Az algoritmusok végigkísérik az életünket: onnantól kezdve, hogy reggel felkelünk, egészen addig, hogy mit nézünk meg lefekvés előtt a YouTube-on vagy a Netflixen, folyamatosan és buzgón adatokat szolgáltatunk magunkról. Tudják, hol jársz, mikor kelsz, mit veszel, sőt, ezek alapján azt is, hogy jó eséllyel mit fogsz venni. Cserébe te is megtudhatod, hogy milyen idő lesz holnap, vagy épp azt, hogy milyen eséllyel és sebességgel terjedhet el a világon egy fertőző betegség, akár az eboláról, akár a COVID-19-ről van szó.

Alessandro Vespignani olasz fizikus, a Northeastern Egyetem professzora nem a koronavírus miatt írta A jóslás algoritmusát: amikor megírta, a betegségről még nem is tudtak. A hálózatkutató fizikust persze nem lepte meg a világjárvány kitörése, hiszen számos kutatóhoz hasonlóan már évek óta figyelmeztette a világot egy új pandémiára. A jó hír az, hogy igaza volt (a rossz hír is ez). A magyar kiadás a Libri gondozásában már júniusban, jócskán a járványidőszakban jelent meg, amikor rengetegen ültek otthon önkéntes karanténban őrületes mennyiségű vécépapírral felszerelkezve, és érthető módon mindenki szerette volna tudni, hogy mit hoz a jövő.

Zika és ebola

Mivel korábban is voltak már járványok, a vírusok terjedését megfelelő mennyiségű adat birtokában viszonylag könnyű modellezni. Vespignani és csapata korábban a Zika- és Ebola-vírus terjedését próbálták meg megjósolni. A 2014-es ebolajárvány ideje alatt a kutatók egy mesterséges világban próbálták meg a lehető legtöbb körülményt figyelembe véve megtudni, hogy milyen iramban terjedhet a fertőzés. Az orvosok, a nemzetközi szervezetek és részben az előrejelzések miatt végül 2016 januárjában a két évvel azelőtt reménytelennek tűnő helyzet után végül 2016 januárjában Nyugat-Afrikát végül ebolamentesnek nyilvánították.

Ennél bonyolultabb volt a helyzet a Zikával: mivel a vírus által okozott betegséget, a Zika-lázat szúnyogok terjesztik, nem egymástól kapják el az emberek, olyan tényezőket is figyelembe kellett venni a modellezésnél, mint hogy milyen dél-amerikai környékeken elterjedt a szúnyoghálók használata. Mint kiderült, a gazdagabb környékeken jóval elterjedtebb a szúnyogháló, mint a szegényebbeken, ezért más terjedési sebességgel kellett számolni ott, ahol nem védekeztek így a moszkitók ellen. Ez azt is jelentette, hogy a szegényebbek nagyobb arányban fertőződhetnek meg a potenciálisan mikrokefáliát, azaz kisfejűséget okozó vírussal.

Mesterséges világok

Erről szól a könyv hatodik fejezete, a Mesterséges világok, amelynek az első alcíme „A következő világméretű járvány feltérképezése”. Annak ellenére, hogy a könyvben nyolc fejezet szerepel, nyilván mindenki, aki először veszi a kezébe a könyvet, ezt fogja felütni: Vespignani magára vállalta a jós szerepét, aki pedig mostanában járványmodellek iránt érdeklődik, nyilván a koronavírus jövőjére kíváncsi. Illetve inkább a saját jövőjére, de ez a kettő egyelőre a jelek szerint azért összefügg.

Mégis hiba lenne kihagyni az ezt megelőző fejezeteket: Vespignani és szerzőtársa, Rosita Rijtano, a La Repubblica egykori újságírója közérthetően ismerteti, hogy mire képes egy algoritmus és mire nem, mennyire nem a science fiction birodalmáról van szó, és hogy mennyire a hétköznapi életünk része lett valami olyasmi, amiről húsz évvel ezelőtt még csak nem is álmodhattunk.

Datifikálás

A harmadik fejezetben Vespignani azt írja, hogy 1986-ban az adatok 92 százalékát analóg módon tárolták, 2007-ben viszont már a 97 százalékukat digitálisan kezelték (ezt hívják datifikálásnak). Ezeket az adatokat aztán jóra és rosszra is lehet használni (az ötödik fejezet, A mesterséges intelligencia csapdái ezzel foglalkozik) –mindenesetre tény, hogy ha valaki próbált mondjuk repülőjegyet foglalni az analóg korban, lényegesen több kényelmetlenséggel szembesült, mint ma. Ezért súlyos árat fizetünk: lehet, hogy a GPS elvisz oda, ahová igyekszünk, de közben minden lépésünket figyelik, a vásárlásaink alapján meg tudják tippelni, hogy kire fogunk szavazni, és természetesen ezt a folyamatot ellenőrizhetik és irányíthatják is – erről szólt az elmúlt pár év. Mítoszokról és legendákról is le kell mondanunk: a könyv a művészi és a könyvpiaci siker témájával is foglalkozik, előbbiről a Qubiten Janosov Milán hálózatkutató bővebben is írt a Qubiten.

Vespignani könyve rendhagyó módon a közepén és a végén érdekes, számomra leginkább azért, mert az elején valóban nélkülözhetetlen alapvetéseket nagyjából már ismertem. Ez nem baj: aranyszabály, hogy jobb ismételni, mint kihagyni, és a vírus előtti időkben nem is volt közismert, hogy mire jók a jóslást végző algoritmusok, mit tudnak megmondani, és mit nem. A szerző ezeknek az alapismereteknek a fontosságát hangsúlyozza: „annak a meg nem értése, hogy mi és miért történik az algoritmusok világában, táptalaja a tudomány misztifikálásának, ami viszont megfoszt a veszélyek tudatosításától, de gyakran attól is, hogy érzékeljük az előnyöket, amelyeket élvezhetünk egy jobban előrejelezhető és ellenőrzés alatt tartott világban” - írja Vespignani a könyv utolsó fejezetében.

Kiszámítható világ

Tetszik vagy nem, a világ most már többé-kevésbé előrejelezhető, és bizonyosan ellenőrzés alatt tartott – ez a Covid-19 további alakulása szempontjából jó hír is lehet, de nem biztos, hogy mindenki örül neki, ha ezek a bizonyos misztikus algoritmusok minden lépéséről, vásárlásáról és szórakozási szokásáról tudnak. Vespignani maga is hangsúlyozza, és a bemutatón is elmondta, hogy tökéletes jóslás nem létezik: akármilyen jól leírhatónak is tűnik valami, a véletlennek mindig van némi szerepe, az pedig, hogy az algoritmusok a már megtörtént események következményeit próbálják rávetíteni a jelenre és a jövőre, azt is jelenti, hogy tulajdonképpen arra számítunk, hogy a történelem ismétli önmagát. Ez általában így is van, ez a fajta jóslás viszont nem alkalmas arra, hogy valamilyen radikálisan új jelenséget is számításba vegyen.

Az új koronavírus decemberben indult Kínából, és mostanra nagyjából az egész világot megfertőzte. Nagyobb a baj, mint az ebola- vagy a Zika-járványok idején volt, mert hosszan lappangó, fertőző betegségről van szó, ami sokkal közelebb jutott mindenkihez, mint a nagyon is távolinak tűnő, Afrikában, Kínában vagy a Közel-Keleten tomboló kórokozók. A koronavírusra, vagy legalábbis valami hasonlóra, már lehetett számítani korábban is: a kutatók évek óta kongatják a vészharangot, de senki sem figyelt rájuk. Vespignani is szólt, és szerencsére hallgattak is rá: a könyv bemutatóján kiderült, hogy magyar döntéshozókkal is konzultált, amikor tavasszal Budapesten járt.

Annak, aki nem ezen a területen dolgozik és nem úgy él, hogy algoritmusokkal, tudományos hírekkel és előrejelzésekkel foglalkozik, ajánlott olvasmány az olasz fizikus könyve: Vespignani közérthető, gördülékenyen fogalmaz, világos, hogy mi vezet Delhpoitól a Szilícium-völgyig, és érthető az is, hogy miért jó és miért lehet rossz az, ha az önként közreadott adatainkat bármire felhasználhatják.

(Alessandro Vespignani: A jóslás algoritmusa. Fordította: Balázs István, Libri kiadó, Budapest, 2020.)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás