahol a szenvedélybetegek anonim és biztonságos légkörben oszthatták meg egymással gondolataikat és tapasztalataikat, segítő szakemberek jelenlétében.

Bár a közösség ereje is fontos, a személyes konzultációkat ez természetesen nem válthatta ki teljesen. A kapcsolattartást Skype-on, Messengeren, telefonon és emailen keresztül kellett megoldani, és bár eleinte a felépülőknek és a segítőknek is szokatlan volt a helyzet, három hónap után elmondható, hogy mindkét oldalon otthonosan mozognak az online térben – mondta a Qubitnek Lencse Menyhért, a Kék Pont Gát utcai ambulanciájának vezetője.

A Kék Pont két helyszínén azonban valamelyest eltérő tapasztalatokról számoltak be. Míg a Gát utcai ambulancián a meglévő kliensek rendszeresebben jelentkeztek konzultációra (a kontaktusok száma 20-30 százalékkal nőtt), addig a békásmegyeri központban az újonnan érkezők száma nőtt jelentősen. Bár ennek okait még vizsgálják, a kékpontosok szerint ez amiatt is lehet, hogy a segítséget kérők általában is ide jelentkeznek be, és a karantén miatt többen érezték úgy, hogy itt a lehetőség belevágni a józanságba, az otthon maradás miatt jobban be tudják osztani az idejüket, és így nagyobb volt az elhatározás a szerhasználat elhagyására.

A bezártság miatti motiváció mellett persze olyan esetek is előfordultak, amikor a karantént krízisként megélők a visszaeséstől tartottak, és felismerték, hogy nem lesz lehetőség a problémákkal az ambulanciára bejárni, így önállóbbakká váltak, ami Lencse leírása szerint „növeli az énhatékonyságot, ami a józanság megtartásában fontos katalizátor.”

Az online forma lehetőséget nyújtott a terápiára jelentkezésre olyan személyeknek is, akiknek a hagyományos ellátási formában erre nem volt lehetőségük. Segítséget kért a Kék Ponttól például egy olyan, külföldi karanténban tartózkodó magyar nő is, aki elveszítette az állását, és bár a korlátozások előtt már csökkent a marihuánafogyasztása, a karantén alatt visszaállt a napi kétszeri szívásra, és depressziós érzések, öngyilkossági gondolatok kerülgették.

Az internetes kapcsolattartás továbbá megkönnyítette az olyan esetek ellátását is, amikor „a tünetek gyakori, akár napi szintű monitorozására és intervencióra volt szükség, például krízisek vagy gyógyszeresen kezelendő alkoholelvonás esetén.”

Nehezebb volt kialakítani a bizalmi kapcsolatot

Ezzel együtt a Kék Pont szakértői azt is megemlítették, hogy az alsó középosztálybeli klienseknél esetenként nehézséget okoz az online formával járó eszközhasználat, vagy például kevés az igénybe vehető eszköz, például egy olyan családban, ahol 3-4 főre egyetlen telefon jut.

Lencse 13 kliense között például egy olyan személy van, akinek szociális helyzete nehezíti meg a kapcsolattartást, mert a családban hárman használnak egy telefont, de a kollégáinál is az az általános, hogy tíz főre egy-két hasonló helyzetben lévő kliens jut. Voltak, akik azzal oldották meg ezt a logisztikai problémát, hogy már az online konzultáció bevezetésekor jelezték, hogy nem állnak rendelkezésükre a szükséges eszközök, ezért majd inkább visszatérnek a hagyományos terápiára, amikor újranyit az ambulancia.

A Kék Pont munkatársainak lényegesen több munkát hozott a karantén, mivel megterhelőbb, gyakoribb konzultációt igényelt a kliensek többsége. Leszűkültek a kommunikációs csatornák, a testbeszéd kevésbé megfigyelhető, és emiatt nehezebben alakul ki a bizalmi kapcsolat. Az is zavaró tényező lehet, hogy adott estben túl közelről érzékelhető a mimika – az egyik terapeuta arról számolt be, hogy az egyik kliense úgy állította be a kameráját, hogy „az egész konzultáció alatt alulról látta az arcát, de leginkább az orrlyukait.”

A videós kapcsolattartás során többször beszűrődött a háttérből a személyes tér, például a felépülő vagy a konzultáns otthonának részletei, ami olykor több információval is szolgálhat, de problémás is lehet. A családtagok jelenlétével sérülhet a bizalmas kommunikációhoz szükséges intimitás, ezért volt olyan eset, amikor az egyik kliens inkább lement az utcára, és egy padon ülve folytatta a konzultációt.

