Ha az emberiség tanulékonynak bizonyul, a világjárvány mérlege pozitívabb lehet, mint hinnénk
„Úgy terveztük, hogy rendhagyó előadásokat fogunk tartani, de ennyire rendhagyóra azért nem számítottunk” – vezette fel a Közép-európai Egyetem (CEU) Határtalan tudás című előadássorozatának évadzáró eseményét Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese április 30-án este 6-kor a Microsoft Teams online konferenciatermében. Az online beszélgetés központi témája a koronavírus-világjárvány és hatásai voltak.
A vártnál is rendhagyóbb új helyzet kihívásai pillanatokon belül ki is derültek, amint a rektorhelyettes átadta a szót László Flórának, a CEU Társadalmi Felelősségvállalás Irodája vezetőjének, a beszélgetés moderátorának. A technika csúnya tréfát űzött ugyanis Laszlovszky József régészprofesszorral, az esemény egyik előadójával, aki kétségbeesetten próbálta kideríteni, hogy csak ő hallja-e a virtuális konferenciateremben elhangzottakat, vagy őt is hallják-e a többiek. Hallották, hallottuk mindannyian, de László Flórával párhuzamosan, amire idővel a középkorkutató is rájött.
Az internetkapcsolat akadozása később épp a legizgalmasabb részeknél fojtotta bele a szót a Magyar Tudományos Akadémia elnökjelöltjébe, Pléh Csaba kognitív tudósba, így helyenként nem lehetett pontosan követni azt a gondolatmenetet, hogyan tudják majd az emberek visszaállítani egymásba vetett bizalmukat a hosszúra nyúlt izoláció után.
A nyelvész-pszichológus a saját példáján keresztül igyekezett megvilágítani, mennyire ellentmondásos helyzethez kénytelenek az emberek alkalmazkodni: az élővilág leginkább egymás társaságára utalt és vágyó lényeiként a hosszúra nyúlt távolságtartás alatt óhatatlanul tartani kezdenek attól, hogy túl közel merészkedjenek a másikhoz, különösen, ha az idegen számukra. Pléh professzor, mint elmondta, döbbenten tapasztalta saját magán, hogyan hat rá az idegen emberek társasága, miután hat hétnyi szigorú önkéntes karantén után tömegközlekedéssel közelítette meg a belvárost a minap. Furcsa idegenkedést érzett a buszon ülő többi emberrel szemben, percekig tartott, mire (újra) megszokta, hogy ismeretlenekkel van egy légtérbe zárva.
Pedig – ahogy Pléh rávilágított – a kényszerű elszigetelődés, valamint az, hogy legfeljebb egy-két társukkal összezárva éljék az emberek a mindennapjaikat, az emberiség nagyobbik részének egyáltalán nem újdonság, és leginkább csak a városi normák között hat furcsaságnak. A véletlen kapcsolatok iránti úgynevezett agóraigény ugyan fontos eleme az emberi szükségleteknek, de csak az egyik az intimitás igénye mellett.
Azokban a társadalmi terekben vagy élethelyzetekben, amelyekben az agóraigény nagyobb, például a nagyvárosokban vagy épp azokban az életszakaszokban, amelyekben nagyobb az intellektuális kapcsolatok, a párkapcsolat kialakítása iránti igény, a bezártság szükségszerűen stresszforrásként jelentkezhet. Kisebb közösségekben, falvakban, a tanyavilágban, vagy épp a kiegyensúlyozott családi életet élők számára mindez jóval kisebb lelki teherként jelentkezhet.
Megesszük, amit főztünk, ha tetszik, ha nem
A Határtalan tudás évadzáró előadására a CEU reciklálta korábbi előadóit. A nemzetközileg is elismert kutatókkal, Ürge-Vorsatz Diána fizikussal, Kertész János hálózatkutatóval, Laszlovszky József régésszel és Pléh Csaba kognitív tudóssal a Qubit már készített exkluzív interjúkat a Határtalan tudás korábbi eseményeihez kapcsolódóan. Ezúttal az egyetemen tanító professzorok különböző szempontok, a saját kutatási területeik új és régi kihívásai alapján vizsgálták a SARS-CoV-2 vírus világ körüli útja nyomán kialakult új lehetőségeket és nehézségeket.
Ürge-Vorsatz Diána fizikus, a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke szerint a járvány, még ha emberéleteket követel is, egyúttal szerencsés helyzetet is teremtett. Klíma- és környezetvédelmi szempontból ugyanis az emberiséget valós időben sújtó tragédia egyúttal kivételes lehetőség is arra, hogy az emberiség eldöntse, az autóit menti-e meg, vagy saját magát és a természetet.
A járványt az emberiség magának köszönheti: olyan mértékig rombolta le a természettel való viszonyát, aminek elkerülhetetlenül ez lett az egyenes következménye. Az emberek kisebb-nagyobb csoportjait körülbelül négyhavonta éri el egy új fertőző ágens, és ezek háromnegyede állatokról terjed át az emberre. Mindez azért történhet meg, mert az emberi tevékenység nyomán olyan mértékben csökkent a biodiverzitás, hogy a természet egyre kisebb területre szorult. A mostani járványba a civilizáció még nem fog beleroppanni, de ahhoz Ürge-Vorsatz szerint elég hangosan szól az utolsó figyelmeztetésnek is beillő harang, hogy az emberiség megértse végre, hogy akár irracionálisan nagynak tűnő társadalmi és gazdasági áldozatok árán is sürgősen változtatni kell az utóbbi évtizedekben folytatott életvitelén.
Az utóbbi hetekben összegyűlt és Ürge-Vorsatz által a képernyőkre kimerevített adatsorok alapján jól látszik, hogy a járvány okozta gazdasági visszaesés nemhogy felülmúlja majd a legutóbbi recesszió mértékét, de a második világháborúnak nem sikerült olyan mértékű gazdasági visszaesést produkálnia, amilyet a SARS-CoV-2 vírus összehoz. A jó hír, hogy a szén-dioxid-kibocsátás hasonlóképpen soha nem látott mértékben csökken.
A járvány sújtotta országok kormányai (tehát gyakorlatilag az egész világ összes kormánya) a GDP-jük 5-28 százalékát lesznek kénytelenek a járvány okozta társadalmi és gazdasági válság kezelésére költeni, miközben a klímakrízis megoldásához elegendő lett volna mindenkinek 2,5 százalékot beletenni a közösbe.
A klímakatasztrófa további eszkalálódásának elkerülése tehát nemcsak szükséges lenne a további következmények, köztük halálos járványok elkerüléséhez, vagy legalább mérsékléséhez, de összességében olcsóbban is megúszható lenne, mint az, ha ölbe tett kézzel várjuk a természet további visszavágásait.
Szerelem idején könnyebb tanulni, mint kolera idején
A klímakutató fizikus azért is lát az aktuális helyzetben különösen nagy lehetőséget, mert az emberekre amúgy is jellemző, hogy többnyire akkor hajlamosak jobban figyelni a környezetükre és többet tanulni az őket amúgy folyamatosan érintő helyzetekből, amikor egyébként is nagy változásokon esnek át: megházasodnak, gyermekük születik, munkahelyet váltanak vagy külföldre költöznek. A pandémia olyan helyzetet teremtett, amelyben az emberek nagy részének az élete jelentős változáson esett át egyik pillanatról a másikra. Ez maga után vont olyan, korábban elképzelhetetlennek hitt változásokat, mint például az, hogy a világ nagyvárosaiban tereket és utcákat zárnak le az autós forgalom elől, hogy megnyissák azokat a kerékpárosok, gyalogosok számára. Ezek a fizikus szerint akár maradandó változások is lehetnek, ha az emberiség elég tanulékonynak bizonyul.
Az optimizmus azonban korai lehet, még akkor is, ha mára – fűzte hozzá Pléh professzor – neurológusok és pszichológusok egyaránt igazolták, hogy az idegsejtek közti kapcsolatok változásai révén a felnőtt agy is képes radikálisan új dolgokat megtanulni. Ehhez többnyire nem kell más, mint kellően erős környezeti hatás, de korántsem mindegy, hogy az a hatás építő vagy romboló jellegű-e. Amikor az emberek felnőttkori szerelembe esnek, vagy saját döntésük alapján változtatnak környezetet és munkát, végbemegy a neurális kapcsolatok szóban forgó átrendeződése, és az ember képes merőben új dolgokat elsajátítani úgy magáról, mint a világról – hozott példákat Pléh. Ha azonban a környezeti hatás negatív stressz formájában jelentkezik, a tanulási folyamat gátolttá válik, vagyis az ember az alapesethez képest kevésbé lesz tanulékony.
A kognitív tudós szerint ma még megjósolhatatlan, hogy a világjárvány vajon melyik oldalra billenti a tanulási képességek mérlegét, egyvalami azonban biztos: megfelelő kormányzati kommunikációval, határozott és világos üzenetekkel el lehetne érni, hogy a világjárvány okozta stressz teremtő és ne romboló hatású legyen.
A tudomány szerepe nőhet, de lehet, hogy a spiritualitásé fog
Kertész János akadémikus szerint is lehet pozitív mérlege a járványnak, amennyiben új lehetőséget teremt a tudomány számára. A hálózatkutató fizikus kiemelte, hogy az aktuális helyzetben, amikor mindenki járványgörbékről, azok ellaposításáról, adatgyűjtésről, kontaktkutatásról, olajpiaci és gazdasági hatásokról, védőoltásról és potenciális gyógyszerekről beszél, azok is kénytelenek a tudomány képviselői és a kutatási eredmények felé fordulni a válaszokért, akik egyébként nem szoktak.
Más kérdés, hogy a tudósokra oda is kellene figyelni, és meg kellene hallani, hogy az adatok csak akkor érnek valamit, ha méréseken alapulnak, amihez viszont sokat kell tesztelni, mert csak az alapján lehet megbízható modellszámításokat végezni. Közben pedig figyelni kellene a tömeges adatgyűjtéssel és tárolással szembeni aggályokra is, amelyeket könnyen el lehetne oszlatni, ha az adatokat mindenki önkéntes alapon szolgáltatná, azokat nem központilag tárolnák, és a hozzáférés szabályai is világosak és átláthatóak lennének.
Az előadássorozat elején kapcsolódási nehézségekkel küzdő Laszlovszky professzor úgy látja, hogy a modern tudomány paradox módon jó néhány szempontból ma sem tud sokkal többet mondani egy ismeretlen kórokozó által kiváltott világjárványról, mint mondjuk 700 évvel ezelőtt, az Európát rettegésben tartó pestisjárvány idején.
Ezért szerinte nemcsak arra érdemes figyelni, hogyan működhet az új vírus, milyen válaszokat produkálhat a fertőzésre az emberi immunrendszer, és hogyan terjed a járvány. Egy pandémia ugyanis, nemcsak a jelenben adhat, hanem a múltban is választ adott arra, hogyan működik az emberi társadalom, miként reagál olyan nehézségekre, amelyeket a világjárvány nem okozott ugyan, de jelentősen felerősített. Ilyen például a tény, hogy a vírus nem ugyanolyan mértékben veszélyes minden emberre, és nem mindenkinek van egyformán lehetősége elszigetelni magát másoktól.
A pestisjárvány idején, mint az Boccaccio Dekameron című novellafüzéréből tudható, éppúgy a gazdagabbak tudták jobban védeni magukat, mint manapság. Kertész professzor azt is hozzátette, hogy mindez nemcsak az önkéntesen vállalt karanténra igaz, hanem a járvány nyomában ólálkodó gazdasági visszaesésre is: azokat fogja a legjobban megnyomorítani, akik eleve hátrányosabb helyzetből indultak.
De további párhuzamok is fellelhetők a 14. és a 21. századi járványok között. Történelmi kutatásokból kiderül, hogy miközben az akkoriban fontos társadalmi szerepet betöltő szerzetesrendek némelyike súlyos válságba került a pestisjárvány idején, más rendek első ránézésre egészen bizarr módon épp ott kezdtek kimagasló eredményességgel működni, ahol a leginkább tarolt a fekete halál. Ilyen volt például az extrém szigoráról ismert karthauzi rend, amely épp azok mellett az itáliai városok mellett kapott új erőre, ahol a legtöbb volt az áldozat, és a legnagyobb volt a pestis okozta szenvedés.
Történelmi kutatások azóta bizonyították, mondta Laszlovszky, hogy minél nagyobb a szenvedés, az emberek annál nagyobb arányban hajlamosak a spirituális megoldásoktól várni a csodát.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kapcsolódó cikkek
Összeférhetetlenségi indítvánnyal vennék elejét, hogy az MTA élére pozícióhalmozó kerüljön
Drasztikus életmód-változtatással néhány éven belül csökkenthetnénk a klímaváltozás hatásait
