Statisztikusok és adattudósok régóta mondják, hogy a koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában felesleges egymáshoz méregetni az egyes országok adatait, mivel nagyon eltérő gyakorlatok rejlenek a különböző számok mögött. A franciák az idősotthonokban elhunytakat is beszámítják a hivatalos statisztikába; a britek sokáig csak a kórházi halottakat jelentették; a belgák teszt nélkül is rámondják, hogy koronavírus, Jemenben pedig nem is nagyon tesztelnek.

Aki viszont mégis szétnéz, hogy mi folyik a szomszédban és a világon, azt láthatja, hogy a SARS-CoV-2 kifejezetten válogatós. A világ egyik felén megbénítja a nagyvárosok ellátórendszerét, máshol szinte meg sem állt az élet a metropoliszokban. Sőt, gyakran egymással szomszédos országokból érkeznek jelentősen eltérő adatok.

A New York Times május elején megjelent cikke több ilyen példát is felsorol:

• Irán 6733 halálos áldozattal a járvány által leginkább sújtott ázsiai ország, Kínát is előzve, míg Irakban a hivatalos adatok szerint 112 halottnál járnak;
• a Dominikai Köztársaság már 10 900 fertőzöttet jelentett, míg a karibi sziget másik országa, Haiti csak 209-et;
• Indonéziában eddig 1007 ember halt meg a járványban, Malajziában csak 109 áldozatot szedett a koronavírus.

Bár az első kettőt akár az elvégzett tesztek eltérő számával is lehet magyarázni, a két délkelet-ázsiai országban egyértelműen a járványügyi intézkedések sebessége és szigora döntött a különbségről.

Miközben az egész bolygót bejáró vírus olyan világvárosokon söpör végig, mint New York, London vagy Párizs, eddig úgy néz ki, hogy megkíméli Újdelhi, Bangkok vagy Lagos nyüzsgő városait. Hogy ez miért lehet, arra számtalan elmélet született az elmúlt hónapokban.

A meleg éghajlatú, alacsony átlagéletkorú fejlődő országok többsége eddig megúszta a járvány berobbanását, ami arra engedne következtetni, hogy az időjárás és a demográfia lehet a kulcs, de ezt a teóriát borítják az egyaránt trópusi és viszonylag fiatal Indonézia, Brazília vagy Peru adatai.

De még Délkelet-Ázsiában is vannak olyan országok, ahonnan fertőzötteket is alig jelentettek, ami akár azt is jelentheti, hogy egyes területekre még mindig nem ért el a járvány – Oroszország és Törökország is sokáig húzta a berobbanást a nyugati országokhoz képest, de meg nem úszta.

Orvosok, kutatók és járványügyi szakértők világszerte hangoztatják, hogy egyelőre nincs elég adatuk ahhoz, hogy teljes képet tudjanak alkotni erről a járványról. Még mindig sok olyan ország van, amely nem szolgáltat elegendő információt – hol a tesztek mennyisége hagy kívánnivalót maga után, hol a halálos áldozatok számát becsülik alá.

A Times ezért több mint két tucat fertőzésesbetegség-szakértőt, egészségügyi vezetőt, epidemiológust és kutatót kért meg arra, hogy nevezzék meg azokat a tényezőket, amelyek a mai ismeretek alapján a leginkább befolyásolhatták, melyik országban mennyire robbant be a vírus. Négy fő kategóriára sikerült szűkíteni a kört.

1. Demográfia

Bár vannak kivételek, az adatok azt mutatják, hogy számos olyan ország elkerülte a súlyos járványt, ahol fiatal a népesség. Ahogy az viszonylag korán kiderült, a gyerekek és a fiatalok ugyan el tudják kapni a koronavírust, és erősebb immunrendszerüknek köszönhetően akár tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel is tovább tudják adni a fertőzést, de ők maguk kevésbé hajlamosak a komolyabb megbetegedésre. És ha egy társadalomban kevés a könnyebben fertőzhető, veszélyeztetett korú polgár, akkor a járványügyi mutatók is kedvezőbbek lesznek.

Itt jön a képbe az elmélet legfontosabb példája, Afrika, a legfiatalabb kontinens, amelynek teljes lakossága több mint 60 százalékát a 25 évnél fiatalabbak teszik ki, és amelynek 1,3 milliárd lakosára három hónap alatt alig több mint 70 ezer regisztrált fertőzött és összesen 2409 haláleset jutott a járványban.

Ehhez képest Olaszország, a járvány által leginkább sújtott négy európai ország (Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Olaszország) egyike, a világ második legidősebb nemzete, ahol a 65 év fölöttiek teszik ki a népesség 23 százalékát. A járvány olasz áldozatainak átlagéletkora 80 év körül mozog. A legidősebb nemzet egyébként Japán (27 százalék 65 év fölött), a legnagyobb kivétel, ahol 126,5 millió lakosra jutott eddig 16 ezer fertőzés és 657 haláleset – igaz, a tesztelést sem vitték túlzásba.

Két ország példája azt is szépen mutatja, hogy mi történik akkor, amikor – például idősotthonok helyett – egymással összezárt fiatalok között tör ki a járvány. Szaúd-Arábiában 42 925 fertőzöttre jutott 264 halálos áldozat, míg Szingapúrban 25 346 fertőzés és 21 haláleset a mérleg – ezekben az országokban a legtöbb koronavírusos esetet külföldi vendégmunkások zsúfolt szállóin regisztrálták, és mivel többségükben jó kondiban lévő fiatalokról volt szó, kórházba kerülés nélkül átvészelték a vírust.

2. Kultúra

A társasági távolságtartás az egyik legszélesebb körben bevetett járványügyi intézkedés, amit egyes országokban nem is nagyon kellett annyira erőltetni, mert azok kultúrájába van kódolva.

A viszonylag alacsony esetszámokat prezentáló Indiában és Thaiföldön például a távolból köszöntik egymást az emberek, két tenyerüket összesimítva, míg Dél-Koreában és Japánban meghajlással vagy fejbólintással üdvözlik egymást, és a szájmaszk használatát eddig sem vetették meg. Ezzel szemben Olaszország és Spanyolország a heves kézfogás és ölelgetés hazája, de a teóriát kicsit gyengíti, hogy a szintén kontaktuskedvelő közel-keleti országokban alacsonyak a fertőzési mutatók.

Az idősek gondozása a fejlődő országok nagy részében családi, otthoni feladat, ami magyarázatot adhat a halálesetek különbségeire is, hiszen a jobban érintett fejlett országokban az idősotthonok jelentik a járvány legnagyobb gócpontjait. A szegényebb nemzetekben ráadásul a tömegközlekedés sem olyan kiterjedt, mint a nyugati világban, ami szintén számos fertőzéstől menthette meg őket.

A szakértők ide sorolják még a különböző okok miatt elzárt nemzeteknek azt az adottságát is, hogy kevés turistát fogadnak, ezért megúszhatták, hogy tömegesen hurcolják be a vírust. A dél-csendes-óceáni szigetországokban vagy a Szubszaharai Afrika államaiban egyébként sem hasít a turizmus, míg a politikailag instabil országokba (Venezuela, Líbia, Irak) sem látogatnak sokan mostanában.

3. Hőmérséklet

Talán nincs olyan kutatási eredmény, amire jobban vágynának most az emberek, mint hogy kiderüljön, a meleg idő gyengíti a vírust. Erre engedett következtetni, hogy a mérsékelt éghajlati övezet országaiban, mint Olaszországban vagy az Egyesült Államokban a téli-kora tavaszi hidegben terjedt a leggyorsabban a járvány, amikor a trópusokon még szinte nyoma sem volt.

Bár más típusú koronavírusok (például ami a náthát okozza) kevésbé fertőznek melegebb, nedvesebb éghajlatban, és ez akár a SARS-CoV-2-re is igaznak bizonyulhat, a szakértők szerint nem érdemes ettől az egy tulajdonságtól jelentős esetszámcsökkenést várni, mivel a vírus más tulajdonságai ellensúlyozzák a meleg időjárásból származó esetleges előnyöket. Ráadásul a trópusi országokban az eddigi alacsony számok láttán könnyen elbízhatják magukat, ami tömeges fertőzéseknek ágyazhat meg, ha egyszer megérkezik a járvány.

Kutatók szerint az viszont segíthet, hogy az emberek jó időben több időt töltenek a szabadban, hiszen a zárt terek fokozhatják a fertőzés esélyét – persze a távolságtartásra és a higiéniára továbbra is ügyelni kell. És bár kutatások bizonyították, hogy a Nap UV-sugarai a felületeken pusztítják a vírust, a fertőzések többsége a fertőzöttekkel való érintkezés útján terjed, nem felületekről szedik össze a vírust.

4. Reakcióidő

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a tömegrendezvények betiltása, a kijárási korlátozások, valamint az iskolák és egyes üzletek bezárása hatásos módszereknek bizonyultak, mivel bevezetésük után világszerte laposodni kezdtek a járványgörbék. De az is sokat számított, hogy ki milyen gyorsan reagált a vírus felbukkanására.

Afrikában a korábbi járványok (pl. HIV, Ebola) tapasztalataiból meríthettek, és több országban korán előírták a maszkviselést, lezárták a határokat, és elkezdték a kontaktkutatást. A máig 338 fertőzést és 19 halálesetet jegyző, 7,5 millió lakosú Sierra Leonéban például a 2014-es ebolajárvány alatti protokollt vették elő újra: a kormány minden térségben sürgősségi központokat állított fel, és 14 ezer egészségügyi dolgozót állított munkába, akik közül 1500-an kizárólag kontaktkutatást végeznek.

Az olyan országok adataival viszont a szakértők sem tudnak mit kezdeni, mint Kambodzsa vagy Laosz, ahol annak ellenére maradtak alacsonyak a fertőzési számok, hogy csak mérsékelt korlátozások voltak érvényben, vagy épp Libanon, ahol a muszlimok iráni és a keresztények olaszországi zarándokútjai miatt kellett volna berobbannia a járványnak a papírforma szerint.

És vannak szimplán szerencsés nemzetek, ahol a politikai impotenciát a jó földrajzi adottságok ellensúlyozzák. „Indonéziában olyan egészségügyi miniszterünk van, aki azt hiszi, hogy imával el lehet űzni a járványt, és keveset is tesztelünk. De szerencsések vagyunk, hogy annyi szigetből áll az ország, ami az utazást, és így talán a fertőzés terjedését is korlátozza” – mondta a New York Timesnak Pandu Riono, az Idonéziai Egyetem fertőzéses betegségekkel foglalkozó kutatója.

De mi van a BCG-oltással?

Egy szempontot azonban csak egy félmondatban említ a Times körképe, pedig Magyarországra nézve akár kulcsfontosságú is lehet. Hogy a csecsemőkori, tuberkulózis elleni BCG-védőoltás hatásos-e a SARS-CoV-2 ellen, arra máig nincs bizonyíték, de a statisztikák általánosságban mégiscsak afelé mutatnak, hogy  azokban az országokban kevesebb a súlyos beteg és a haláleset, amelyekben kötelező (vagy az előző évtizedekben kötelező volt) ez az oltás.

És ugyanez fordítva: a leginkább érintett országok többségében (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország) sosem, vagy csak rövid ideig volt kötelező a BCG-oltás, amit egyébként egy nem is túl erős (50-80 százalékban hatásos) tbc-vakcinának tartanak, de egyes kutatók szerint általános immunerősítő hatása miatt valamennyi védelmet mégis nyújthat a koronavírus ellen.

Ha megnézzük a fenti térkép legérdekesebb szomszédos országait, ahogy a Válasz Online is tette, olyan érdekességek derülnek ki, mint hogy

• Spanyolországban 576, Portugáliában 115 halálos áldozat jut egymillió lakosra;
• az USA 252, Kanada 137, Mexikó (ahol egyébként elég keveset tesztelnek) 30 halálesetet számlál egymillió lakosonként;
• Németországban pedig az egykori NDK (itt kötelező volt a BCG-oltás) és NSZK területe között nagy a különbség, ráadásul ez a védettség magyarázatot adhatna arra is, hogy miért maradhatott ki Berlin a nagy európai járványgóc-fővárosok sorából.

De amíg nem bizonyítják, hogy a több évtizedes vakcina valóban hatással lehet a koronavírus-fertőzésre, minden érvre jut egy ellenérv is. Franciaországban például 1950 és 2007 között kötelező volt a BCG-oltás, mégis az egyik legfertőzöttebb országgá vált; ahogy Baszkföldön, Spanyolország egyetlen tartományában, ahol egészen 2013-ig kötelező volt a vakcina, sem regisztráltak feltűnően kevesebb fertőzöttet az ország többi részéhez képest. Erre az lehet a válasz, hogy míg a volt szocialista országokban szinte teljes volt az átoltottság, Európa nyugati részén jóval kisebb arányban, 31–80 százalékban volt beoltva a lakosság egy 2005-ös felmérés szerint.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás