Indonéziában koporsóba fektették, aki nem hord maszkot, de hamar leálltak vele
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Indonéziában kreatív módszerekkel szabályozzák a járványügyi intézkedések betartását, ami nem is csoda, mert Délkelet-Ázsia egyik legfertőzöttebb országáról van szó. A napi esetszámok gyakorlatilag szünet nélkül nőnek március óta, különösen meredeken az elmúlt néhány hétben. Eddig több mint 187 ezer fertőzöttet regisztráltak, és több mint 7800 haláleset történt a koronavírus miatt. Igaz, a népes országban az egymillió lakosra jutó esetszám (684) alatta marad a magyarországinak is (765).
A BBC helyi tudósítója szerint szerdán vezette be a kelet-jakartai Kalisari kerület azt a meghökkentő új szabályt, hogy aki nem hajlandó maszkot viselni, az ezért járó 17 dolláros pénzbírságot vagy közmunkát (például középület-takarítást) azzal is kiválthatja, hogy nyilvánosan belefekszik az erre a célra szolgáló koporsóba. A koporsó jelképes ugyan, de azért pontosan úgy néz ki, mint az igazi, és aki benne fekszik, természetesen maszkban teszi ezt.
Egy hivatalosság szerint a demonstratív büntetés célja az volt, hogy a szabályszegő magába szálljon, és „elgondolkodjon rajta, mit is tett, mert a COVID-19 miatt fennáll a kockázat, hogy igazi koporsóba fektessék”.
A valóban elrettentő erejűnek tűnő büntetés azonban egyrészt nagy tiltakozást váltott ki, másrészt nem passzolt a járványvédekezésről szóló általános rendelkezésekhez, így pénteken már el is törölték a szabályt. Pedig az egyik megbüntetett férfi nem panaszkodott, azt mondta, hogy ez volt a leggyorsabb és legolcsóbb vezeklési mód.
Nem ez a koporsók egyetlen felhasználási módja az indonéziai járványban, a múlt hét óta önkormányzati dolgozók teljes védőfelszerelésben, koporsókkal tartanak napi rendszerességű felvonulást Jakartában, hogy figyelmeztessék az embereket a járvány veszélyeire. A sokk-kampány a jövő héten is folytatódik.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Miért sújtja jobban a járvány Londont és Párizst, mint Delhit vagy Bangkokot?
Az emberek életkora, a kultúra, a hőmérséklet és a járványügy reakcióideje: szakértők szerint ez a négy tényező befolyásolja leginkább, hogy az egyes országokban és városokban mennyire szabadul el a járvány. De mi a helyzet a Kelet-Európát is védő BCG-oltással?
A szociopaták már maszkot sem hordanak
Egy friss brazil kutatás szerint a szociopata és antiszociális személyiségjegyeket hordozók kevésbé hajlamosak együttműködni a koronavírus elleni küzdelemben. A szociopaták a maszk mellett a kézmosást és a távolságtartást is hajlamosabbak kerülni.
Egy nő 56 embert fertőzött meg a Starbucksban, de a maszkot viselő dolgozók megúszták az esetet
A koreai eset jól példázza a maszkviselés fontosságát, és azt is, hogy miért nem érdemes járvány idején beülni egy kávézóba, a légkondi alá. Az új korlátozások miatt most hordhatják a maszkot kültéren, beltéren.