Ott bukkantak fel királypingvinek, ahol egyáltalán nem kellene lenniük
Argentína legdélebbi városát Ushuaiának hívják, onnan mintegy 50 kilométerre keletre található a pingvinkolóniáiról híres Martillo-sziget. A Beagle-csatornában fekvő szigetet a hetvenes évek óta Magellán-pingvinek és a kilencvenes évek óta szamárpingvinek is lakják, az elmúlt évek azonban változást hoztak: a rendszeres lakók közül kimagasló, a magellánokhoz képest másfélszer nagyobb királypingvinek bukkantak fel a szigeten.
A királypingvinek első hírnökeit kameracsapdák örökítették meg, amint a szamárpingvintelepek közelében tettek-vettek. Bár Patagónia más vidékein megtelepedtek a királypingvinek, azt senki sem tudja, hogyan kerültek a Martillo-szigetre, honnan jöttek, és egyáltalán hányan vannak.
Az argentin CADIC tudományos intézet kutatója, Andrea Raya Rey szerint feltehető, hogy a királypingvinek puszta véletlenségből vetődtek partra éppen ezen a szigeten. Táplálékot kereshettek a tengerben, és amikor eljött a vedlés ideje, a királypingvinek a part felé veszik az irányt, és rendszerint oda térnek vissza, ahonnan jöttek. A biológus szerint azonban ezúttal jobb célpontnak tűnhetett nekik a Martillo-sziget, ahol más pingvinfajok is vígan élnek. Mivel a királypingvinek nagy távolságokat beúsznak a táplálékért, egyszerűen meghódítottak egy új területet – vélte Raya Rey.
A kutatók genetikai vizsgálatokból tudják, hogy a mintegy 30 párból álló martillói szamárpingvin-kolónia a Falkland-szigetekről származik, és könnyen lehet, hogy a királypingvinekre is ez áll. Az is lehet, hogy a néhány száz kilométerre északra, Chilében található Inútil-öböl vidékéről érkeztek, vagy kelet felől, a Staten Islandről, esetleg egészen messziről, az Atlanti-óceán déli vizein fekvő Dél-Georgia szigetéről, ahol méretes királypingvin-kolónia él.
Hátrány a kis kolónia
Eleinte úgy tűnt, hogy a Martillo-szigetre tévedt királypingvinek serdületlen fiatal állatok, mert nem mutattak szaporodási hajlandóságot, tavaly azonban legalább egy királypingvin pár sikeresen kiköltött egy tojást. Sajnos a fióka néhány héten belül elpusztult, amit a kutatók a szokatlanul meleg nyárral magyaráznak. Raya Rey szerint az utód a tél beálltával mindenképp elpusztult volna, mivel szülei tapasztalatlanok voltak, és az is hátrányt jelent számukra, hogy igen kis közösségben élnek a szigeten. A borzas királypingvin-fiókák ugyanis rendszerint összebújnak a nagy hidegben, amíg szüleik táplálékért mennek, egyetlen pingvinfióka azonban nem tud kivel összebújni. „Új kolóniát alapítanának, de ez nagyon nehéz, ha csak néhány egyed van” – mondta Raya Rey.
Hogy mégis sikerül-e megvetnie a lábát az új élőhelyen a világ második legnagyobb pingvinfajának, egyelőre nem tudni. A kutatók nem is szándékoznak semmit tenni, ami megzavarhatná azt a néhány egyedből álló kis kolóniát, megfigyeléseiket is a kameracsapdák felvételeire korlátozzák. Ezek azonban nem elég részletesek ahhoz, hogy meghatározhassák a bevándorló pingvinek korát, nemét és számát, és még azt sem lehet velük kideríteni, hogy ugyanaz az egyed tűnik-e föl többször is, vagy más és más egyedeket rögzít a rejtett kamera.
A már meghonosodott Magellán- és szamárpingvinektől viszont toll- és vérmintákat gyűjtenek, rendszeresen népszámlálást tartanak a körükben, és egy-egy példányt GPS-jeladóval is felszerelnek, hogy lássák, merre vadásznak. A populációk vizsgálatából annyi már kiderült, hogy míg a szamárpingvinek a nyílt vizek halaira specializálódtak, addig a Magellán-pingvinek nem vetik meg a rákokat, krilleket és apróhalakat, amiket a tengerfenék közelében ejtenek el. Raya Rey szerint ez arra utal, hogy a rendkívüli alkalmazkodókészséget mutató pingvinfajok mintegy leosztották egymás között az élőhelyet.
A pingvinek tanulmányozása, bárhol is történik, sokat elárul az adott tengeri élőhely állapotáról. Ahogy a pingvinek a változó környezethez igazítják viselkedésüket, abból a klímaváltozás és egyéb környezeti változások hatásaira is lehet következtetni – tette hozzá a kutató.
A CADIC kutatói ugyanakkor arra panaszkodtak, hogy a koronavírus-járvány miatt lényegében egy évet veszítettek a kutatásaikból. Ha nagy nehezen ki is jutottak a szigetre, akkor is arra kellett szorítkozniuk, hogy akkumulátort és memóriakártyát cseréljenek a kameracsapdákban. Bár ahogy egyikük, Sami Dodino megjegyezte, a pingvineknek lehet, hogy így volt jobb.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