„Olyan szabályokat is tisztáznunk kell, amik idáig evidensek voltak. Azon kívül, hogy nem egy térben vagyunk, minden más körülménynek ugyanolyannak kell lennie. Fontos, hogy a konzultáns és a felépülő ugyanúgy készüljenek fel az ülésre külsőleg is: rendezett megjelenésben, zárt térben, a monitor előtt ülve. Volt olyan eset, amikor kiderült, hogy a kliens még ágyban van, mert nem gondolta, hogy a kamerát is bekapcsoljuk. Egy másik ülés közben a kliens a konyhában tevékenykedett, egy harmadik pedig az utcán sétált konzultáció közben.”

Mivel a metakommunikációs jelzések befogadása hiányossá vált, így kevésbé lehet a kliens „itt és most” reakcióira hagyatkozni, az új helyzetben kiemelten fontos szerepet kapott, hogy a konzultánsok az eddigieknél nagyobb mértékben felkészüljenek előre a terápiára.

A felépülők mellett a szakembereket is érintették a karanténnal járó problémák, például az alvászavar vagy a napirend felborulása, ami befolyásolhatja a segítő munkát. Ez a sajátos helyzet azonban nemcsak a konzultánsok összetartását erősítette, de a közös problémák (szorongás, bizonytalanság) jelenléte a segítők és klienseik közötti kapcsolatot is erősítheti.

A tapasztalatok alapján a Kék Pontban úgy döntöttek, hogy ugyan már az előírt szabályok betartása mellett lehetőség van a személyes találkozásra is, egyelőre előtérben maradnak az online konzultációk, amelyek akár hosszú távon is kiegészíthetik a hagyományos terápiákat. „Már két felépülő is jelezte, hogy messze laknak, nincs autójuk, eddig sokat kellett utazni, ezért kifejezetten kérik, hogy maradjunk online kapcsolatban” – mondta Lencse.

Egy szerhasználónak a járványhelyzet sem más, mint bármilyen krízis

A budapesti Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet április elején jelentette be, hogy a járványhelyzet alatt online folytatják a szenvedélybetegek konzultációját. A betegirányítás, az orvosi konzultációk és a pszichológiai beavatkozások rendszerét itt is nagyon rövid idő alatt kellett teljes mértékben átalakítani, de Fazekas Zsolt, az osztály addiktológiai konzultánsa szerint sikerrel vették az akadályokat: „A betegszám érzékelhetően emelkedett, tehát aki ellátáshoz szeretett volna jutni, annak hozzáférhetők voltunk.”

A nehézségek a Nyírő klienseinél is elsősorban technikai jellegűek voltak, az internet leterheltségéből vagy eszközproblémákból fakadó adatátviteli akadozások nehezítették a kapcsolattartást, de a betegek többsége jól alkalmazkodott a megváltozott lehetőségekhez. „Ezzel együtt gyakrabban fordult elő olyan eset, hogy lemondás nélkül a megbeszélt konzultációs időpontban a betegek nem jelentek meg, ami az élő terápiában kevésbé jellemző” – mondta Fazekas.

Az osztályon ugyanakkor nem figyeltek meg a szokásosnál nagyobb mértékű visszaeséseket a karantén alatt. „A visszaesés része az addikciónak. Egy-egy ilyen esemény annyit jelent, hogy a beteg produkálta a betegségének a tüneteit. A karantén alatt nem tapasztaltunk nagyobb arányú visszaesést, mint bármikor máskor, sőt, sikeres józanságmegtartásokat ugyanúgy tapasztaltunk egykori klienseink körében, mint visszaeséseket.”

Fazekas véleménye szerint a járványhelyzet és a vele járó esetleges társadalmi és gazdasági nehézségek azért nem jelentettek lényegi különbséget a szerhasználók viselkedésében, mert a szenvedélybetegeknél bármilyen, az életben jelentkező krízis katalizálhatja a betegség kialakulását.

„Azoknál a betegeknél, akik addikciójuk kapcsán éppen egy aktív szerhasználói szakaszban járnak, a rendkívüli állapotok megélése okozhatott fokozottabb szerhasználatot. Azonban egy aktív szerhasználónál a használat fokozódását bármi kiválthatja. Tehát azoknál, akik a jelenlegi helyzetet jelölik meg az addiktológiai állapotuk súlyosbodásaként, valószínűleg ugyanazt az állapotromlást kiváltotta volna bármilyen más hétköznapibb esemény is, amit az egyén kritikusan él meg. Petőfi Sándor sorai jól szemléltetik ezt az állapotot:

Szeret a lyány? iszom örömemben,
Nem szeret? kell inni keservemben.”

Bár a terapeuták online folytatták a munkájukat, az intézetben nem állt le teljesen a személyes addiktológiai ellátás. Mivel a függőségekből való felépülés első szakasza a szer elhagyásával, a megvonással indul, és ennek akár életveszélyes fizikai és pszichés tünetei is lehetnek, a drogambulancián a kijárási korlátozás ideje alatt sem szünetelt a járóbeteg-ellátás.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: