Lehet-e generációformáló tényező egy cseppfertőzés útján terjedő vírus és az ellene hozott korlátozó intézkedések? Ha igen, milyenné formálják az ifjú korosztályt? Juhász Vanessza Mi lesz veled, vírusgeneráció? című cikke a Mércén Szabó Andrea szociológus kollégánk, az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport vezetőjének munkája alapján íródott, amely V generációként írje le a jelenlegi fiatalokat. Ehhez tesszük hozzá a magunk generációs kutatásának tapasztalatait.

Korosztályi kihívások

A fent idézett cikkben bemutatott Mannheim Károly-féle nemzedéki összefüggést a Neil Howe és William Strauss szerzőpáros fejlesztette tovább. A duó a generáció fogalmát úgy értelmezi, mint olyan személyek csoportját, akik azonos történelmi időn és helyen osztoznak, ezáltal kollektív jellemzőkre tesznek szert, generációs magatartásuk visszatérő dinamikáját pedig az határozza meg, hogy mint individuum miként és mikor vettek részt a meghatározó társadalmi-történelmi változásokban. Ez a fajta meghatározottság mintegy 15-20 évente változik, így ezek alapján jön létre a Baby Boomer (1946-1965 között születettek), az X (1965-1980), az Y (1980-1995), és a Z (1996-2010) generáció. Hangsúlyozzuk egyfelől, hogy a feltüntetett évek nem ökölszabályok, inkább trendek, egy ikerpár természetesen nem tartozik két generációba, ha egyikük szilveszter napjának végén, a másikuk, első babaként, január elsejének kora reggelén születik meg. Bár az idősebb korosztályok generációvá formálódásának is globális események adnak szimbolikát (gondoljunk csak az 1968-as párizsi diáklázadásokra, vagy a csehszlovákiai bevonulásra, az 1989-es rendszerváltásokra és a vasfüggöny lebontására, vagy 2001-ben az ikertornyok leomlására) ezek mégsem jelentkeztek a világban a teljes „globális” korosztályra vagy annak jó részére közvetlen hatást gyakorló kihívásként.

A klímaügy volt az első olyan kihívás, amely valódi globális problémaként jelent meg, a Z generáció egyik meghatározó – generációvá érlelő – élménye a klímakrízis kihívása. Ezek a fiatalok a terrorizmus, a globális recesszió és a klímaváltozás időszakában születtek, egy egyre inkább környezettudatossá váló világban szocializálódnak, ahol könnyen végzetessé válhat pazarlón bánni a véges erőforrásokkal. A közelmúltban több nemzetközi empirikus kutatás is vizsgálta a fiatalok problémaészlelését: miként látják a világot, melyek a legnagyobb problémák, kihívások, amikkel szembe kell nézni. A fiatalok szerint a klímaváltozás és a környezet pusztulása jelenti a legnagyobb problémát, amelyet a háborúk, a munkanélküliség és a jövedelemi egyenlőtlenségek követnek.

Ehhez a globális problémacsoporthoz csatlakozott 2020 tavaszán a COVID-19, mintegy berúgva az ajtót, és felrúgva mindazokat a rögzült kereteket, amelyek között a mindennapi élet addig zajlott. Alapvető kérdésünk az volt – és őszintén szólva még kevés adat áll rendelkezésre a bizonyosság kimondásához, mégis megengedünk magunknak némi predikciót –, hogy a koronavírus-járvány miatti globális kijárási korlátozások, a társas élet átalakulása vajon a fiatalok számára „múló rosszullét”-e csupán, amely alig érinti meg őket, vagy olyan sarokpont, életesemény, amely alapvetően alakítja át életmódjukat, jövőképüket, problémaészlelésüket, ezáltal formálva generációs jellemzőiket is.

Az a sajátos helyzet állt elő idén márciusban, hogy a fiataloktól mindenki mintegy varázsütésre (tulajdonképpen egy hétvége alatt változott ez ügyben a közmegítélés) azt a magatartásformát várja el normaként, amellyel kapcsolatban rengeteg kritikát fogalmaztak meg korábban, és nem győzték annak veszélyes és káros, deviáns jellegét kiemelni. A fiatalok életvitelével kapcsolatban a társadalom által elvárt és értékelt tevékenységgé vált a napi 6-10 óra számítógép előtti ülés, a barátokkal kizárólag elektronikus felületeken és telefonon történő kapcsolattartás, a közösségi terek helyett a közösségi hálózatok használata, a szabadban történő tevékenységek negligálása. Helyettük az otthon is végezhető tevékenységek kerülnek előtérbe, a kultúraközvetítő intézményeket pedig döntően a videomegosztók használata váltja fel.

Kétségekkel terhelt volt az oktatási intézmények végzős fiataljainak helyzete is tavasszal és kora nyáron. A pandémia következtében a digitális oktatásban részt vevő végzős fiatalok 2020 tavaszán ugyan beültek az online osztálytermekbe, de elmaradt a hagyományos ballagásuk, bolondballagásuk, szerenádjaik, bankettjük, járványkompatibilis volt az érettségi vizsgájuk és a felvételijük. A végzős tanulók e liminális (kb.: korszakzáró) események közös megélése, életük egy fontos szakaszának ceremoniális lezárása nélkül voltak kénytelenek átlépni egy új életciklusba. Holott Erik és Joan Erikson (1997) pszichoszociális fejlődéselmélete szerint a személyiség alakulásának folyamatában a hangsúly nemcsak a megtapasztalt környezeti és társas jelenségeken van, hanem az adott életszakasz rituális lezárásán is, az egyes szakaszok megmérettetésein való túljutást jelzik az adott szakaszt lezáró liminális eseményeinek megélése. A felnőtté válásig vezető út rítusokkal szegélyezett, az érettségi és az a köré szerveződő közösségi élmények ilyen átmeneti rítust jelentenek. Ezek megélése, az együtt elkoptatott idő megünneplése maradt el százezer fiatal számára tavasszal, és vélhetően az idén ősszel/télen ehhez hasonlón maradnak el szalagavató bálok az idei tanév végzősei számára.

Még inkább bizonytalan azoknak a fiataloknak az élete, akik a pandémia következtében váratlan gyorsasággal leálló ágazatok (kulturális, turisztikai, szolgáltató- és vendéglátóipari stb.) alkalmazottaiként veszítették el munkájukat egyik napról a másikra. A munkanélküliség a fiatalok problématérképén az elmúlt néhány évben kevésbé hangsúlyosan jelent meg, a 2016-os ifjúságkutatás adatai szerint csupán a megkérdezettek 12 százaléka jelölte meg a legjelentősebbnek vélt problématípusként. A járvány miatti korlátozások következtében rendszeres keresőtevékenység nélkül maradt internetképes fiatalok – a társadalmi szintű elvárásoknak, a fegyelmezettségre intő felhívásnak is engedelmeskedve (#maradjotthon) – otthon maradtak, s a közösségi hálón elérhető kapcsolataik révén igyekeznek visszatalálni a munka világába. Amennyiben ezek a kísérletek kudarcot vallanak, az állástalan fiatal liminoid státusban ragadhat, s ha korábban már el is költözött, ismét posztadoleszcens státuszban találja magát.

Generációs válaszok

Álláspontunk szerint mindezek következtében az említett tényezők markánsan kettévághatják a homogénnek korábban sem feltételezett Z generációt: a korosztály életében a generációképző jellemzők szerint feltételezhető egy Q mint Qlíma csoport formálódása, valamint egy Q mint Quarantén csoport megjelenése.

A Qlímák, a klímaharcos fiatalok – jórészt Greta Thunberg hatására – világszerte felismerték, hogy az önmérséklet, a kollektív felelősségvállalás a lehetséges út az élhető jövő és a fenntartható fejlődés érdekében. A radikálisnak tűnő eszmék és szlogenek, a jelen áldozathozatala a jövő érdekében, a fogyasztás visszaszorítása, az életmódváltás mint elvárás jelenik meg a közjó érdekében. Az elmúlt hónapok történései várhatóan átstrukturálják a fiatalok problémaészlelését, és a korábban említett tényezők mellé/elé felzárkózik a globális egészségügy helyzete. A fiatalok a jelen keserű tapasztalatai nyomán kezdenek figyelni a globális egészségügyi kockázatokra, a tudósok javaslataira, figyelmeztetéseire, és nem hagyják lankadni az idősebb generációk figyelmét sem. A klímatudatosság hátterében is ott munkál a szorongás és a bizonytalanság. És minél fiatalabb az egyén, annál súlyosabb a kétely, hiszen ők azok, akik a leghosszabb időt fogják eltölteni abban a bizonytalan jövőben, ami egyre inkább úgy tűnik, hogy természeti csapások, hőség, szárazság, nélkülözések, lokális háborúskodás és járványok közepette fog telni. Feltételezésünk szerint a Qlímák az edukált, a gazdasági, társadalmi és kulturális, különösen IT-tőkével ellátott fiatalok közül kerülnek ki, akik egyre jelentősebb politikaformáló tényezővé válhatnak. Ők túllépnek a Szabó Andrea által leírt szorongáson, életükre elsősorban jövőorientáltság lesz a jellemző.

A geek szubkultúrából kinövő, az online világba immár igazoltan és társadalmilag jóváhagyottan visszahúzódó fiatalok korábban sem voltak elkötelezettek az informális vagy formális szervezetekben való részvétel iránt, korábban sem mutattak igazán érdeklődést a hagyományos térben megjelenő politikai eszmék, társadalmi jelenségek, közéleti kérdések iránt. Ők – a Quaranténok – akár teljesen elveszíthetik érdeklődésüket a fizikai térben megélt, offline társas kapcsolatok fenntartása, új kötelékek kiépítésére, s még a korábban meglévő társadalmi nyomás sem húzza vissza őket.

A külvilág és a jövő bizonytalanságai a biztosabbnak érzett online világ és a közösségek, virtuális kapcsolatok felértékelését hozhatják el számukra, ahol nem kell tartani a másik fizikai közelségétől, ahol az idő másképp telik, mint a fizikai valóságban, ahol a szabályok számukra sokkal adekvátabbak. Kiépült, kiépülőben van saját univerzumuk a hálón, ahol megvan az illúziójuk, hogy kontrollálni tudják az eseményeket, olyan játékot játszanak, filmeket néznek, zenéket hallgatnak, közösségi oldalakat látogatnak, amilyeneket akarnak. Ebbe a világba nem férnek bele az offline világ megmentésére törekvő mozgalmak. Az offline világbeli passzivitás, apolitikusság, akár szándékolt szeparációs hajlam jellemzi ezt a csoportot. Létük akkor nyer igazolást, ha a karanténhelyzet, azaz a kényszerítő körülmények elmúlásával is megmaradnak markáns generációs jegyeik. Az ő esetükben elsősorban az online tevékenységek erősödhetnek fel.

Együttműködés, ellenségesség vagy negligáció

A koronavírus-járvány olyan súlyos társadalmi tapasztalat, amely arra ösztönzheti a generációk tagjait, hogy átértékeljék a megszokott, hagyományos társadalmi mechanizmusokat, működésmódokat és benne a saját szerepüket. Ez a szerep e két jellegzetes csoport egymással való viselkedését tekintve lehet kooperatív, ellenséges vagy figyelmen kívül hagyó.

Amennyiben a két csoport egymásról tudomást sem véve, a másiktól elszigetelten működik, a fiatalok e két csoportja a “békés egymás melletti világban élés” gyakorlatát valósítja majd meg, világaik, céljaik, tevékenységeik, álmaik nem ütköznek, nincsenek kapcsolódási pontok sem közöttük.

Ha a két csoport egymás ellenében vesz részt a társadalomban, a Qaranténok a saját terepükön, a saját eszközeikkel állíthatják középpontba és figurázhatják ki a másik csoport világvégét vizionáló, túlzó reakcióit. A Qlímák pedig passzivitásuk, apolitikusságuk, a jövővel kapcsolatos állásfoglalásuk hiánya miatt vádolják saját univerzumukba ragadt kortársaikat, akik számára nem „big deal” sem a klímaváltozás, sem a globális egészségügyi helyzet.

Ha kooperatív szituáció jön létre a két csoport között, az azt jelentheti, hogy a Qaranténok a maguk eszközeivel segítik a Qlímákat, online platformokon támogatják a Qlímák küzdelmeit, amely közvetetten hatással lehet politikai preferenciáikra és részvételi hajlandóságukra is, s a választásokon szavazataikkal olyan, a környezetvédelem és a közegészségügy problémáit központi kérdésként kezelő fiatal, progresszív politikusokat hoznak helyzetbe, akik a fiatal generációk céljait és érdekeit hatékonyan képviselik. A Qlímák pedig ráveszik a Qaranténokat az önkéntességre, a nagyobb felelősségvállalásra. Mindezek növelik a fiatalok ellenálló képességet a globális szintű bizonytalanságokkal szemben, egyéni szinten csökkentik a szeparációra való hajlamot.

Várakozásunk szerint annyi bizonyos, hogy a korábban „új csendes generációként” jellemzett Z generáció esetében a csendesség radikális csökkenésének lehetünk majd tanúi, a klíma- és karanténhelyzet fogja e korosztályt valódi generációvá megkonstruálni.

A cikk szerzői: Fekete Mariann szociológus, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa és Nagy Ádám társadalomkutató, a Kodolányi János Egyetem docense.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: