A „gyerekminőség” növelése miatt választották Magyarországot, de sokszor csalódnak a magyar iskolákban az itt letelepedett kínaiak
A 2017-ben lezárult magyarországi letelepedési kötvény program kínai családjainak motivációit és boldogságkereső stratégiáit vizsgálta az elmúlt években Beck Fanni, a CEU társadalmi antropológus doktorandusza. A Nyíri Pállal, az amszterdami Vrije Egyetem kutatójával közös, 2015-ben húsz család bevonásával megkezdett követő kutatás részeredményei tavasszal jelentek meg a Diaspora társadalomtudományi szakfolyóiratban.
A tanulmány meghökkentő alapállítása, hogy a letelepedési kötvénnyel 2013 és 2017 között Magyarországon gyökeret eresztő családokat elsősorban nem gazdasági okok motiválták a kontinensváltásra, ellentétben azokkal a honfitársaikkal, akik a rendszerváltozás utáni években indították magyarországi vállalkozásaikat.
Beck szerint, bármily meglepő, a tehetős kínai közép- és felső középosztályhoz tartozók saját bevallásuk alapján elsősorban azért váltottak lakóhelyet, hogy gyerekeiknek boldog, egészséges és élhető környezetet teremtsenek.
Változó minta
„Korábban is kínai migránsokkal foglalkoztam, de a munkavégzés, pénzkeresés céljából érkezettekhez annyira nehezen lehet hozzáférni, hogy igazából csak a másodgenerációs fiatalokat tudtam elérni, és a róluk szóló kutatásokat publikálni” – mondja a kínai nyelvet jól ismerő Beck.
Az antropológus nagyjából négy éve figyelt fel rá, hogy saját gyerekei révén egyre többször találkozik Budapesten az ismert diaszpóra tagjaitól különböző kínaiakkal a játszótereken és az óvodákban, iskolákban. „A gazdasági célból érkezettek heti hét napból hetet dolgoznak, így velük csak úgy spontán nem lehet összefutni sehol, ahogy beszélgetni sem. Mindig kellemetlen szituáció volt, hogy a kérdéseimmel rablom az idejüket” – mondja a kutató.
Rövid úton kiderült, hogy a piacozó-kereskedő-vállalkozó bevándorlóknál nagyságrendekkel nyitottabb és beszédesebb kínaiak egytől egyig az Orbán-kormány által meghirdetett, hivatalosan Letelepedési Államkötvény néven futó bevándorlási program keretében érkeztek Magyarországra. „Velük egyszerű kapcsolatba kerülni, hiszen rengeteg idejük van, és még örülnek is, hogy lehet beszélgetni. Gyakori ugyanis, hogy nem dolgoznak, és ha van is magyarországi bevételük, az leginkább a szaporodó ingatlanvagyon hasznosításából származik. Az egyik szülő – többnyire az apa – gyakran életvitelszerűen Kínában van, ott dolgozik és onnan küldi a pénzt. Megfordult tehát a minta, amely szerint a szülők itt dolgoznak és innen küldik a pénzt Kínába, ahová sokszor a gyerekeket is visszaköltöztetik a nagyszülőkhöz, hogy nyugodtan tudjanak dolgozni. Ezeket a gyerekeket rendszerint csak az iskolakezdésre hozatják, illetve hozatták át Magyarországra a kínai nagyszülőktől, mert így diktálja a gazdasági racionalitás, szemben a »kötvényesekkel«, akik számára kimondottan fontos, hogy több időt töltsenek a gyerekeikkel” – mondja Beck.
A kötvényexpók és a WeChat
A kötvényes migránsok az utóbbi másfél évtizedben nagy számban indultak el Kínából a nyugati világba. Rácáfolva a hagyományos migrációs teóriákra, amelyek szerint alapvetően a szegényebb, rossz gazdasági helyzetben lévők keresik a külföldi megélhetés lehetőségét erősebb hatalmi helyzetű országokban, az utóbbi időben a tehetős, gazdag rétegek hagyják el az országot milliószámra. Beck szerint a felső középosztály és az elit korábban egyértelműen Észak-Amerikát, Ausztráliát, Új-Zélandot, az első világbeli legfejlettebb országokat választotta, de miután az anglofón országokba egyre nehezebbé vált a letelepedés, a kevésbé magasabbra pozicionált országok következtek, mint például Olaszország, Görögország, Málta vagy Portugália, aztán pedig Észtország, Lettország és Lengyelország – amelyek státusza marginális Kínához képest.
A kutató szerint tudni kell, hogy a magyar letelepedési államkötvényekhez hasonló, Golden Visa néven is emlegetett befektetési migrációs konstrukciók szinte mindenütt léteznek a fejlettnek mondott világban. A legtöbb ilyen program támaszt valamiféle elvárást a bevándorlókkal szemben, sok helyütt a vállalkozásalapítás és a munkahelyteremtés is kritérium, de hosszú távon valamilyen formában mindenképp hozzá kell járulni a befogadó ország gazdaságához. A magyar letelepedési kötvényprogram páratlan abban, hogy semmiféle elvárás nincs a pénz befizetésén kívül – még csak nem is kell az országban időt tölteni.
„A magyar kötvény ráadásul olcsónak számított Európában, nem véletlen, hogy Magyarországra nem a felső, hanem a közép-középhez tartozók érkeztek nagyobb számban” – magyarázza Beck.
„Rendszeresek az olyan befektetési migrációs kiállítások, expók, amelyeken a célországok reklámozzák saját letelepedési programjaikat, és standoknál lehet informálódni” – mondja az antropológus. Az összes létező közösségi média előnyeit sajátosan ötvöző WeChat nevű platform még több eligazítást nyújt, a tematikus csoportokban mindent meg lehet tudni, ami szükséges. „Hat olyan jelentős elérésű csoportot is ismerek, amelyik csak Magyarországgal foglalkozik” – teszi hozzá Beck.
A választás alapja nem Magyarország szépsége vagy ismertsége, bár Petőfi Sándort nemcsak a legandák szerint, de a valóságban is széles körben ismerik Kínában. A vonzerőt leginkább az jelentette, hogy a magyar letelepedési program olcsó volt, nem voltak kritériumai, és rendkívül gyors ügyintézéssel járt. A kutató szerint „a befizetés után pár héttel már megvolt a letelepedési engedély – szemben más helyekkel, ahol másfél-két év is lehet a várakozási idő”.
A 250 ezer eurónál kezdődő összeget kifizető kötvénytelepesek többsége Pekingből, Sanghajból, Kantonból, a legnagyobb high-tech óriásvárosokból érkezett, szemben a „piacos kínaiakkal”, akik a hagyományosan elmaradottabb déli tartományokból származnak. „A gazdagok mobilitását szinte nem korlátozza senki és semmi, viszont a szegényebb munkaerő kivándorlását szigorúan szabályozzák, és a bonyolult procedúra mellett súlyos költségekkel is megterhelik” – árnyalja a képet Beck.
Gyerekminőségnövelés
A rapid áttelepülés azért lehetett első számú szempont, mert „piszok drága a gyereknevelés Kínában. Az autoriter berendezkedéssel karöltve fogyasztói szinten durván zakatol a piacgazdaság – az olyan egykor jóléti szolgáltatások, mint az egészségügy vagy az oktatás, ma iszonyatos költségekkel terhelik meg a családokat. Az egykézés politikai dogmája ugyanis a minőség, a szülők első számú célja a gyerekminőség növelése, amire kínai kutatások szerint a középosztálybeli szülők havi 60-70 százalékát költik ilyen-olyan formában” – fogalmaz Beck, aki szerint a kínai kutatások arra utalnak, hogy az ottani középosztályban fixációvá vált a minőség.
Tudni kell, hogy a kínai közoktatási rendszer a középiskolai tanulmányok végén teljesítendő vizsgára van kihegyezve, „ami elképesztő mértékű stresszel jár, és óriási nyomást helyez a szülőkre és a gyerekekre egyaránt, afféle élet-halál kérdés. Ha ezen jól teljesít valaki, akkor kinyílnak az egyetemek kapui és az út egy szebb jövő felé, ha nem, akkor Kínában nincs többé esély akár a középszintű életre sem. Akik ott elbuknak, és nincs tőkéjük egy más országban szerencsét próbálni, azok búcsút inthetnek a propagált középosztálybeli életszínvonalnak”.
Ez a nyomás a Beck által idézett kínai kutatások szerint gyakorlatilag a bölcsödétől kezdve érezteti a hatását, mivel az egyre ritkuló számú helyekért dúló fokozódó versenyre nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést. Bár az elmúlt tíz évben a Kínai Kommunista Párt különböző oktatási reformokban kifejezetten próbálja ezt visszaszorítani, például az óvodások tantárgyi oktatásának betiltásával, a szülői elvárások oda vezetnek, hogy mire a gyerekek iskolába mennek, már egy szorgalmas magyar másodikos szintjén tudnak számolni, írni és olvasni.
A magyarok valósága
A kutató szerint a kötvénytelepesek úgy vélik, hogy ahhoz képest, ahonnan ők érkeznek, Budapest szó szerint egy porfészek: „nincsenek illúzióik. De még így is vonzó, hiszen a szmog és stressz jóval kisebb, az élelmiszerbiztonság pedig jóval nagyobb. És ezek a környezeti tényezők a legfontosabbak nekik gyereknevelési szempontból”.
Beck és Nyíri közös vizsgálata úgy találta, hogy az általuk kutatott családoknak az elővárosi hangulaton túl az orbáni bevándorláspolitika is kedvére van. „Imádják, hogy itt nincsenek muszlimok meg afrikai menekültek, csak ’magas minőségű’ amerikai, német és francia bevándorlók, és ezt kifejezett hangsúlyozzák is. Ahogy, kicsit paradox módon, de azt is, hogy milyen nagyszerű, hogy nálunk egyáltalán nem tapasztalnak diszkriminációt, szemben például Németországgal, Franciaországgal, Olaszországgal vagy Ausztriával, ahol ez rendszeres élményük. A magyarországi szelektív migránsellenesség bejön nekik”.
Lakóhelyet vagy a régebb óta letelepedett kínai migránsok által üzemeltetett hivatalos vagy félhivatalos szolgáltató cégeken vagy szóbeszéd, leginkább a WeChat csoportjaiban kapott tanácsok alapján választanak, de az első számú szempont a kiválasztott óvoda, illetve iskola közelsége.
Beck és Nyíri szerint a bevándorlók többsége állami iskolát választ a gyerekének, talán mert nem tiszta számukra, hogy Magyarországon nincs intézményesült gyakorlata a bevándorlók oktatási integrációjának, és hamis illúzióik vannak az oktatás „boldog” természetéről és magas minőségéről is.
„Egy év leforgása alatt aztán körvonalazódik bennük, hogy nagyjából mi is történik egy átlagos magyar iskolában, addigra tanulják meg a rasszizmus helyi nyelvjárását és így a cigányok jelenlétéből, illetve annak hiányából következtetést vonnak le az oktatási intézmény társadalmi státuszáról, és addigra esik le nekik, hogy miféle problémákkal küzd a közoktatás. Ekkora szembesülnek azzal is, hogy a gyerekek voltaképpen alig tanulnak valamit, szemben a kínai szuperstrukturált rendszerrel, amelyben felkeléstől lefekvésig be van osztva a gyerekek minden egyes napja. Bár kivándorlási motivációik között elsőként említik, hogy ebből a robot üzemmódból akarták kimenekíteni a gyerekeiket, azt elvesztegetett időnek tartják, ha csak úgy rajzolgatva szötyög-mötyögnek, vagy a telefont nyomkodják. Nekik az ilyen kontrollálatlan tevékenység egyenlő a versenyben való lemaradással, és ettől a gondolattól, úgy látszik, nehezen szabadulnak” – fogalmaz az antropológus.
Beck szerint a szülőket az is frusztrálja, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a tanárokkal, pedig Kínában a WeChat-en naprakészen értesítik egymást az aktuális feladatokról és fejleményekről.
„A szülők próbálkoznak, de a Google Translate keveset segít, ezért marad az intézményváltás, addig amíg meg nem találják a megfelelőt – ami néha egyáltalán nem történik meg. Hallottam olyan anyukáról, aki miután végigjárta a magyar kéttannyelvű gimnáziumok gyakorlatilag teljes palettáját, végül Angliába költözött, és onnan tölti fel az iskolai egyenruhás képeket a WeChat Momentsbe” – mondja a kutató.
Általánosságban elmondható, hogy a kínai szülők körében a legnagyobb érdeklődés a két tannyelvű állami intézményeket övezi, ezek között is a német nemzetiségi iskolákat.
Sok lelkizés nincs
„A gyerekek gyorsan rájönnek, hogy ez egy elég nyerő helyzet, hiszen az iskolában nem sokat várnak el tőlük, hiszen nem beszélik a nyelvet, a szüleiknek pedig fogalmuk sincs arról, hogy mi is történik valójában. Így eleinte elég boldogok a rájuk szakadt szabadságtól” – számol be tapasztalatairól a kutató.
Ugyanakkor a szülői elvárások erősek. Jó példa erre Beck személyes története, amikor egy kínai alsós kislány vele és családjával maradt majdnem egy teljes nyárra, mert az édesanya visszautazott Kínába. A kislány élte a magyar gyerekek strukturálatlan vakációját, nem kellett semmiféle tanulással bíbelődnie. Az antropológust akkor érte a meglepetés, amikor a kislány az édesanyja visszaérkezésének előestéjén megmutatta, hogy ő minden este több oldalt kijegyzetelt a British Museum európai történelmet és kultúrát összefoglaló albumából – mert az anyukája nem szerette volna, hogy haszontalanul töltse a nyarat.
Az antropológus azt mondja, hogy a kötvénytelepes szülők saját bevallásuk szerint önfeláldozó menedzserei gyerekeiknek. A nevelés középpontjában az áll, hogy megtalálják a legjobb tanárokat, különórákat, sport- és zenei foglalkozásokat, odaszállítsák a gyereket, beosszák az idejüket és odafigyeljenek az egészséges életvitelükre.
„Bár lényegesen több időt töltenek a gyerekekkel, sok lelkizés nincs. Kínában nincs jelentősebb hagyománya a pszichológiának, ugyan a központi gyereknevelési útmutatókban szerepel a gyerek lelki egészségének biztosítása, ez azonban nemigazán látszik a mindennapokban” – mondja Beck.
Német jövő
A kutató szerint ugyan nem ez az eredeti szülői cél, de Magyarországon idővel egyre kínaibbá válik a gyerekek időbeosztása. „Eleinte csak magyarórákra járatják őket, aztán mikor kiderül, hogy más szülők más órákra is járatják a gyerekeket, ráadásul ezek a különórák kínai viszonylatban nagyon olcsók, mondhatni szinte ingyen vannak, jönnek a nyelvek, a versenyszerű sportfoglalkozások, főleg a vívás és a ping-pong, valamint a zeneórák, szinte mindig a zongora és/vagy a hegedű. Lemaradni nem lehet.”
Beck tapasztalatai szerint a kötvénytelepesek pragmatikus célokat tűznek ki, tisztában vannak azzal ugyanis, hogy az angolszász országok felsőoktatásába egyre nehezebb bekerülni, ezért a német nyelv elsajátítását preferálják, azért, mert „Németország első világbeli ország, ráadásul a felsőoktatása ingyenes”.
A követő kutatás eddig levonható tanulsága, hogy a magyarországi letelepedés valószínűleg hosszú távú, de átmeneti: a szülői ambíciók szerint az itt nevelkedő gyerekeik az érettségi után már Nyugat-Európából indulnak neki felnőtt életüknek.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
