Hatalmas árat fizetünk az olcsó húsért
Megdöbbentő gyakorlatra világított rá a Financial Times riportja az Európai Unió legerősebb gazdaságában, a világ harmadik legnagyobb sertéshús-exportőrénél. A német húsiparban évtizedek óta robotolnak nyomorúságos körülmények között kelet-európai bevándorlók, akiket hamis ígéretekkel csábító alvállalkozók beiktatásával toboroznak, hogy a törvényeknek megfeleljenek. Így a koalíciós pártok is szemet hunynak, tagjaik közül egyébként is többen a húsipari szektorban töltenek be jól jövedelmező pozíciókat. A kizsákmányolás végső haszonélvezői az olcsó húsokhoz és húskészítményekhez ragaszkodó fogyasztók, de az árak alacsonyan tartásában érdekelt kiskereskedelmi láncok sem sokat törődnek azzal, milyen körülmények között állítják elő a terméket.
A kizsákmányoláson alapuló rendszer azt a helyzetet idézi elő, hogy a drágább nyugat-európai alapanyagból dolgozó húsipar Kelet-Európából importál nemhogy olcsó, de filléres munkaerőt a hús feldolgozására, majd az általuk előállított termékeket exportálja Kelet-Európába (is), ahol gyakran német tulajdonú üzletláncok adják el a kispénzű vevőknek. Eközben az uniós agrártámogatások is Nyugat-Európában magasabbak fajlagosan. A kelet-európaiak érzékelik ezt a dühítő egyenlőtlenséget, ami az uniót kritizáló populisták malmára hajtja a vizet.
A német szociális és munkaügyi miniszter, Hubertus Heil 2020 végén keresztülvert egy törvényt a német parlamenten, ami javíthat a helyzeten, bár sokan kételkednek abban, hogy a törvénynek érvényt is szerez az állam. Ráadásul nem a húsipar az egyetlen iparág Németországban és Nyugat-Európában, amely a rendszerbe épített visszaéléseken alapul.
A hét minden napján napi 10 óra, havi 500 euróért
Az Erika Solomon, Valerie Hopkins és Alexander Vladkov által jegyzett riport egy 48 éves bolgár nő, egy valaha volt kórházi dolgozó kálváriáján keresztül közelít a témához. A nő első körben csaló munkaerő-toborzók áldozata lett, akik leléptek a letéttel. Másodszorra egy kelet-európai munkaerő-maffia juttatta ki egy zöldségraktárba, ahol azonban hamar letartóztatták, majd hazaküldték a német hatóságok. Végül 2019 decemberében ráakadt a „Müllerék” néven dolgozó észak-macedón párosra, akik egy húsipari munkaerő-beszállítónak, a Besselmann-nak toboroztak. A Besselmann egyebek mellett a Vion és a Tönnies nevű nagy húsipari cégeknek biztosítja az olcsó munkaerőt.
A bolgár nőnek 1600-1900 eurót ígértek, meg is kezdte a munkát Németország legnagyobb vágóhídján, az észak-nyugati Rheda-Wiedenbrück városkában. Az első gyanús jel a Besselmann által biztosított szakadt szállás volt, ahol a nő havi 300 euróért lakhatott több társával egy közös szobában. Hideg zuhanyként érte, hogy az első két havi fizetése mindössze 496 eurót tett ki, látszólag megmagyarázhatatlanul. Hogy ez ellen kifogást emeljen, arra se ideje, se energiája nem maradt, mivel három hónapon keresztül napi tíz órát dolgoztatták, és egyetlen pihenőnapja sem volt. A balszerencsés napokon védőkesztyű sem jutott neki, így a műszak végére teljesen megmerevedtek az ujjai a fagyott hústól. Máskor annyi 30 kilós ládát kellett megmozgatnia, hogy a nap végére érzéketlenné váltak a bedagadt csuklói, de orvoshoz nem jutott el. A nő állítása szerint a brigádvezető, aki a rendszeresen kiabált és ládákat vagdosott a munkásokhoz, hogy gyorsabban haladjanak, kirúgással fenyegette azokat, akik betegszabadságot vettek volna ki. A bolgár munkavállaló egy idő után ráébredt, hogy ugyanúgy maffia áldozatává vált, mint a múltkor, csak ezúttal minden törvényesen zajlik. Tavaly szeptemberig dolgozott csak Rhedában, de amikor csak tud, visszajár, hogy valamennyit megpróbáljon visszaszerezni a pénzből, amivel azóta is tartoznak neki.
A német húsipar és az európai egyenlőtlenség
A botrány 2020 júliusában tört ki, amikor a Tönnies-munkások között vészes gyorsasággal terjedni kezdett a koronavírus, az 1500 fertőzött miatt az egész járás vesztegzár alá került, és több mint hétezer munkásnak kellett a sanyarú hostelkörülmények közé karanténba vonulnia hetekre. Hasonló járványgóc egyébként Hollandiában is kialakult egy húsfeldolgozó üzem román közvetítőcég által szerződtetett munkásai körében. A nyilvánosság a vágóhídi járvány miatt ébredt rá a nyílt titokra: a dolgozói érdekképviseletben amúgy erős német gazdaság több szektora a bevándorlók képezte olcsó munkaerőn alapul, és ezek a munkások sokszor kizsákmányolással felérő körülmények között robotolnak. Így van ez a szállítmányozásban, az otthoni ápolásban, az áruszállításban és a szezonális mezőgazdasági munkák esetében is, de a legnyilvánvalóbban a húsiparban jelenik meg.
Heilnek hónapokba telt, hogy keresztülvigye a törvényt, amely betiltja a húsiparban az alvállalkozói rendszereket. Szakszervezetek és jogvédők az eddigi legátfogóbb reformként ünneplik a január elsején életbe lépett jogszabályt, ugyanakkor a törvény máris számos bírósági pert vetít előre, a betartatása pedig éppen annak a politikai osztálynak a felelőssége, amely évtizedeken át szemet hunyt e gyakorlat fölött. A meggyökeresedett lobbi és a politikai érdekek a nagyipari élelmiszer-előállítás fenntartásához fűződnek, a fogyasztók pedig hozzászoktak a kedvező árakhoz.
Németország az EU legnagyobb sertéshús-termelője, 2019-ben több mint 55 millió sertést öltek le, ez több mint ötmillió tonna disznóhúsnak felel meg. A teljes német húspiac termelése 2019-ben 8,6 millió tonnát tett ki, és Németország a világ harmadik legnagyobb sertéshús-exportőre. A német húsipar tündöklésének azonban az az ára, hogy lényegében állandósítja az Európán belüli egyenlőtlenségeket, a cégek kihasználják a szegényebb keleti tagállamok korrupt gyakorlatait, ami aláássa a nyugat-európai államok próbálkozásait, hogy igazságosabb körülményeket teremtsenek. Ha van tanulsága a Financial Times által bemutatott rendszernek, az az, hogy még a látszólag jól szabályozott piacok is súlyos, határokon átnyúló ellentmondásoktól feszülnek. Nemcsak azért, mert kihasználják a keletről érkező olcsó munkaerőt, hanem azért is, mert tisztességtelen versenyelőnyre tesznek szert a többi piachoz képest – mondta Enrico Somaglia, az európai szakszervezeteket összefogó EFFAT nevű szövetség főtitkárhelyettese.
A Tönnies felemelkedésében fontos tényező lehetett az olcsó munkaerő: az ötven éve kis családi hentesként indult cég húsfeldolgozó üzemeket vásárolt fel, modernizált és bővített, eközben jó kapcsolatot ápolt az olcsó húsnak örvendő kiskereskedelmi láncokkal, így vált nagyvállalattá. Ma naponta húszezer sertést ölnek le csak a Rheda-Wiedenbrück-i vágóhídon. 2018-as árbevételük 6,7 milliárd euró volt, Clemens Tönnies tulajdonos maga is 2,3 milliárdot ér, szerepel a leggazdagabb európaiakat összesítő Forbes-listákon, és előszeretettel mutatkozik olyan nagy hatalmú személyek mellett, mint Vlagyimir Putyin.
Az olcsó keleti munka több évtizedes hagyománya
A Tönnies kritikusai szerint a sikertörténet az EU és egyes kelet-európai államok között a kilencvenes években kötött megállapodáson alapul, amelynek értelmében a nyugati cégek munkaerőt kölcsönözhettek keletről, méghozzá akkora fizetésért, amekkorát otthon kaptak. Az akkori 3-5 eurós munkabér a harmada volt a német munkásokénak. Az akkor kiszervezett dolgozók közül a legszerencsétlenebbek 16-20 órás műszakokat húztak le, és az erdőben sátraztak, az volt a munkásszállás.
A versenyhátrányt nehezményező szomszédos országok és a nyilvánosság nyomása egy idő után olyan nagy lett, hogy 2014-ben sikerült kialkudni a minimálbért az iparban, és a következő évben a kiszervezett munkások rendszerét is felszámolták. A húsipari cégek azonban csakhamar megtalálták a megoldást az olcsó munkaerő pótlására: munkaerő-toborzó alvállalkozókat szerződtettek, amelyek jogilag német cégek voltak, de sok esetben ugyanazok a kelet-európaiak voltak a tulajdonosaik. A német vágóhidak mai munkásainak mintegy kétharmadát ezek a toborzó cégek közvetítették ki, egyszersmind megszabadítva a német fővállalkozókat a kizsákmányolás felelősségétől, mivel a közvetítők gondoskodnak a munkások fizetségéről, jóllétéről és esetenként a lakhatásukról is. Az alvállalkozókat azonban nem órára fizetik, hanem termelésre, ezért úgy tudnak igazán jövedelmezően működni, ha minél tempósabb munkára, minél hosszabb műszakokra kényszerítik a munkásokat. Mivel a körülmények miatt nagy a fluktuáció, az alvállalkozók további közvetítőket iktattak be, olyanokat, mint a bolgár nőt toborzó Müller testvérek.
Hogy még jobb biznisz legyen a munkaerő-toborzás, az alvállalkozók „piszkos trükkökkel” csökkentik az import munkások fizetését, ahogy a Besselmann egyik névtelenséget kérő művezetője fogalmazott – arról nem szólva, hogy saját munkaadójánál követik-e ezeket a gyakorlatokat. (A cég, akárcsak a Müller testvérek, elzárkózott a nyilatkozattételtől.) Az egyik átverés, hogy adójóváírások és gyerekkedvezmények ígéretével segítenek regisztrálni a munkásoknak a német jóléti rendszerben – amiért 20-500 eurós jutalékot vonnak le. Egy másik bevett módszer, hogy a munkásnak olyan adókedvezményekkel megnövelt fizetést ígérnek, amelyekre a valóságban nem jogosult. Előfordul, hogy díjakat számolnak fel a vágóhídi védőfelszerelés, sőt a kések használatáért, túlárazzák a szállást.
A toborzók és alvállalkozók hálója átláthatatlan, de a munkások érdekvédői közül többen egy MGM Handels- und Vermittlungs nevű cégre mutogatnak mint befolyásos szereplőre. A nagy német húsipari vállalatokkal, köztük a Tönniesszel szerződő munkaerő-közvetítő egy román üzletember, Dumitru Miculescu tulajdonában áll, és tavaly 1700 munkást alkalmazott. A vállalkozás sikerét elősegíti, hogy a Miculescu család tulajdonában álló román helyi tévécsatorna híradós riportnak kinéző spotokban tejjel-mézzel folyó kánaánként mutatja be a németországi vágóhídi munkát, vagy legalábbis olyan körülményeket ígér, amelyek a valóságban ritkán adottak. Miculescu szerint a visszaélésekről szóló történetek kitalációk, és mint mondta, 2020. december óta ő egyébként sem utazik már ebben.
A 28 éves Alexandru Iancu az MGM Handels alkalmazottjaként dolgozott a Tönniesnek két éven keresztül, állítása szerint rendszeresen 16-18 órás műszakokra kötelezték, és nem fizettek neki túlórát akkor sem, ha hajnalra ért haza csótányos szállására. Amikor munka közben megvágta az ujját, csak napokkal később jutott el orvoshoz. Rendszeresen késtek a fizetések, és a hányattatásokat megunva kilépni már csak azért is nehéz volt, mert az utolsó fizetés visszatartása is a gyakorlathoz tartozik. Egy a kelet-európai vágóhídi munkásokat kezelő orvos szerint sokan csak akkor kérnek segítséget, amikor már elviselhetetlenül fáj valami, de a legnagyobb bajok szerinte amúgy is rejtettek: a súlyos depresszió és kilátástalanság, amely alkoholizmushoz, gyakori verekedésekhez vezet.
A húsipari cégek által az alvállalkozóknak kifizetett pénznek csak töredéke jut el a munkavállalókhoz, már havi 150 munkás kikölcsönzésével is eurótízezreket, ha nem -százezreket keresnek a közvetítők – mondta a Financial Timesnak egy korábbi alvállalkozó. Thomas Dosch, a Tönnies szóvivője azt mondta, cége soha nem tűrte a bántalmazást, és szerinte sok munkás azért nem jelenti a sérüléseit, hogy eleget dolgozhasson egy hosszabb, egy hónapos szabadság kedvéért. A tavaly nyári fertőzéssorozat után jelentősen javították a munkakörülményeket vágóhídjaikon, és integrációs szakértőket is alkalmaznak. „A közvetítőkkel mindig sok gond volt, de a felelősség a húsipari cégeké.”
A migráns munkavállalókat segítő Fair Mobility nevű kormányzati segítő program tanácsadója, Piotr Mazurek ördögi kört lát ebben a rendszerben, amely az olcsó húst igénylő fogyasztóktól a versengő boltláncokon keresztül a gyártókig terjed, és mindenkinek az az érdeke, hogy az árakat alacsonyan tartsák – ezt pedig úgy tudják elérni, ha szemet hunynak a közvetítők agresszív gyakorlata fölött. A korábban megszólaltatott orvos szerint ez a rendszer tulajdonképpen nagyszerű, csak az az egy hibája van, hogy „ezek nélkül a szegény emberek nélkül” nem működik. „Nem akarunk emiatt többet fizetni” – mondta kertelés nélkül a doktor.
Az egyenlőtlenség fenntartása
Clotilde Armand, az egyik bukaresti kerület francia születésű polgármestere, korábbi EP-képviselő szerint a német húsipar csak egy példa arra, hogyan állandósult Európa-szerte a munkaerő-piaci egyenlőtlenség három évtizeddel a vasfüggöny eltűnése után. Az Európai Unió cégjogi környezete a nyugati vállalatoknak kedvez, így miközben a húshoz hasonló termékeket elméletben keleten lenne célszerűbb feldolgozni, ahol a nyersanyagok olcsóbbak, ehelyett kelet-európai munkásokkal végeztetik el a munkát gyakran kizsákmányoló körülmények között Németországban, majd a kész terméket Kelet-Európába exportálják, és német tulajdonú üzletláncokban értékesítik. Eközben az egy marhára vagy hektárra jutó uniós agrártámogatás Romániában alig több, mint a nyugat-európai fele. Armand szerint
„a pénz keletről nyugatra folyik, ahelyett, hogy fordítva lenne”.
A románok különösen érintettek ebben a problémakörben. 2001 és 2016 között olyan sok román állampolgár költözött Nyugatra, hogy ők lettek az OECD-n belül az ötödik legnagyobb kivándorló csoport. Romániából minden áprilisban tízezrével indulnak idénymunkások Németországba, hogy epret, spárgát szedjenek a földeken, hasonlóan nehéz körülmények között. 2019-es adatok szerint a májusi csúcsszezonban a spárgaföldeken 85 ezer mezőgazdasági munkásra volt szükség, akiknek csak a 10 százaléka volt német. 2020-ban a határok lezárása hívta fel a figyelmet arra, hogy Németország ebben a szektorban is mennyire kitett a román és lengyel filléres munkaerőnek. Mivel a munkaerőhiányt házon belül nem sikerült pótolni, a mezőgazdasági miniszter elérte, hogy a vendégmunkások chartergépekkel bejuthassanak Németországba, amihez a román hatóságoknál is könnyítéseket kellett kijárnia. Hasonló utazási kivételeket szervezett Bukaresttel az Egyesült Királyság is, hogy ne vesszen oda az általában kelet-európaiak által leszedett termés, Ausztria pedig ápolókat röptetett Szófiából, hogy a kórházak ne szenvedjenek hiányt a járványban.
A kizsákmányoló gyakorlat a román mellett az észak-macedón, albán, bolgár, lengyel, szlovák munkavállalókat érinti leginkább, és az ipar szinte valamennyi szegmensében jelen van Nyugat-Európában, ahol nem szakmunkásokkal gyártatnak, Norvégiától Szicíliáig, ahol a román női mezőgazdasági munkások a németországinál is súlyosabb megpróbáltatásoknak néztek elébe, például ezrével erőszakolták meg őket a munkaadóik. Armand szerint a kelet-európaiak érzékelik a rendszer igazságtalanságát, és ez növeli az euroszkeptikus populisták népszerűségét.
Politika és húsipar
Az alvállalkozói rendszert tiltó új német törvényről és a vele járó pozitív változásokról most szórólapokon értesítik a segítők a kelet-európai munkásokat, de hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, eléggé kétséges. A szociáldemokrata miniszter a Bundestag karácsonyi szünete előtti utolsó pillanatig vitázott a törvényről, miután a koalíciós partner CDU engedményeket akart a szövegbe foglalni. Heil azonban radikális tisztulást akart az iparágban, mint akkoriban fogalmazott, és arra is felszólította a politikusokat, hogy ne álljanak szóba a húsipari szereplőkkel. A Tönnies szóvivője nehezményezi is Heil agresszív hozzáállását, amely szerinte megakadályozta, hogy konszenzusos törvényszöveg szülessen, pedig az lenne a jogszabály sikerének kulcsa. Dosch szerint vannak politikusok, akik magánbeszélgetésekben szolidaritásukat fejezik ki a húsiparral, nyilvánosan azonban ellene beszélnek. A CDU-n belül különösen erősek az összefonódások: a parlament mezőgazdasági és gazdasági bizottságaiban ülő politikusok közül többen több tízezer eurós fizetéssel járó pozíciókban vannak különféle mezőgazdasági szövetségekben. Ez egyébként igaz az SPD-re is, a korábbi pártelnök, Sigmar Gabriel tavaly például három hónap tanácsadásért tízezer eurót kapott a Tönniestől.
A céges-politikai érdekközösség olyan erős, hogy Beate Müller-Gemmeke, ma zöldpárti, korábban CDU-s képviselő 2017-ben konkrétan elrejtett párttársai elől egy kiegészítést az egyik törvényben, hogy biztosan átmenjen. A kiegészítés gyakoribb ellenőrzést írt elő a vágóhidakon, két évvel később azonban, amikor a politikus utánanézett, kiderült, hogy a hatósági ellenőrzések száma még vissza is esett, miközben a sérülések és visszaélések száma megnőtt, Türingia tartományban például minden egyes ellenőrzés feltárt valami szabálytalanságot. Müller-Gemmeke szerint a 2017-es törvény nem vált be, és ő az új, Heil-féle törvényt is csak óvatosan üdvözli: az alvállalkozók beiktatásának tiltása nagy lépés, azonban a hatósági ellenőrzések továbbra sem elégségesek. A törvény azt írja elő, hogy 2026-ig mindössze a vágóhidak 5 százalékát kell megvizsgálni, így évekbe is telhet, hogy kiderüljön, egyáltalán beváltja-e a hozzá fűzött reményeket az új szabályozás.
Eközben a szövetségi kormánynak is egyensúlyoznia kell a különféle érdekek között, iparági szövetségek ugyanis máris pereket helyeznek kilátásba, amiért a jogalkotók szerintük igazságtalanul kipécézték a húsipart. Néhány cég olyan utalásokat tett, hogy külföldre vonul, a Tönnies szóvivője pedig arról beszélt, hogy a rhedai régióban a vállalat 50 millió eurót fizet be adóban, és bezzeg Spanyolországban, Dániában és az Egyesült Királyságban szívesen látott vendégként bánnak a Tönniesszel. Azt is közölte azonban, hogy be fogják tartani a törvényt, és több ezer munkásukat innentől közvetlenül fogják alkalmazni. A Besselmann-szerű alvállalkozók és a Müller testvérekhez hasonló közvetítők pedig kénytelenek lesznek más szektorokban olcsó munkaerőt toborozni, a dohányipartól a kozmetikai vállalatokon át a házhoz szállításig és a zöldségtermesztésig.
A bolgár nő ma egy baromfivágóhídon dolgozik, és ott legalább a hétvégéi szabadok. Rhedai munkáltatói még 700 euróval tartoznak neki. Egyik volt kollégája, akivel valóban közvetlenül szerződött a Tönnies, azt mondja, javultak a feltételek.
Húsevéssel tartjuk fent a rendszert
A német húsipar bírálói szerint törvény ide vagy oda, a kizsákmányoló gyakorlat fennmarad, vagy mert feltárulnak előre nem látható kiskapuk, vagy mert a cégek nem fognak tudni önerőből szerződtetni hirtelen több ezer munkavállalót. A lakhatás megoldása is nyögvenyelős, ha a közvetítők és alvállalkozók az elérhető munkáslakások nagy részét felvásárolták a vágóhidak környékén.
Mindent egybevetve elég nehéz érveket felsorakoztatni a nagyipari állattartás és a húsipar mai gyakorlatának fenntartása mellett – leszámítva azt, hogy növekvő tömegeket kell élelmezni, és a gazdaság jelenlegi struktúráiban ez mindig nagyipari módszerekkel a legegyszerűbb, leghatékonyabb és legolcsóbb. A mezőgazdaság az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagyjából 20 százalékáért felelt az előző évtizedben, és a részesedés csak azért csökkent a kilencvenes évekhez képest, mert az energiaszektorban sokkal nagyobbat nőtt a kibocsátás. Ezen belül a haszonállattartás részesedését 49 százalékra becsülik, és a szarvasmarhatartás jár magasan a legnagyobb kibocsátással.
A nagyipari állattartás megdöbbentő hatása, hogy a Föld egyetlen óriási vágóhíddá vált, figyelembe véve, hogy a zoomassza messze legnagyobb hányadát, 63 százalékot a házi- és haszonállatok teszik ki, utánuk jön csak az ember 27 százalékkal, míg a vadállatok tömege az állati biomassza 9 százalékát teszi ki.
A jelenlegi húsipari gyakorlat velejárója az összezsúfolva tartott vágóhídi állatok és a hús utaztatása nagy távolságokra, ami további jelentős kibocsátással jár, emellett olyan állat-egészségügyi óvintézkedésekre (például az állatok antibiotikumozására) készteti a gyártókat, amelyek a végtermék minőségét rontják, és végső soron a fogyasztók egészségét is alááshatják. Egyre több fogyasztó számára fontosak az állatjóléti szempontok is, amelyek a nagyipari állattartásban egyáltalán nem érvényesülhetnek. A nyugat-európai húsipari munkáltatók kizsákmányoló gyakorlata pedig újabb tényező, ami mutatja a rendszer fenntarthatatlanságát.
Egyre többen döntenek úgy Németországban is, hogy ennek a rendszernek a működéséhez nem szeretnének hozzájárulni, és inkább nem, vagy alig esznek húst, illetve igyekeznek organikus gazdálkodásból származó húshoz hozzájutni. Nem véletlen, hogy tavaly nyáron, amikor a koronavírus-járvány felhívta a figyelmet a visszásságokra a Tönnies működésében, egyszerre tüntettek a vállalat ellen a helyi kisgazdák és a környezetvédők, akik az állatok jóllétén túl immár az emberi méltóság szempontját is hangsúlyozták.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
